Az új gondolatolvasók

1 999 Ft

Készleten

 

Az agy működésének megértése kétségkívül napjaink legnagyobb kihívást jelentő tudományos problémája. Hogyan képes kevesebb mint másfél kilogramm élő emberi szövet olyan szellemi teljesítményt produkálni, amely még a világ legkifinomultabb számítógépeit is kihívás elé állítja, miközben annyi energiát sem emészt fel, mint egy alig pislákoló villanykörte? Az idegtudománnyal foglalkozó szakemberek számára e kérdés megválaszolása hosszú ideje fontos célt képez, jelen kötet pedig annak izgalmas történetét mutatja be, hogyan vált képessé a tudomány az emberi agy minden eddiginél részletesebb megfigyelésére.

Az agy és az emberi gondolkodást vizsgáló leghatékonyabb eszközök agyi képalkotó eljárásokként lettek ismertek, a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) pedig az utóbbi évtizedben forradalmasította az aggyal kapcsolatos képalkotást. Alkalmazásuk lehetővé teszi, hogy felvételeket készítsünk az emberi agyról, amelynek révén kideríthetjük, hogy egyes funkciók ellátása során, mely agyterületek aktívak.

Az MRI használata ugyanakkor számos olyan új kérdést is felvetett, amely túlmutat a tudományon, például miképpen gondolkodunk mi magunkról, mint emberi lényekről. Ha a gondolkodás csupán az MRI segítségével megjeleníthető biológiai funkció, akkor hová lesz az emberi tudat misztériuma? Ha döntéseink pusztán az agyunk által végzett számítások eredményei, akkor hogyan lehetünk „mi magunk” felelősek azokért? Vajon a függőség az „agy betegsége”, az önkontroll hiánya, esetleg mindkettő? Kell-e aggódnunk amiatt, hogy az agyi képalkotást marketing szakemberek arra használhatják, hogy az eddiginél is hatékonyabban adják el a portékáikat? Russell Poldrack, a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének professzora jelen kötetben átfogóan bemutatja az agyi képalkotás lehetőségeit és korlátait, továbbá a fenti kérdések megválaszolására is értékes válaszlehetőségeket ajánl.

Készleten

Tartalomjegyzék

Illusztrációk
Köszönetnyilvánítás

1. fejezet – Gondolkodás 20 watton
2. fejezet – A látható elme
3. fejezet – Az fMRI felnő
4. fejezet – Képes-e az fMRI gondolatolvasásra?
5. fejezet – Hogyan változik idővel az agy?
6. fejezet – Bűn és hazugságok
7. fejezet – Döntéseink és az idegtudomány
8. fejezet – A mentális betegségek kizárólag
az agy betegségei?
9. fejezet – Az agyi képalkotás jövője

Jegyzetek
Név- és tárgymutató

További információk

Tömeg 0,398 kg
Eredeti angol cím

The New Mind Readers:

Megjelenés ideje

2019-11-20

ISBN

978-615-5884-59-7

Fordító

Kancellár Bt.

Méret

15,2 cm x 22,8 cm

Oldalszám

228

Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Szerző

Russell A. Poldrack

Mások ezeket is vásárolták

Cím

Go to Top