Érdekes és elgondolkodtató, hogy a sportlövő hogyan éri el célját, a 10-es lövést. Jól emlékszem életem első lövőedzésére. 1971-ben Egerben edzőtáboroztunk, 10-14 éves fiatalok, két- és háromtusázók. Én addig csak úszó- és futóedzésre jártam, még egy éve sem volt, hogy 1970 októberében elkezdtem az öttusát. Az edzőink már korábban beharangozták, hogy hamarosan mi, tízévesek is elkezdjük tanulni a lövészetet, és mehetünk edzésre. Nagyon vártam a légpisztollyal és a lőtáblával való találkozást. A lőtérre érve kihelyeztük az állványokat, amelyek felső része úgy volt
kialakítva, hogy bele lehessen illeszteni a lőlapokat, amelyeken rajta vannak a köregységjelölések, középen a 10-essel. A tábla nagy része fehér, a 7-es köregységtől befelé azonban már fekete. A 6-os és 7-es köregység fekete-fehér kontrasztja messziről is látható, így jó viszonyítási pont a táblán, amiről én azt hittem akkor, hogy ez alapján fogunk majd célozni.

Legnagyobb meglepetésünkre az edző háttal felénk fordítva helyezte fel a lőlapot az állványra. A teljesen fehér felületen nem volt sem köregység, sem fekete-fehér határ, egyszerűen csak a nagy semmit láttuk, így nem volt semmilyen viszonyítási alapunk a célzáshoz. És akkor az edző elmagyarázta, hogy miért így tette fel a lőlapot. A lövészet lényege ugyanis nem az, hogy lássuk a 10-est. Az a legfontosabb, hogy a lövést az elsütőbillentyű lehető legfinomabb elhúzásával adjuk le, miközben az irányzék rendezett! Ezt pedig a lőlap hátára lőve sokkal jobban lehet gyakorolni. Ilyenkor ugyanis nincs 10-es kör, nincs fekete-fehér határ, és így nem törődsz annyira azzal, hogy hol van a tábla közepe. Sok légpisztolyedzésen lőttünk még így, mire nagyjából elsajátítottuk a finom elhúzást és az irányzék helyes rendezését. Ezt úgy hívtuk egyébként, hogy üres lőlapra lövés. Sok kezdő, amikor nagyon el akarja találni a 10-est, elkezdi nézni a táblát, ahelyett, hogy inkább a rendezett irányzékra és a finom elhúzásra összpontosítana. Erre mindig azt mondták, hogy „keresed a tízest”, vagy hogy „kinézel a táblára”. Sokszor hallottuk a verseny előtti instrukciók és intelmek között: „Ne keresd a tízest, a rendezett irányzékkal és az elhúzással törődj!” Egyébként jól tudjuk az emberi szemről, hogy ugyanúgy képes élesen fókuszálni 30 centiméterre, mint 30 méterre. De a kettő egyszerre nem megy. Vagyis a lövészet közben vagy a 10, 25, 50 stb. méterre álló táblát látod élesen, vagy a kezedben lévő pisztoly irányzékát. És ez utóbbi a pontos lövés kulcsa, nem a meghatározott célra történő fókuszálás!

Fura, de igaz. A cél az, hogy 10-est lőjünk, ugyanakkor nem szabad a célra összpontosítani, hanem valami egészen másra kell irányítani a szellemi energiáinkat. Az öttusázó és a sportlövő a műveletre fókuszál (rendezett irányzék, finom elhúzás), aminek a tábla közepébe fúródó lövedék lesz a következménye. Eszünkbe sem jut a 10-es, nem is látjuk, legfeljebb körülbelül érezzük, hogy merre van. A szemünk egészen másra fókuszál, mert tudjuk, hogy a végeredményhez nem közvetlenül a célra kell koncentrálni, hanem az odavezető úton kell hibátlanul végigmennünk – ezért minden idegszálunkkal csak arra figyelünk, aminek a következménye lesz a 10-es lövés.

Nekem a lövészet tanította meg a cél ismeretének és kitűzésének fontosságát. Azonban ahhoz, hogy a célt el is érjük, elsősorban nem arra van szükség, hogy az a szemünk előtt lebegjen. Mindenekelőtt a célig vezető úttal kell tisztában lennünk: azzal, hogy mit kell jól csinálnunk a cél eléréséhez. Az életünkben is kitűzünk célokat, amelyeknél szintén ugyanolyan fontos, hogy tudatosítsuk magunkban a cél eléréséhez szükséges lépéseket. A célt tehát érdemes részcélokra bontani. Olyan egységekre és tevékenységekre, amelyek végrehajthatók és kontrollálhatók, és döntően rajtunk múlnak. Ezeknek a lépéseknek a sorozatából áll a célig vezető út. Egy munkahelyi példával élve az a feladatunk az úton, hogy a cselekvéseinkben (tervezés, csapatépítés, munkaszervezés, részfeladatok és napi teendők elvégzése stb.) maximálisan érvényesítsük a tudásunkat, a motivációnkat és a koncentrációnkat. Ha mindez adott, akkor törvényszerűen egyre közelebb és közelebb kerülünk a célunk megvalósulásához, amely egyszer csak beteljesül. Tehát ahogy a 10-es lövéshez a billentyű finom kezelésére és a rendezett irányzékra kell összpontosítanunk (és nem a célra), úgy az életcélok eléréséhez is az szükséges, hogy a tevékenységeinkre fókuszáljunk.

 

 

A szövegrészlet Mizsér Attila: A siker tusái című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!