Az üzleti vezetők és mindenki más számára is a végső rendszerszintű kihívás természetesen a klímaváltozás. Olyan árazási politikára van szükségünk, amellyel felzárkózhatunk a gondolkodásmódbeli változásokhoz, és működésbe hozhatjuk a piacokat – erre egyrészt a jelenleg használt energiaforrások költségeinek növelése érdekében van szükség, másrészt pedig azért, hogy ösztönözzük a befektetéseket a szén-dioxid-megkötés és az új energiaforrások terén, a legkorszerűbb atomenergiát is beleértve. Ha figyelmen kívül hagyjuk a problémát, illetve ha csak az önkéntes kezdeményezésre hagyatkozunk, túlságosan is súlyos következményekkel találjuk szembe magunkat. Az Egyesült Államokban égető szükség van arra, hogy az üzleti szféra a politikai változások élére álljon.

Amikor a Covid19-világjárvány 2019 telén felütötte a fejét, az Üzleti Kerekasztal éppen az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatos politikai állásfoglalását és ajánlását készült kiadni. A tagok a szakértőkkel együtt alaposan tanulmányozták és megvitatták a kérdést, ugyanakkor a végeredményt is bizalmasan kezelték. Ám ahogy közeledett a kiadás napja, annyit azért megtudtam a kollégáimtól, hogy a nyilatkozat erős és meggyőző. Egyre biztosabb voltam abban, hogy ha az Üzleti Kerekasztal teljes vállszélességgel az ügy mellé áll, kimozdíthatjuk vagy legalábbis elkezdhetjük kimozdítani a holtpontról a formálódó szövetségi politikát. A vállalatok széles bázison nyugvó szakmai szervezetei, mint amilyen az Üzleti Kerekasztal is, a fennmaradásukat azáltal tudják biztosítani, ha kerülik a tagok közötti vitákat és olyan, mindenki számára előnyös politikákra koncentrálnak, amelyek terén az üzleti szférában nagy az egyetértés – ilyenek például az oktatást és a munkaerő képzését célzó állami beruházások, továbbá a társaságokat terhelő adók csökkentése.

Ha azonban egy olyan, rendkívül összetett rendszerről van szó, mint az energiapolitika, sokkal bonyolultabb bármiféle politikai megoldásban megegyezésre jutni. Az üvegházhatású gázok az iparosodásból és a fogyasztók energia iránti igényéből erednek, azok a jelentős változások pedig, amelyek a globális felmelegedés katasztrofális következményeinek elkerülése érdekében szükségesek, az ipar és a kereskedelem minden területét érintik. Vannak győztesek és vesztesek is – mindannyian az Üzleti Kerekasztal tagjai. A magánszféra közpolitikára gyakorolt hatásának amerikai rendszerében lehetetlen komolyabb változást elérni úgy, ha a legbefolyásosabb üzleti hálózataink a partvonalon kívül maradnak, vagy a mikrofont a kétkedők kezében hagyják. Az Üzleti Kerekasztal politikai álláspontok elfogadására vonatkozó protokolljai általában nem támogatják a véleményeknek és az érdekeknek azt a fajta sokféleségét, amelyet az itt bemutatott szövetségeknél láthattunk.

A környezetvédelmi aktivisták, továbbá más üzleti hálózatok, valamin az általam képviselt szervezethez hasonló szervezők éveken át tartó nógatásának köszönhetően azonban, az Üzleti Kerekasztal és tagvállalatai munkatársainak gondos felügyelete mellett, végül győzött a hosszú távú szemlélet. A cselekvés elmulasztása túlságosan is költségesnek bizonyult. A vezetők közül sokan már nyilvánosan is kiálltak a politikai fordulat szükségessége mellett. A többiek pedig a saját alkalmazottjaiktól és családtagjaiktól hallják ugyanezt. Az Üzleti Kerekasztal tagvállalatainál dolgozó kollégáimtól hallottam, hogy a vezérigazgatók túlnyomó többsége aláírta a politikai dokumentum utolsó változatát. Abból kiindulva, hogy mekkora figyelmet kapott a szervezet, amikor 2019 nyarán kiadta a vállalati célokról szóló nyilatkozatát, nagy érdeklődésre, továbbá arra a lehetőségre számítottam, hogy a közpolitika az üzleti szféra támogatásával végre felzárkózhat a polgárok túlnyomó többségének a véleményéhez, miszerint a változások igenis szükségesek.

Az Üzleti Kerekasztal klímapolitikai javaslata időközben parkolópályára került. Miután a Covid19-járvány 2020. márciusi felfutása miatt pillanatok alatt átálltunk a „közösségi távolságtartásra”, valamint a lezárásokra, és az összes utazást, továbbá eseményt lemondták, a bejelentést határozatlan időre elhalasztották. Akkor úgy tűnt, képtelenség biztosítani azt a teret, amely az éghajlatváltozás – vagy bármelyik másik téma – érdemi megvitatásához szükséges. De furcsa módon, a klímaválság egyszerre kezdett eltűnni a szemünk elől és ismét a figyelem középpontjába kerülni. Miközben ezeket a sorokat írom, Los Angelesben és Sanghajban tiszta a levegő, évtizedek óta először. Jelenleg a kerékpár a legjobb közlekedési eszköz New Yorkban. Meddig tarthat mindez? Ez a válságos pillanat vajon valós lehetőségeket tartogat a számunkra? Vagy nem fogjuk tudni megragadni ezt az alkalmat? Mi van akkor, ha éppen  erre a lehetőségre vártunk?

A koronavírus okozta sokk a rendszerben, a kereskedelmi feltételek évek óta tartó romlását követően kikényszerítheti a „kinyer-legyárt-ártalmatlanít” modell átértékelését, és végre lehetővé teheti az áttérést a körkörös gazdaság „évtizedekig használatban tartani” elven alapuló üzleti tervezési módszerére. A kiterjedt globális ellátási láncokra építő vállalkozásoknak egy B tervet is meg kell vizsgálniuk. A legnagyobb cégeink csapatai türelmetlenül várják, hogy lehetőséget kapjanak olyan termékek és üzleti modellek megtervezésére, amelyek a bolygó szempontjából is megfelelőek.

 

A szövegrészlet Judy Samuelson: A hat új üzleti szabály című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!