fbpx

Pénzügyi elitek és az európai bankrendszer

4 499 Ft 2 599 Ft

A pénzügyi eliteket a történelem során gyakran övezte általános ellenszenv és bizalmatlanság a társadalom részéről, a tudományos szférától azonban viszonylag kevés figyelmet kaptak. A globalizált világgazdaság elmúlt harminc évének ellentmondásai, különösen a növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, illetve a 2008-as gazdasági válság kirobbanása azonban a tudományos érdeklődés középpontjába helyezte őket.

Milyen szerepet játszanak a pénzügyi elitek az európai társadalmakban és piacokon? Hogyan változott a szerepük az idők folyamán? Mennyiben tehetők felelőssé a legutóbbi pénzügyi összeomlásért, és milyen múltbéli krízisekkel vonhatunk párhuzamot e tekintetben? Hogyan befolyásolták a pénzügyi szabályozási
környezet evolúcióját, és hogyan alkalmazkodtak hozzá? A könyvben kilenc önálló esszén keresztül kaphatunk választ a fenti kérdésekre, emellett a pénzügyi elitek által betöltött társadalmi szerepről szóló szakértői vitába is betekintést nyerhetünk.

A neves kutatók közreműködésével létrejött kötet célja, hogy megvizsgálja a pénzügyi elitek intézményi változásokhoz való alkalmazkodását, és értékelje hozzájárulásukat a változásokhoz rövidebb és hosszabb távon. Ennek érdekében a kötet a pénzügyi elitek különböző európai társadalmakban és piacokon betöltött szerepének időbeli alakulásával foglalkozik. Továbbá historikus összehasonlításokat és országonkénti, illetve országok közötti elemzéseket is kínál, amelyek bemutatják, hogy az elitek hogyan alkalmazkodtak és járultak hozzá a nemzeti és nemzetközi szabályozói és kulturális környezet átalakulásához a válság során és azt követően.

Tartalomjegyzék

Illusztrációk jegyzéke………………………………………………………………………….. 7
Szerzők………………………………………………………………………………………………. 9

Bevezetés …………………………………………………………………………………………. 15
Giuseppe Telesca
1. Pénzügyi válságok és a pénzügyi elitekkel kapcsolatos nyilvános viták:
Az 1929–1933-as gazdasági világválság és a 2008-as gazdasági válság
összehasonlítása ……………………………………………………………………………. 35
Youssef Cassis és Giuseppe Telesca
2. Megváltozott stratégiák: Kereskedők és bankárok a francia forradalom
idején…………………………………………………………………………………………… 63
Niccolò Valmori
3. Alkalmazkodás a két világháború közötti időszak pénzügyi
bizonytalanságához: Olasz pénzügyi elitek, nemzetközi
együttműködés és belső szabályozás, 1919–1939 ……………………………… 87
Giandomenico Piluso
4. Pénzügyi elitek és az olasz vállalati hálózat, 1913–2001 ……………………. 123
Alberto Rinaldi és Michelangelo Vasta
5. Francia bankárok és a pénzügyi rendszer átalakulása a 20. század
második felében ………………………………………………………………………….. 153
Laure Quennouëlle-Corre
6. Bizalom és szabályozás a vállalati tőkepiacokon 1914 előtt ………………. 173
Leslie Hannah
7. Pénzügyi elit, törvény és szabályozás: Történelmi visszatekintés ……….. 203
T. T. Arvind, Joanna Gray és Sarah Wilson
8. Központi bankárok tizenkét országban 1950 és 2000 között:
A globális elit kialakulása………………………………………………………………. 231
Mikael Wendschlag
9. A bázeli bankfelügyelők és egy nemzetközi standardokat kialakító
intézmény létrehozása………………………………………………………………….. 263
Alexis Frédéric Drach

Név- és tárgymutató…………………………………………………………………………. 293

További információk

Tömeg 0.529 kg
Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Eredeti angol cím

Financial Elites and European Banking: Historical Perspectives,

Fordító

Pavelka Alexandra, Tengely Veronika

ISBN

978-615-5884-75-7

Megjelenés ideje 2020. 04. 24.
Méret

15,2 cm x 22,8 cm

Oldalszám

316

Szerkesztők

Youssef Cassis, Giuseppe Telesca

Érdekelhetnek még…

Go to Top