fbpx

A japán észjárás (e-könyv)

1 499 Ft

Ismerkedés a kortárs japán kultúrával

 

Kevés ország kultúráját övezi akkora érdeklődés, mint Japánét. Az érdeklődők elsősorban a popkultúrán, a kultúra buddhizmusból és konfucianizmusból eredeztethető tradicionális elemein, valamint a nyelven keresztül ismerkednek meg Japánnal.

A jelen kötet is ezt a törekvést szolgálja: olvasmányos, ugyanakkor tudományos igényességű esszéken keresztül megismerhetjük a szigetország kultúrájának és társadalmi működésének kulcskoncepcióit az olyan ismertebbektől, mint a csoporttudatosság, az olyan kevésbé ismertekig, mint például a Japánban jellemző ajándékozási szokások.

Ezek az ismeretek egyaránt hasznosak lehetnek üzletemberek, az országot alaposabban tanulmányozó, illetve az országba látogató, valamint a Japán iránt általánosan érdeklődő olvasók számára is.

A könyv segítségével átfogó képet kaphatunk a modern Japánban még mindig erősen jelen lévő, ugyanakkor egyre halványuló hagyományos értékekről, attitűdökről, viselkedési mintázatokról és kommunikációs stílusokról, amelyek alapján egy, a földrajzi adottságai által erősen meghatározott, egyszerre tradicionális és modern kultúra és társadalom képe rajzolódik ki.

Kategóriák: , ,

Tartalomjegyzék

A japán történelem kronológiája

Bevezetés

Köszönetnyilvánítás

Aimai: a homályos kifejezésmód és a japánok

Amae: a függő viszony japán felfogása

Amakudari: alászállás a mennyekből

Bigaku: a japán szépérzék

Bushidou (busidó): a harcosok útja

Chinmoku (csimmoku): a csend szerepe a japán kommunikációban

Danjo kankei (dandzso kankei): a férfi-nő kapcsolatok Japánban

A szelleme a japán kultúrában

Ganbari: a jellegzetes japán kitartás és elszántság

Giri: társadalmi kötelezettségek Japánban

Haragei: implicit kommunikáció

A hedataru-tól a najimu-ig (nadzsimu): a személyes tér szerepe Japánban

Honne és tatemae: magántermészetű és közösségi kommunikáció Japánban

A japán ie-rendszer

Iitoko-dori: idegen kultúrák elemeinek átvétele

Ikuji (ikudzsi): gyermeknevelés Japánban

Kenkyo (kenkjo): az alázat japán erénye

Kisetsu (kiszecu): a japánok viszonya az évszakokhoz

Nemawashi (nemavasi): az „alapok lefektetése” Japánban

Omiai (omiaj): elrendezett házasságok Japánban

Otogibanashi (otogibanasi): a japán népmesék

Ryousaikenbo (rjószaikenbo): „jó feleségek és bölcs anyák”

Senpai-kouhai (szenpai-kóháj): alá- és fölérendeltségi viszonyok Japánban

Shuudan ishiki (súdan iski): a japán csoporttudat

Soushiki (szósiki): temetések Japánban

Uchi és soto (ucsi és szoto): az emberi kapcsolatok dualizmusa Japánban

Wabi-sabi (vabi-szabi): az egyszerűség és elegancia mint japán szépségeszmény

Zoutou (dzótó): ajándékozási szokások Japánban

Bibliográfia

Szószedet

A szerzőkről

Könyvismertető

Cím

Go to Top