fbpx

Új közgazdaságtan

2 499 Ft

KOPÁTSY SÁNDOR mind a közgazdaság, mind a történelem kutatásához újszerű módszerekhez nyúlt, ennek következtében az eredményei is váratlanok és innovatívak voltak. A kötet esszéiben számos előremutató gondolat körvonalazódik: a látszólag kis dolgok történelemformáló ereje, az osztálytársadalmak funkciója, a népesedés mérföldkövei, a tudás evolúciója, a foglalkoztatottság nagysága és mindenekelőtt legfőbb hívószóként a tehetség felkutatása a társadalom összes rétegében mint a túlélés és a fejlődés záloga.

Vágyálom vagy reális lehetőség a minőség társadalma? Milyen feltételek mellett valósult már meg néhány államban? Nekünk van-e esélyünk létrehozni, és mit kell ahhoz tennünk, hogy meg élhessük?

Ha megvalósulna, mivel merőben új, új közgazdaságtanra is szükség lesz, mert a liberális közgazdaságtudomány sarokpontjai, módszerei és terminológiája már nem adaptálhatók teljes egészében az új viszonyokra: máshogy kell mérni a munkanélküliséget, érdemes lenne újragondolni a nyugdíjrendszert és a családtámogatást, fokozni a foglalkoztatottságot. 2011-ben jelent meg először az Új közgazdaságtan. A kötet akkor időszerű témái mára sem vesztették aktualitásukat, többük visszaköszön az utóbbi kormányzatok szakpolitikáiban.

„Az arisztokraták és a tőkések után most a tehetségek uralma következik.” – Kopátsy Sándor

 

 

Tartalomjegyzék

AJÁNLÁS……………………………………………………………………………..11
ELŐSZÓ……………………………………………………………………………….13

BEVEZETÉS………………………………………………………………………….17
A gondolkodásomról……………………………………………………………..18
Módszerem kialakulásáról……………………………………………………18
A tanítómesterekről…………………………………………………………….20
A minőség társadalmáról……………………………………………………..21
Új közgazdaságtanra van szükség!………………………………………….22
Új társadalom, új közgazdaságtan…………………………………………22
Mit kell érteni puritanizmuson?……………………………………………25
Hol van puritanizmus?………………………………………………………..26
Az élboly és a lemaradók……………………………………………………..27
Fontos tényezők figyelmen kívül hagyása……………………………….29
Iránytűim………………………………………………………………………….34
Nem elég egy mutató………………………………………………………….36
A jóléti társadalom nem tőkés társadalom……………………………….38
Milyen változást hozott a jelenkor fejlett társadalma, a jóléti társadalom?…………………………………………………………….39
A fogyasztói társadalom alapja a tudás…………………………………..41

Első fejezet
A MAI KÖZGAZDASÁGTAN
AZ OSZTÁLYTÁRSADALMAK KÖZGAZDASÁGTANA……………45
Az osztálytársadalmak kialakulása………………………………………….45
Az első termelő társadalom………………………………………………….45
A népességnövekedés és az eltartóképesség…………………………….47
Az osztálytársadalmak elsődleges funkciója…………………………….49
Mi volt az osztálytársadalmak közös jellemzője?………………………50
Az osztálytársadalommal szemben a jelenkori fejlett társadalom jellemzői…………………………………………………………..52
Kérdések és válaszok…………………………………………………………..54
A technikai fejlődés hatása az osztálytársadalmakban……………….54
A munkaerő értékcsökkenésének okai…………………………………..58
Munkanélküliség a tőkés osztálytársadalomban és ma………………60
Az osztálytársadalom megszűnésének okai……………………………..61
Az ember lett a legfontosabb gazdasági tényező……………………….61
A népszaporulat leállása………………………………………………………63
A demográfiai törvény…………………………………………………………64
A munkaerőhiány………………………………………………………………65
Mi hozta a spontán fordulatot?……………………………………………..66
Ez már nem osztálytársadalom……………………………………………..67

Második fejezet
DEMOGRÁFIA……………………………………………………………………..69
Mennyiség…………………………………………………………………………….69
A demográfiai csapda………………………………………………………….72
Nyugat-Európa demográfiai szabályozása……………………………….73
Vagyonosok esetében az örökösödés módja……………………………73
Szegényeknek a jobbágytelekrendszer……………………………………74
A tőkés osztálytársadalom demográfiája……………………………….. 75
A szaporodási törvény megfordult…………………………………………76
A békés egymás mellett élés feltétele……………………………………..77
Kína példája………………………………………………………………………78
Az új szint…………………………………………………………………………79
Nem a természettől kell félni!……………………………………………….80
A várható élettartam megnövekedése…………………………………….82
Buta félelem az elöregedéstől……………………………………………….83
Minőség………………………………………………………………………………..86
A túlnépesedés ellen védekezni kell!……………………………………..88
A mérés technikája……………………………………………………………..90
Hol kicsi a népszaporulat?…………………………………………………..91

Harmadik fejezet
A MINŐSÉG TÁRSADALMA………………………………………………….93
A forradalom…………………………………………………………………………93
A tudományos és technikai forradalom születése…………………….93
Hol született ez a forradalom?………………………………………………95
Milyen világot építettek a marslakók?……………………………………96
Kik voltak a marslakók?………………………………………………………96
A szellem kitört a palackból…………………………………………………97
A jóléti társadalmak békés kialakulása………………………………….101
A svájciak mutattak példát…………………………………………………102
A skandináv példa…………………………………………………………….102
A tiroli példa……………………………………………………………………106
Az észak-amerikai átalakulás feltételei és okai……………………….107
A múlt hiánya………………………………………………………………….107
A nagy politikai hatalom hiánya alkotóvá tesz……………………….109
A New Deal……………………………………………………………………..111
A New Deal előtti észak-amerikai társadalom………………………..112
A New Deal eredményei ……………………………………………………113
A makrogazdasági egyensúly nem bízható a piacra…………………115
A New Deal és a sikeres mezőgazdasági reform………………………115
Keynes és a New Deal………………………………………………………..116
A New Deal megerősödése a második világháború alatt…………..117
A New Deal befejeződése és világtörténeti jelentősége……………..118
A felzárkózás feltételei…………………………………………………………120
Változatlan feltételek mellett nincs fejlődés…………………………..120
Történelmi példák…………………………………………………………….123
Káoszelmélet……………………………………………………………………126
Az európai individualista félhold…………………………………………131
A fejlődés 1890–2000 között………………………………………………..134
Ahol a minőségi változás már bekövetkezett…………………………134
Európa nyugati fele 1890–2000 között………………………………..135
Skandinávok……………………………………………………………………139
Olaszok, spanyolok…………………………………………………………..140
Németek…………………………………………………………………………141
Az ír csoda három oka………………………………………………………141
Közép-Európa………………………………………………………………….143
Az egy lakosra jutó jövedelem időbeli alakulása…………………….144
A jövedelem differenciáltsága……………………………………………..145
Néhány általános észrevétel………………………………………………..147
Multikulturális ábránd………………………………………………………149
A három agglomeráció útja…………………………………………………..152
A két nyugati civilizációs agglomeráció viszonya……………………156
Európa lemaradásának okai……………………………………………….157
A távol-keleti agglomeráció………………………………………………..162
Kína visszanyerte nagyságát……………………………………………….168
A kínai–amerikai kapcsolat………………………………………………..169

Negyedik fejezet
MITŐL FÜGG A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓ MINŐSÉGE?……175
A felemelkedés útja……………………………………………………………..176
Az oktatás szerepe……………………………………………………………….179
Az esélyegyenlőség félreértése…………………………………………….180
Mi kerül többe?………………………………………………………………..181
Mikor kezdődjön a következő generációval való törődés?……….184
Az anyák jelentősége óriási…………………………………………………185
A családi környezet szerepe………………………………………………….186
A társadalom képtelen kezelni a szülői háttér hatását……………..187
Javaslataim………………………………………………………………………….189
A hatékony családtámogatás………………………………………………190
Mi volna a megoldás?………………………………………………………..192
Tehetség, tudás és erkölcs………………………………………………….192
Milyen nyugdíjrendszerre volna szükség?…………………………….193
A szellemi vagyon társadalma……………………………………………….195
Mikor lesz a társadalom tudásalapú?……………………………………196
Az átlagos tudásvagyon a döntő………………………………………….198
A tudomány támogatottsága a világban………………………………..199
Mit üzen a gazdaság az oktatáspolitikának?……………………………199
A tehetségvadász jelenkor………………………………………………….199
Mit bizonyítanak a tények?………………………………………………..200
A fogyasztói társadalom minden előzőtől különbözik……………..202
A szellemi vagyon elemei…………………………………………………..206
Az iskola minősítése egyre jobban elavul………………………………208
A munkaerőpiac értékelése………………………………………………..210
Az erkölcs megnövekedett szerepe………………………………………213
Mi a teendő?……………………………………………………………………215

Ötödik fejezet
A MINŐSÉG TÁRSADALMÁNAK FOGLALKOZTATÁSA………219
A foglalkoztatásról………………………………………………………………219
Gondolatok a foglalkoztatásról……………………………………………219
Csak a minőségi munkaerőben van hiány…………………………….221
A Nyugatnak nincs szüksége a képzetlen munkaerőre…………….223
A munkaerő minőségi szintjei és foglalkoztatásuk………………….225
Miért nem szabad a foglalkoztatást csak a piacra bízni?………….229
A társadalom motorja egyre inkább a minőségi elit, a társadalom felső harmada………………………………………………..229
A foglalkoztatás nem a piac, hanem az állam feladata……………..230
A tartós munkanélküliség okozta kár…………………………………..231
Milyen foglalkoztatáspolitikára lenne szükség?………………………232
Mennyit ér a munkaviszony?………………………………………………233
Foglalkoztatás a világgazdaságban……………………………………….235
Kétféle munkanélküliség……………………………………………………236
Magyarország tétlensége………………………………………………………237
Munkára fogottság……………………………………………………………238
A rendszerváltás hibái a foglalkoztatásban…………………………….239
A tartós munkanélküliek foglalkoztatása………………………………242
Tartósan munkanélkülieket foglalkoztató szövetkezetek…………244
A szövetkezeti mellékágazatok sikere…………………………………..245
A munkanélkülieket foglalkoztató szövetkezetek működése…….246
Németh László Kert-Magyarországa felé……………………………….247

Hatodik fejezet
MAGYAR JÖVŐKÉP…………………………………………………………….251
Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová tartunk?……………………….252
Mi jellemzi a pásztornépeket?…………………………………………….252
Külön kell szólni a magyar nemességről……………………………….255
A nemes és a közember. Melyik a magyar?……………………………255
Egy nép, amelynek nincs polgársága……………………………………257
Hol tartottunk a második ezredforduló idején?……………………..258
A vállalkozásoktól irtózó magyarság
a világ egyik legvállalkozóbb népévé vált……………………………..261
Az elmúlt százötven év a nép életében…………………………………..264
A magyar történelem fő állomásai……………………………………….265
A mezőgazdaság változó helye a világban……………………………..266
Soha nem az ország, mindig a népem sorsa érdekelt………………268
A jobbágyfelszabadítás………………………………………………………269
A vasúthálózat kiépítése…………………………………………………….271
Az istállós tehéntartás………………………………………………………..273
A tanyai oktatás megszervezése ………………………………………….275
A továbbtanulás szűk lehetősége…………………………………………275
A földreform……………………………………………………………………276
Kollektivizálás………………………………………………………………….278
A bakterek országa lettünk…………………………………………………284
A vállalkozók országa lettünk……………………………………………..285
Mezőgazdaságunk a szocialista tábor élén…………………………….287
Nemzeti fátum, avagy mi határozza meg egy nép sorsát?…………291
Gondolatok a determinációról……………………………………………291
Az egyén és szabadsága……………………………………………………..294
Család és szabadság………………………………………………………….296
A determinációban való hit magyar átok………………………………300

Zárszó………………………………………………………………………………..305
Kopátsy Sándor (életrajz)…………………………………………………….307
Kopátsy Sándor életmű-bibliográfiája……………………………………309

További információk

Szerző

Kopátsy Sándor

ISBN

978-963-573-099-5

Megjelenés ideje 2021. 12. 08.
Oldalszám

332

Cím

Go to Top