A több pólusú világ megértése

 

A könyvcsomag az Egyesült Államok, Eurázsia, Európa és a mindent felforgató innovációk korában a digitális világban megjelenő, okosvárosok oldaláról egyaránt betekintést nyújt a több pólusú világ által kínált új világrend kialakulási folyamatába és annak történelmi hátterébe.

J.C. Sharman, a cambridge-i egyetem professzora által írt A gyengék birodalma című kötet teljesen új nézőpontot kínál a nemzetközi politika, sőt a világtörténelem elmúlt fél évezredének vizsgálatához. A könyvben részletes kifejtését láthatjuk annak a gondolatnak, hogy az európaiak a kora újkorban valójában nem élveztek jelentős katonai fölényt, terjeszkedésük pedig legalább annyira az alkalmazkodás és az alárendelődés története, mint a dominanciáé.

Az Eurázsia hajnala című kötetében pedig Bruno Macaes arra is felhívja az olvasó figyelmét, hogy az eurázsiai korszak már el is kezdődött. Ezen állítását pedig többek között a Kína által elindított nagyszabású infrastrukturális projekt az “Egy övezet egy út” elindítására, Törökország egyre nagyobb nemzetközi szerepvállalására, valamint Amerikának a világban betöltött helyének megváltozására alapozza.

Hal Brands fényes, új csillag az amerikai stratégiai gondolkodók sorában, a könyvcsomag általa írt, Amerika nagystratégiája a Trump-korszakban című kötete, az őt méltató egyik leghíresebb kritika szerint „azokat a kérdéseket teszi fel, amelyeket minden amerikai feltesz – vagy fel kellene, hogy tegyen – nemzetének helyéről a mai világban. Ahogyan Robert Kagan, a Brookings Institution vezető munkatársa írja Brands „írásmódja élénk, gondolkodása eredeti, képzettsége lenyűgöző”, ezért a PABooks is bátran ajánlja e kötetet olvasóközönsége számára.

A kézben tartott csomag egyik legérdekesebb kötete pedig a hatalmi kérdéseket egyre inkább meghatározó, a digitalizáció kérdéseiről és ennek kapcsán a nemzeti szinttől elmozdulva, az okos városok szerepéről szól. Vincent Mosco, a kanadai Queen’s University nyugalmazott professzora jelen könyvében amellett érvel, hogy a valóban “okos” város kiindulópontja nem a fejlett technológia, hanem az eleven demokrácia és közösségek, valamint az elkötelezettség amellett, hogy az állampolgárok az ellenőrzésük alatt tarthassák a technológiát. Az okosváros-projektek esettanulmányainak bemutatása mellett a kötet a digitális világban zajló városi élet jövőjéhez is útmutatást ad.

A könyvcsomag tartalma:

  • Amerika nagystratégiája Trump-korszakban
  • A gyengék birodalmai
  • Okosvárosok a digitális világban
  • Eurázsia hajnala