A hosszúélet-ipar 1.0

A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében

4 299 Ft

Legalább 123 évig élhetünk – állítják a kötet szerzői, akik azt is elárulják, hogy kik számára lesz a hosszú élet elsőként elérhető, és ebben mely technológiai ágazatoknak van kitüntetett szerepe. Dmitry Kaminskiy orosz vállalkozó, innovációt támogató befektető, valamint a mesterséges intelligenciát és a hosszú életet támogató iparág nemzetközi véleményformálója szerzőtársával, Margaretta Colangelo szilícium-völgybeli DeepTech-business szakértővel az emberek élet hossz-növelésének iparági vertikumát veszi górcső alá.

A technológiai fejlődés mindent felforgató erőt képvisel, azonban a technikai részletek helyett a szerzők fókuszában a hosszú életet elősegítő tevékenységek gazdasági és gazdaságfejlesztési lehetőségei állnak. Mindezt közérthető stílusban mutatják be, párhuzamosan tárgyalva az öregedés jelenségével összefüggő tudományos, gerontológiai és biológiai alapokat. Kaminskiy előrejelzése szerint az emberi élet hosszabbodása teljesen megváltoztatja majd a körülöttünk lévő világot, különös tekintettel a pénzügyi szférára. Víziója szerint a hosszú életet támogató iparágakba való beruházások terén tapasztalhatjuk majd a legjelentősebb fellendülést az emberiség történetének kezdete óta, ami egyúttal a formálódóban lévő világrend alakulására is nagy hatást fog gyakorolni. A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

 

Tartalomjegyzék

Margaretta Colangelo előszava……………………………………………………9
Dmitry Kaminskiy előszava………………………………………………………..13
Tények és tévhitek…………………………………………………………………….19

I. RÉSZ – A hosszúélet-ipar rendkívüli komplexitása: kihívások, kérdések, lehetőségek……………………………………………….29
1. A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében……………………………………………………………………..31
2. A hosszúélet-ipar keretei…………………………………………………..45
3. A biotechnológiai ipar stagnálásától a hosszúélet-ipar fellendüléséig: előrejelzések a hosszú élettel foglalkozó biomedicina jövőjéről………………………………………………………..59
4. Befektetések a hosszúélet-iparban 1.0: aránytalanságok a jelenlegi befektetési térképen………………..69
5. Befektetések a hosszúélet-iparban 2.0: miként vet gátat a hagyományos biotechnológiai elemzések alkalmazásának az iparág rendkívüli komplexitása?…………………………………………………………………..73
6. Hosszúélet-analitika 2.0: a hosszú élet komplexitásának kezelésére alkalmazott modern analitikus és informatikai megoldások……………………………………………………………………..81
7. Longevity.Capital: speciális hibrid befektetési alap a hosszúélet-ipar számára, kockázatmentesítés és diverzifikáció………………………………………………………………..99

II. RÉSZ – A hosszú élettel kapcsolatos irányelvek és szabályozás. A hosszú élettel foglalkozó technokráciák és megahubok…………………………………………………………………………109
8. A hosszú élettel foglalkozó technokráciák és megahubok felemelkedése: irányelvek és szabályozás – a hosszú élet következő nagy frontvonala (Közreműködő: Eric Kihlstrom)…………………………………………111
9. A hosszú élet szempontjából haladó, illetve visszafejlődő nemzetek: Izrael, Szingapúr és az Amerikai Egyesült Államok………………………………………139
10. A svájci „hosszú élet völgye”: hogyan válhat Svájc 2025-re a globális hosszúélet-ipart finanszírozó megahubbá? (Közreműködő: Stefan Hascoet)……………………………………….155
11. Az Egyesült Királyság vezető szerepe a hosszúélet-ipar terén: a hosszú életre fókuszáló parlamentáris csoportok
és kormányzati szervek felemelkedése (Közreműködő: Eric Kihlstrom)…………………………………………173
12. Kalifornia és a hosszúélet-ipar – túlzott lelkesedés a Szilícium-völgyben: a biotechnológiai befektetések hagyományos megközelítése a hosszúélet-ipar robbanásszerű fejlődéséhez, buborékszerű növekedéséhez vagy annak kipukkanásához vezet? (Közreműködő: Kate Batz)…………….185
13. A hosszú élettel kapcsolatos kormányzati irányítás jövője: hogyan válik a hosszú élet koncepciója 2025-re a haladó szellemű országok nemzeti terveiben elsődleges prioritássá?……………………………………………………195

III. RÉSZ – A hosszú élethez kapcsolódó pénzügyi szektor. Új pénzügyi eszközök – Az egészség mint az új gazdaság…………199
14. A hosszú élethez kapcsolódó pénzügyi szektor és az új pénzügyi rendszer……………………………………………….201
15. A hosszú élettel kapcsolatos jelentős pénzügyi trendek, előrejelzések…………………………………………………………………..219
16. A hosszú élethez kapcsolódó FinTech (Közreműködő: Sergey Balasanyan)………………………………….245
17. A hosszú élethez kapcsolódó pénzügyek és áttérés a FinTech 1.0-ról a 2.0-ra…………………………………259
18. A FinTech 2.0 és a hosszú életre fókuszáló bankok felemelkedése: ahol az egészséges hosszú élet a jómódban töltött hosszú élettel találkozik………………..265

IV. RÉSZ – A hosszúélet-ipar: tudomány, technológia és biomedicina……………………………………..281
19. A gerontológia születése és felemelkedése……………………….283
20. A hosszú élettel kapcsolatos K+F legfejlettebb területei és kiemelkedő gerontológusai………………………………………………291
21. A precíziós medicina és a páciens mint legfőbb irányító (Közreműködő: Robin Farmanfarmaian)……………………………305
22. A mesterséges intelligencia a hosszú életért és a precíziós egészségért (Közreműködő: Richard Siow)…………………………………………..319
23. A táplálkozás és a fizikai aktivitás hatása a biológiai öregedésre: a túlzott lelkesedéstől a valóságig………………….331
24. A hosszú élethez kapcsolódó FemTech (Közreműködő: Robin Farmanfarmaian)……………………………339
25. A hosszú élet biomarkerei 2.0: eltolódás a gyakorlatban alkalmazható, a mesterséges intelligencia által támogatott, az öregedésre, egészségre és hosszú életre vonatkozó biomarkerek felé (Közreműködő: Franco Cortese)……………………………………….349
26. A mesterséges intelligencia döntő és alapvető szerepe a hosszú élettel kapcsolatos K+F-ben és a gyakorlati alkalmazásban…………………………………………367
27. Mi lesz, ha a gerontológia csődöt mond? Pragmatikus optimizmus a hosszúélet-iparban: a túlzott lelkesedéstől a valóságig……………………………………385
A hosszúélet-ipar 2.0 – Az emberi hosszú élet felgyorsult pályája: Tervek és utak az 1.0-tól a 2.0-ig……………………………………………..395

A könyv szerzői……………………………………………………………………….399
A közreműködők……………………………………………………………………..401

További információk

Tömeg 0,655 kg
Méretek 22,8 × 15,2 cm
Szerzők

Dmitry Kaminskiy, Margaretta Colangelo

Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Eredeti angol cím

Longevity Industry 1.0: Defining the Biggest and Most Complex Industry in Human History

Fordító

Dr. Semseiné Szekeres Edit

ISBN

978-963-573-096-4

Megjelenés ideje

2023-02-15

Oldalszám

402

Súly

0.659kg

Mások ezeket is vásárolták

Cím

Go to Top