Bár az ásványok a földkéreg teljes területén megtalálhatók, csak akkor minősülnek erőforrásnak, ha hasznosnak bizonyultak az emberi alkalmazások és technológiák számára. Ezen a ponton aggodalmak merülnek fel az elérhetőségükkel és készleteik bőségével kapcsolatban, mind fizikai, mind gazdasági szempontból. Ez a két aggodalom, az elérhetőség és a készletek bőségének mértéke, együtt vezet el a szűkösség fogalmához. Az ásványi anyagokat két fő oknál fogva tekintik szűkösnek: vagy a készlethiány vagy az ellátási zavar miatt.

Eddig egyetlen ásványi anyag készletei sem merültek ki, de az ellátási zavar általánosabb és már többször is megtörtént. Ha a nyersanyagok elérhetősége nem kielégítő, és a keresletet nem elégíti ki a kínálat, a piaci árak emelkedni fognak. Az ellátási zavar számos okból beállhat, mint például a termelés ideiglenes leállítása vagy a kereslet olyan mértékű hirtelen megugrása, amely jóval meghaladja a termelés ütemét. Ez a kormányok által meghozott politikai döntésekből, például embargókból is származhat.

Mind a piacok, mind az iparágak megpróbálhatják bevetni az általuk elérhető lehetőségek és eszközök arzenálját, hogy megbirkózzanak az erőforrások szűkösségével. Például az új kutatásokba való befektetés beindíthatja a termelés növekedését; a vállalatok megvizsgálhatják a helyettesítő anyagok kérdéskörét, vagy befektethetnek a kutatásba-fejlesztésbe, hogy innovatív megoldásokkal túllépjenek bizonyos anyagok mellőzhetetlenségén, vagy legalábbis csökkentsék egyes forrásoktól való függőségüket. Két másik lehetőség az újrahasznosítási rendszerek megvalósítása és a hatékonyabb termelési folyamatok bevezetése, amelyek korlátozzák a szűkösség hatásait. Néha az ipar alacsonyabb minőségű ércek előállításával vagy a nyersanyagok gazdaságilag épp hogy megtérülő lelőhelyekről történő kitermelésével reagál. A kormányok is létfontosságú szerepet játszanak az ilyen helyzetekben. Ezenfelül az árak stabilizálására irányuló politikai eszközökkel be is avatkozhatnak a folyamatba. Egyes országok például készleteket halmoznak fel a kritikus ásványi anyagokból, amelyeket hiány esetén felszabadíthatnak. Néhány további rendelkezésre álló pénzügyi eszköz: az árellenőrzés bevezetése, a fogyasztók támogatása vagy adókedvezmény az ipar számára. A kormányok az innovatív megoldásokat létrehozó kutatási és fejlesztési források biztosításával is reagálhatnak.

Bár, amint korábban már említettem, a készletek még sohasem merültek ki, közgazdászok és geológusok régóta heves vitákat folytatnak az ásványi anyagok állományának potenciális szűkösségéről. Az ásványi anyagok szűkösségét két szempontból vizsgálhatjuk: a véges készletek, illetve a lehetőség-költség paradigmáiból; az ezek között folyó vita egyre inkább polarizálódott. Az erőforrások kimerülése évszázadokon át valóságos lehetőségnek tűnt, az ehhez kapcsolódó félelem pedig Thomas Malthustól, a tizennyolcadik századi közgazdásztól eredeztethető. Az 1970-es években az olajválság újjáélesztette a malthusi paradigmát, amelyet csak az 1980-as években tettek félre, miután mind az energiaforrások, mind az ásványi anyagok ára csökkent. Az 1990-es évek új kérdéseket vetettek fel a készletek kimerülését illetően, s emellett már a környezetkárosodás veszélyei is megjelentek.

A szövegrészlet Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban és könyvesboltunkban!