Rengeteg reménysugár van és sok ember (a nagyközönségtől a tudósokig, vállalkozókig és befektetőkig) biztos abban, hogy elértük azt a pontot, ahol az emberi életet ténylegesen meghosszabbító technikák valósággá válhatnak, azonban mi ebben a fejezetben szeretnénk:

  • megvizsgálni a bizonyítékokat, hogy vajon ténylegesen ez-e a helyzet, vagy sem;
  • olyan keretrendszereket nyújtani, amelyekkel konkrét, logikus, elfogadható és kézzelfogható módon választhatjuk el a hiú reményeket a valóságtól ezzel az állítással kapcsolatban.

Valóban számos tudós ért el elég jelentős eredményeket az elmúlt évtizedben az öregedés megállításának terén (és néhány esetben a megfiatalítás, azaz a fiatal fenotípus helyreállítása terén is) modellszervezetekben, mint például gilisztákban, élesztőgombákban, muslicákban és néhány kivételes esetben még egerekben is.

Például 2020 januárjában az MDI Biological Laboratory kutatói, együttműködve a Buck Institute for Research on Aging és a Ninjing University (Kína) tudósaival, olyan hosszú élethez köthető szinergikus sejtes útvonalakat azonosítottak, amelyek ötszörösére növelték az élettartamot a C. elegansban, az öregedéskutatásban modellként használt fonálféregben, azaz sikerült 500%-kal megnövelni a kísérleti egyedek élettartamát.

Egy másik példát említve 2019 októberében Maria Blascónak és kollégáinak sikerült egerek élettartamát megnövelni 24%-kal, azáltal, hogy kiméraegereket tenyésztettek embrionális őssejtekből, amelyeknél a telomér kétszer olyan hosszú volt, mint a szokásos. Az elmúlt évtizedben elszaporodtak az újságokban azok a szalagcímek, amelyek modellszervezetekben elért jelentős élettartam- és egészségesélettartam-növekedést mutattak be.

Az emberi élet gyakorlati meghosszabbítása és az emberi hosszú élet ismerete vonatkozásában viszont egyhelyben toporgunk. Mialatt jelentős haladás történt a modellszervezetek (egér, muslica, élesztőgomba stb.) öregedésének kutatásában, egyetlen esetben sem sikerült átültetni ezeket az eredményeket az emberre.

Bár ez a kutatási terület és az eredmények gyakorlati bevezetése semmi esetre sem stagnál, a haladás sokkal lassabb, mint a modellszervezetekben látott haladás alapján várható lett volna. Az egyik tényező az összehasonlíthatatlanul lassabb haladás mögött az, hogy az öregedéskutatás maga is túlértékel néhány kutatási területet, ugyanakkor alulértékel másokat, és nincs meg a kellő harmónia, egyensúly és sokszínűség.

A technológiai óriások, például a Google és az Amazon, továbbá több biotechnológiai, orvosi és egészségügyi ellátótársaság mögött álló hatalmas erőforrások miatt sokkal nagyobb méretű gyakorlati, kézzelfogható fejlődést kellett volna látnunk az emberi élet és az egészséges élettartam megnöveléséhez szükséges teljes technológiai vonal megértésében, valamint látnunk kellett volna, mely meghatározott szektorokat finanszíroznak túl, és melyek az alulfinanszírozottak. De ezt még nem sikerült elérni.

Való igaz, hogy az emberi öregedés és hosszú élet természetének kielégítő megértése és az emberi élet gyakorlatban megvalósítható meghosszabbításához szükséges technológiák széles körű kifejlesztése az úgynevezett szökési sebesség eléréséig (addig a pontig, ahol az évek megnövelt száma meghaladja az öregedéssel elvesztett évek számát) igen nagy mennyiségű erőforrást igényel. Ahhoz képest azonban, hogy mennyi pénzt költenek az általános öregedéskutatásra és az öregedéssel összefüggő rengeteg betegségre, nem látunk hihetetlen számokat.

Még akkor is, ha ezeket a pénzeket valóban a megfelelő célok eléréséhez rendelik hozzá, továbbra is szembe kell néznünk a megfelelően strukturált, harmonizált és kiegyensúlyozott végrehajtás kihívásával. Fennáll annak a veszélye, hogy tizenöt–húsz év alatt végezzük el azt, amit tíz év alatt érhettünk volna el akkor, ha a kezdetektől a maximális relevanciát és a kellő stratégiát tartjuk szem előtt.

A hosszúélet-iparnak, valamint tudományos és K+F közösségeinek konszenzusra kell jutniuk annak megértésében, hogy milyen akadályokat kell leküzdeni ahhoz, hogy a kritikus inflexiós pontot (a szökési sebességet) 2030 előtt érjük el, ne pedig 2035-ben vagy 2040-ben. (Úgy gondoljuk, hogy az időpont észszerű, feltéve, ha a szükséges pénz rendelkezésre áll.)

Emellett meg kell tudni, milyen szűk keresztmetszetet lehetne optimalizálni azért, hogy a folyamatot még jobban fel lehessen gyorsítani (inkább hét-nyolc, semmint tízéves időtartamra).Ahhoz, hogy ezt megtehessük, nem úgy kell gondolkodnunk a problémán, mint egy orvosnak vagy egy biotechnológusnak, hanem mint egy űrkutatási mérnöknek.

 

A szövegrészlet Dmitry Kaminskiy, Margaretta Colangelo: A hosszúélet-ipar 1.0 című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban.