Huntington amerikai politikatudós könyve nemcsak nagyon gyorsan jelent meg a magyar piacon, de műfajában óriási sikere lett. Nem véletlen, hogy Korten ugyancsak a fennálló társadalmi viszonyokat bíráló könyve után ez a második azok sorában, amelyek felkeltik a magyar értelmiség érdeklődését is. E két könyv sikere bizonyítja, hogy a túlzott liberalizmus és a Nyugat agresszív magatartásával szembeni külső és belső ellenállás egyaránt növekszik. Amennyire természetes, hogy a világ elmaradott és más kultúrát képviselő része rádöbben arra, hogy a nyakába rakott liberalizmus és amerikai civilizáció sok tekintetben érdekei ellen munkálkodik, annyira meglepő, hogy ez a felismerés még a Nyugat magállamában, az Egyesült Államokban is visszhangra talál. Ez azért örömhír, mert napjainkban a Nyugat erői annyira túlsúlyosak, hogy az ellene való lázadás csak kívülről, az elmaradottak, a más civilizációk részéről aligha járhat sikerrel.
A világ egészére rákényszerített, csak a Nyugat legfejlettebb társadalmai számára kedvező túlzott liberalizálás és erőszakos nyugatosítás az emberiség négyötöde számára tragikus következményekkel jár. Ez ellen természetes önvédelem és erkölcsi kötelesség a fellépés azok részéről, akik a világ sorsának alakításában másodlagos vagy akár látszólag elhanyagolható jelentőségű szerepet játszanak. Nem ennyire elvárható, hogy azok is szóljanak a nyugati befolyás túlzásai ellen, akik ennek pillanatnyilag a haszonélvezői. Nem tartozom azok közé, akik a nyugati befolyást eleve és egészében negatívnak vagy akár csak elkerülhetőnek tartják. Az, hogy a világ ebben a században nagyobbat lépett előre, mint előtte ezer év alatt, a Nyugat befolyásának köszönhető. Az emberiség ma pár száz évvel hátrább volna, ha jó ötszáz éve nem a nyugati kultúra vitte volna előre.
Ennek ellenére ma már nyilvánvaló, hogy a Nyugat pozitív befolyására sem igaz minden mértéken túl, hogy minél több, annál jobb. A Nyugat rövid távú érdekei számára óriási komparatív előnyt, a gyarmatrendszernél sokkal kényelmesebb és ugyanakkor hatékonyabb kizsákmányolást jelent a világ négyötödének túlzott liberalizálása és a nyugati civilizáció szolgai másoltatása. Ez az előny azonban a fejlettek számára is csak rövid távú, mert végső soron a Nyugat gazdag népeinek a sorsa sem választható el az emberiség egészének sorsától. Hiába jelent ma nagy komparatív előnyt a fejlettek számára a világgazdaság erőltetett ütemű liberalizálása, a világ egészében a nyugati kultúra erőszakos terjesztése, ha az végső soron sok tekintetben tönkreteszi az emberiség nagy többségét. Hosszú távon ebből az előnyöket ma habzsoló ötöd számára is tragédia következik. Olyan ez, mint az előző századokban a proletárok és a gyarmatok erőszakos kizsákmányolása volt.
Látszólag a nagyon olcsó munkabér növelte az érintett országban a profitot, hosszú távon mégis aláásta a gazdaság fejlődését. Ahol a munkások tömegei nyomorban éltek, képzésük, társadalmi felemelkedésük nem volt biztosított, a tudomány és technika eredményeit nem lehetett gyorsan bevezetni és nem lehetett hatékonyan alkalmazni. Ha utólag megnézzük, azok az országok vitték többre, amelyekben kevésbé volt türelmetlen a kizsákmányolás. Ezt a liberális közgazdászok ma sem képesek figyelembe venni, az olcsóbb bérekben csak a kedvezőbb költségvetési egyensúlyt és a nagyobb profitot, azaz a több fejlesztési forrást veszik észre. A magasabb bérekért síkra szálló szakszervezetekben pedig ellenséget látnak. Ezzel szemben nem találunk példát arra, hogy a gyenge, a kormánynak engedelmes szakszervezetek mellett valamely ország átlag feletti eredményt ért volna el. Sokkal inkább beigazolódott ennek az ellenkezője: csak azok az országok értek el átlag feletti eredményt, ahol a dolgozók jövedelme viszonylag magas, a vállalkozóké viszonylag alacsony volt, vagyis ahol viszonylag nivelláltak voltak a jövedelemarányok. A gyarmattartók rövid távon óriási hasznot húztak abból, hogy a gyarmataikat kizsákmányolhatták. Mára azonban kiderült, hogy a nyugati népek jelenlegi fejlettségi színvonala fordítva arányos azzal, hogy mennyit voltak képesek a megelőző kétszáz év alatt maguknak kisajátítani a gyarmatok kizsákmányolásából.
Csak néhány példa:
• A jelenlegi abszolút szuperhatalom, az Egyesült Államok nem volt gyarmattartó. Ezt a státuszát a jelen század közepére úgy érte el, hogy döntően belső forrásaira támaszkodott. Csak az utóbbi negyedszázad során elért hallatlan fölényétől megrészegülve vált a gyengébbek kizsákmányolójává. Minden bizonnyal ez lesz a veszte.
• Európa leggazdagabb népei, a svájciak, a dánok, a skandinávok ugyancsak nem voltak gyarmattartók. Még kevésbé mondható el ez az utóbbi évtizedek legsikeresebb népeiről, a finnekről, az izlandiakról, az írekről és a tiroliakról. Többségüknek még független államuk sem volt.
• Ma Európa viszonylagos beteg embere, azaz a relatíve lemaradó Egyesült Királyság századokon keresztül több gyarmattal rendelkezett, mint összes vetélytársai együttesen.
• Az oroszok vesztét az okozta, hogy erőszakkal más népek feletti uralomra tettek szert.
Már ezekből az európai példákból is látható, hogy a más kultúrájú, szegényebb népek feletti politikai és gazdasági uralkodás mindkét fél számára veszteséget jelent. Tegyük hozzá: hosszú távon mindig a kizsákmányoló számára a nagyobbat. Ezzel jutottunk el Huntington legfontosabb megállapításához: a civilizációk külső erőkkel sokkal nehezebben alakíthatók, mint azt a természeténél fogva rövid távra optimalizáló politika elképzeli. A világpolitikára és a gazdaságra erőltetett túlzott politikai és gazdasági liberalizálás ugyan rövid távon óriási előnyt hoz a fejlettek számára, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak, de hosszú távon ez is visszafelé sül majd el.
A szövegrészlet Kopátsy Sándor: T. E. T. T.- A minőség társadalma című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban!
