1. Fel kell ismerni, hogy a múlt század folyamán végbement gazdasági és társadalmi fejlődés nyomán a leggazdagabb országok már megérkeztek egy régóta vágyott, Keynes által is elképzelt világba, ahol a megélhetés nem „az emberiség örök problémája”.
  2. A fejlődés gyümölcseit mára veszélybe sodorta a gazdasági növekedés folyamatos hajszolása nyomán kialakult éghajlatváltozás, egyenlőtlenség, környezetpusztulás és a politika szélsőségessé válása.
  3. A növekedés automatikusan nem vezet valódi haladáshoz, csak akkor, ha az erőforrásokat megosztják, többek között közös intézményekbe, valamint a társadalmi haladást szolgáló célokba, oktatásba és hasznos infrastruktúrába történő befektetések révén.
  4. A jelen társadalmai előtt nagy feladat áll: fel kell hagyni a „több” végeláthatatlan üldözésével, inkább a minőségre, a gazdasági tevékenység és az anyagi erőforrások méltányosabb elosztására, azaz az „otthonteremtésre” kell koncentrálniuk.
  5. A növekedéstől gondolati és strukturális szinten egyaránt függünk, amely függés a „Stockholm-szindrómát” idézi. A jelenlegi gazdasági modellek működőképessége teljes egészében a növekedéstől függ, ami megakadályozza az embereket abban, hogy a jelenlegi modell mögé lássanak, határt szab a politikai képzelőerőnek, és a látszólagos fejlődést a jelenlegi rendszerben való túlélésre korlátozza.
  6. Minden társadalomban van egy olyan időszak, amikor a gazdasági növekedés hozzájárul az életminőség javításához, de csak egy bizonyos pontig, ezen a küszöbértéken túl a gazdaság további növekedése az életminőség romlásával járhat együtt.
  7. A jelenlegi gazdasági növekedést jelentős mértékben a hibaalapú kereslet hajta. A hibaalapú kereslet olyan kiadást jelent, amely egyrészt korábbi, megelőző intézkedésekkel elkerülhető, másrészt a reagálást szolgálja. A hibaalapú kereslet nyomasztó, körkörös logikája szerint növekedés szükséges ahhoz, hogy fedezni lehessen a növekedés megteremtésével okozott károk helyrehozásának a költségeit, ám ezt a növekedést természetesen a környezeti, társadalmi következményekre való tekintet nélkül üldözik tovább.
  8. Az intézményeket, politikákat és gyakorlatokat úgy kell átalakítani, hogy azok a proaktív megelőzés elvei kövessék, és ne a kétségbeesett kárelhárítás céljait szolgálják (pl. redisztribúció helyett predisztribúció).
  9. Egy véges erőforrásokkal rendelkező környezeti térben a szegény országoknak csak akkor lesz tere – ökológiai és ennélfogva szó szerinti értelemben – a növekedéshez, ha a leggazdagabb fogyasztók az ökológiai lábnyomuk csökkentésével helyet engednek nekik
  10. A változás nem spontán módon fog bekövetkezni. Az átalakulások, és különösen az új gazdasági célok kijelölése, paradigmaváltást jelentenek. Ez egy mélyreható változás, amely társadalmi szokások és világnézetek szükségszerű megváltoztatásával, és a jelenlegi módszereket konzerváló útfüggőségek felszámolásával jár.