Keynes
1 999 Ft
Készleten
A mester visszatér
Robert Skidelsky a 2009-ben megjelent könyvében kísérletet tesz J.M. Keynes, a Mester szellemiségének, gondolatainak megidézésére, annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a kilábaláshoz abból a pénzügyi, gazdasági és politikai válságból, ahová egy három évtizednyi tévedéssorozat vezette a világot. Robert Skidelsky szerint az “ős bűn” az volt, hogy nem hallgattak a Mester szavára és másképp tettek különbséget kockázat és bizonytalanság között, mint ahogy azt örökül hagyta ránk. A Nobel díjas R. C. Merton szerint kockázat az a bizonytalanság, ami számít, míg Keynes szerint a bizonytalanság nem számszerűsíthető és kockázatkezelési módszerekkel nem is tudjuk igánkba hajtani. A túlglobalizálódás, a fellazított pénzügyi szabályozók és a pénzügyi tudatosság alulbecslése hozták a válságot, feladatunk ezért, hogy Keynes filozófiáját, etikáját és politikáját szemünk előtt tartva hatékonyan éljünk a szuverén állam szabályozási potenciájával. Skidelsky könyve sokat segít ebben a tanulási folyamatban.
Készleten
Tartalomjegyzék
TARTALOMJEGYZÉK
Előszó a 2010-es kiadáshoz
Előszó
Bevezetés
I. rész
A válság
1. Mi ment félre?
2. A közgazdaságtan jelen állapota
II. rész
A keynesi közgazdaságtan emelkedése és bukása
3. Keynes életei
4. Keynes közgazdaságtana
5. A keynesi forradalom: siker vagy kudarc?
III. rész
Keynes visszatér
6. Keynes és a kapitalizmus etikája
7. Keynes és a politika
8. Mit mond Keynes a mának?
Bibliográfia
Jegyzetek
Név- és tárgymutató
További információk
Tömeg | 0,43 kg |
---|---|
Méret | 15,2 cm x 22,8 cm |
Oldalszám | 251 |
Borító | puhatáblás, ragasztókötött |
Szerző | Robert Skidelsky |
Eredeti angol cím | Keynes: The Return of the Master |
Fordító | Dr. Csillik Péter |
Megjelenés ideje | 2018-06-07 |
ISBN | 978-615-5884-04-7 |