Mielőtt rátérnénk a más kontinenseken végrehajtott európai katonai akciók elemzésére, hasznos szemügyre venni, hogy a klasszikus katonai forradalom tézis alapján milyennek kellene lennie egy hadseregnek. A harmincéves háborúban, az 1631-es első breitenfeldi ütközetben a Gusztáv Adolf vezette protestáns svédek és szász szövetségeseik legyőzték a Szent Római Birodalom hadseregét. Noha Parker hangsúlyozza, hogy az ostromok fontosabbak, mint az ütközetek, Breitenfeldről úgy beszél, mint ami a hadviselés újkori, modern formáját demonstrálja. Roberts (aki életrajzot írt a svéd királyról) szintén az új stílusú háború úttörőjének látta a kor svéd hadseregét. A protestáns erők 28 ezer gyalogost és 13 ezer lovast vonultattak fel, 51 öntöttvas nehézágyúval rendelkeztek, és az egyes ezredeket emellett további könnyűágyúkkal látták el. A svéd gyalogosok ritkább csatavonalban vonultak fel, mint birodalmi ellenfeleik négyszögei, és heves sortüzet zúdítottak rájuk. Jobb volt a tábori tüzérségük is, tűzerejük lényegesen felülmúlta az ellenfelét, és ez döntőnek bizonyult. A csata nagy taktikai és stratégiai győzelem volt, a birodalmi hadsereg csaknem 80 százalékát megölték vagy foglyul ejtették. Bár az olyan fegyverek, mint a kard és a lándzsa, még fontosak voltak, már a lőfegyverek domináltak. Más történészek is osztják azt a véleményt, hogy Breitenfeld „az első nagy próbája és bizonyítása volt az új taktikának a régivel szemben, s ezért az újkor első nagy szárazföldi ütközete volt”. A sortűz sikeréhez, valamint egyéb hadműveletek végrehajtása érdekében a svédektől és másoktól megkövetelt fegyelemhez az volt szükséges, hogy kisebb egységekben, több tiszttel gyakorlatozzanak, s ez már az állandó hadsereg jellemzője volt. Ez, valamint a svéd győzelmek után „módszereiket hamarosan másolni kezdték Európa más nagy hadseregei”. Például Parker szerint a birodalmi erők már a csatát követő évben megtanulták, hogyan adaptálják és múlják felül győztes ellenfeleik technikáit: fellazították gyalogsági soraikat, tökéletesítették sortüzüket, és nagyobb tábori tüzérséget vonultattak fel.

Az 1500-as évek elejétől a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békéig a jelentősebb európai hatalmak tipikusan 30–60 ezer katonával bocsátkoztak ütközetbe, és összesen akár 150 ezer embert tartottak fegyverben. Ilyen méretű erők létrehozása, felszerelése és ellátása szinte teljes egészében állami fenntartást igényelt, ami általában az uralkodói bevételek 80 százalékát emésztette fel, nem számítva az előző háborúkból felgyülemlett adósság törlesztését. Itt van a kapcsolat az olyan szélesebb társadalompolitikai változásokkal, mint az államépítés: „a háború és a háborúra való felkészülés költségei társadalmi hatásokkal jártak.” A kor hadseregeinek a számláit hivatalos adókból, kölcsönökből és fosztogatásból fizették (ha ugyan fizették).

A lényeg itt az, hogy alapvonalaiban vagy referenciapontjaiban lássuk, mihez képest kell megítélni azt, ahogy az európaiak saját régiójukon kívül harcoltak. Ahhoz, hogy az új stílusú hadviseléssel Európában lépést lehessen tartani, nagy létszámú, lőfegyverrel felszerelt, állandó gyalogos hadseregekre, sok ágyúra, új hadihajókra és új stílusú, csillagbástyás tüzérségi erődítményekre volt szükség, s ezek együtt felemésztették mindazt a pénzt és emberi erőt, amivel a kor uralkodói rendelkeztek. Sokukat juttatott többször is csődbe az erőltetett költekezés. Maguk a hadseregek, amelyek az állam eszközeként funkcionáltak – néha közvetlen királyi parancsnokság alatt –, professzionális állandó erők voltak, alaposan kiképezve sortűzre és kombinált fegyveres harcra, támaszkodva a muskétások, a lándzsások, a lovasság és a tüzérség támogatására. Ne feledjük, hogy ezek az egyedi technikai, taktikai és pénzügyi-közigazgatási tényezők együttesen, csomagban alkotják a katonai forradalmat, és nem egyszerűen véletlenül egybeeső fejlemények checklistjéről van szó. Ha megvizsgáljuk azt, hogy hogyan harcoltak az európaiak a tengerentúlon, e jellemzők közül szinte egyik sem fordul elő, ezért aztán a katonai forradalom tételei lényegében teljesen irrelevánsak a kora újkori európai terjeszkedés szempontjából.

 

A szövegrészlet J. C. Sharman: A gyengék birodalmai című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!