A közjó gazdasága

1 999 Ft

Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági rendszereink jelenlegi működése komoly költségekkel és nehezen visszafordíthatónak tűnő károkkal jár személyes egészségünk, társadalmi életünk, valamint a természeti környezet vonatkozásában egyaránt. Mindezek ellenére továbbra is magától értetődőnek és elfogadhatónak tekintjük a folyamatos növekedési és profitmaximalizálási kényszert, a versenyt, az egyenlőtlenségeket vagy éppen a hatalom különböző formáinak túlzott koncentrációját.

Christian Felber, a potsdami Institute for Advanced Sustainability Studies (IASS) közgazdász kutatója szerint ugyanakkor létezik jobb alternatíva. Könyvében egy teljesen új víziót, egy konzisztens és teljes értékű alternatív modellt vázol fel a gazdaság működésére vonatkozóan, amelyhez gyakorlatias és részletes útmutatót is ad. Egy olyan ember- és együttműködésközpontú megközelítéssel ismertet meg minket, amely támogatja az emberi fejlődést, képes helyrehozni a környezeti károkat, illetve a munkához és pénzhez történő viszonyulásunk teljes újraértékelésére késztet.

A helyenként merésznek és radikálisnak tűnő, ugyanakkor a realitásokat is figyelembe vevő vízió nem kevesebbre vállalkozik, minthogy újrarajzolja a gazdaság működéséről alkotott képünket, továbbá kiindulási alapot és belépési lehetőségeket ad egy teljesen új, emberközeli gazdasági rendszer kidolgozásához és megvalósításához.

Tartalomjegyzék

Köszönetnyilvánítás……………………………………………………………………………..7
Emeljük poharunkat a közjóra! Előszó a kiadványhoz……………………………….9

1. Rövid elemzés…………………………………………………………………………………15
2. A közjó gazdasága – a modell lényege………………………………………………..29
3. A demokratikus bank……………………………………………………………………….69
4. A tulajdon……………………………………………………………………………………….91
5. Motiváció és értelem………………………………………………………………………115
6. A demokrácia továbbfejlesztése……………………………………………………….129
7. Példák, párhuzamok és példaképek…………………………………………………153
8. Megvalósítási stratégia…………………………………………………………………….175
9. Gyakran ismételt kérdések………………………………………………………………191

1. melléklet: Tények és számok…………………………………………………………..209
2. melléklet: Lehetséges kérdések a demokratikus gazdasági konvent
számára…………………………………………………………………………………………….211
Felhasznált irodalom………………………………………………………………………..225

További információk

Tömeg 0,408 kg
Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Eredeti angol cím

Die Gemeinwohl-Ökonomie: Ein Wirtschaftsmodell mit Zukunft

Fordító

Krausz Pál Bence

ISBN

978-615-5884-94-8

Megjelenés ideje

2020-08-12

Méret

15,2 cm x 22,8 cm

Oldalszám

237

Szerző

Christian Felber

Mások ezeket is vásárolták

Cím

Go to Top