fbpx

Az új Közel-Kelet

1 999 Ft

Készleten

Amit mindenkinek tudnia kell

 

A 2010-es évek elején kirobbant, arab tavasz néven ismertté vált tüntetés- és felkeléssorozat alapjaiban változtatta meg a Közel-Keletet. Függetlenül attól, hogy az események következtében egy rezsim megbukott, vagy éppen megszilárdította a hatalmát, a térség a korábbinál is instabilabbá, kiszámíthatatlanabbá és erőszakosabbá vált.

A könyv – történeti kitekintéssel – bemutatja az elmúlt évtized változásait, és felvázolja az „új Közel-Keletet” kirajzoló társadalmi, politikai és gazdasági összefüggéseket. James L. Gelvin, a University of California, Los Angeles történészprofesszora, a modern közel-keleti történelem egyik vezető kutatója, világosan szintetizálja a Közel- Kelet országaiban zajló drámai események mögött húzódó politikai és gazdasági okokat, nagy hangsúlyt fektetve ezen belül a szíriai folyamatokra. Bemutatja a közel-keleti folyamatokat meghatározó külpolitikai kontextust, illetve azt, hogy a rossz kormányzás, a stagnáló gazdaság, az elégtelen egészségügyi ellátás, az éghajlatváltozás, a népességnövekedés, a menekültügyi válságok, az  élelem és a vízhiány, valamint a háború hogyan és miért jelent egyre nagyobb veszélyt a térségben élők biztonságára.

Készleten

Kategóriák: ,

Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK

 

Előszó a magyar kiadáshoz

Előszó

 

  1. Az özönvíz előtt: a Közel-Kelet és között

Mi a Közel-Kelet?

Kik élnek a Közel-Keleten?

Hogyan alakult ki a Közel-Kelet államainak rendszere?

Van bármi közös a Közel-Kelet országaiban?

Milyen volt a politikai élet a Közel-Keleten -ig?

Hogyan vezetett az önálló államok létrejötte autokráciák

kialakulásához a Közel-Keleten?

Hogyan segítette elő a nagyhatalmi beavatkozás az autokrata rendszerek kialakulását a Közel-Keleten?

Milyen hatással volt a Közel-Keletre az olajkitermelés?

Mi az „új Közel-Kelet”?

 

  1. Az arab felkelések és utóhatásuk

Hogyan kezdődtek az arab felkelések?

Megfelelő-e az „arab tavasz” elnevezés a felkeléssorozatra?

Milyen mélyebb okok vezettek az arab államokban a társadalmi harag fellángolásához?

Milyen esetleges okok szolgáltatták ki az arab államokat a népharagnak?

Milyen volt a tunéziai és az egyiptomi felkelés?

Mit értett félre szinte mindenki az egyiptomi felkelés kapcsán?

Miért voltak az iszlám mozgalmak ilyen népszerűek a Közel-Keleten?

Miért volt annyira erőszakos a jemeni és a líbiai felkelés?

Hogyan volt képes a bahreini és a szíriai rezsim annyira elszántan kitartani?

Miért hagyták a felkelések az arab monarchiák java részét sértetlenül?

Milyen tiltakozások zajlottak le a hibrid rendszerekben?

Törvényszerű volt az arab felkelések kudarca?

Összességében milyen hatása volt a –-ben kezdődő felkeléseknek?

 

  1. A szíriai dráma

Hogyan kezdődött a szíriai felkelés?

Miben különbözött a szíriai felkelés a tunéziai és az egyiptomi felkeléstől?

Milyen volt a politikai és a gazdasági élet Szíriában a felkelések előtt?

Kicsoda Bassár al-Aszad?

Hogyan militarizálta a rendszer a felkelést?

Hogyan adott a rendszer vallási jelleget a felkelésnek?

Milyen külföldi támogatást kapott a szíriai kormány?

Ki támogatja az ellenzéket?

Hogyan hosszabbította meg a külföldi beavatkozás

Szíria szenvedéseit?

Kik alkotják a szíriai ellenzéket?

Mennyire súlyos károkat szenvedett el Szíria?

Hogyan hatott a szíriai felkelés az ország szomszédaira?

Hogyan végződik majd a szíriai polgárháború?

 

  1. Az ISIS felemelkedése és hanyatlása

Mi az ISIS?

Hogyan jött létre az ISIS?

Miben hisz az ISIS?

Vannak-e az ISIS-nek apokaliptikus elképzelései?

Iszlám-e az ISIS?

Hogyan lehetett képes az ISIS ilyen nagy területet ennyire gyorsan meghódítani?

Kik csatlakoznak az ISIS-hez?

Hová ért el az ISIS?

Milyen az élet az Iszlám Államban?

Miért vállalta az USA az ISIS elleni katonai akciót?

Miért kezdett az ISIS világméretű terrorhadjáratba?

Milyen hatással volt az ISIS a Közel-Keletre?

Mi lesz az ISIS kalifátusának jövője?

Mi történik az ISIS-szel, ha kalifátusa összeomlik?

 

  1. Támogatók, helyettesítők és szabadúszók:

Az új Közel-Kelet nemzetközi kapcsolatai

Mennyit változott az USA Közel-Kelet-stratégiája Barack Obama elnöksége alatt?

Mi történt az USA és térségbeli partnerei között?

Volt Obamának Közel-Kelet-stratégiája?

Milyen politikát követett az USA Iránnal szemben Obama elnöksége idején?

Milyen szerepet játszik az olaj az új Közel-Keleten?

Mik a szaúdi-iráni konfliktus gyökerei?

Mi Törökország szerepe az új Közel-Keleten?

Vajon mi történt az izraeli-palesztin konfliktussal?

 

  1. Emberi biztonság az Új Közel-Keleten

Mit jelent az „emberi biztonság”?

Hogyan hat a túlnépesedés a Közel-Keletre?

Mi a vízkészletek csökkenésének hatása a Közel-Keletre?

Milyen hatást gyakorol a háború a környezetre a Közel-Keleten?

Milyen hatással lehet a klímaváltozás a Közel-Keletre?

Mi áll a menekültválság hátterében?

Milyen a nők helyzete a Közel-Keleten?

Mekkora a szegénység a Közel-Keleten?

Mekkora az emberi szegénység az arab világ nem Öböl-menti részén?

Milyen az oktatás az arab világban?

Mérhető-e az emberi biztonság?

Milyen veszélyek fenyegetik leginkább az emberi biztonságot a Közel-Keleten?

Mit mond a Közel-Kelet jelenkori története a jó kormányzás hiányából fakadó gondok leküzdésének esélyeiről?

 

Jegyzetek

Bibliográfia

Név- és tárgymutató

További információk

Tömeg 0.35 kg
Méret

15,2 cm x 22,8 cm

Oldalszám

200

Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Szerző

James L. Gelvin

Eredeti angol cím

The New Middle East: What Everyone Needs to Know

Fordító

Dr. Thoroczkay-Szabó Mária

Megjelenés ideje 2019. 02. 02.
ISBN

978-615-5884-23-8