Kihagyás
AZ ÉRTÉKIRÁNYTŰ TOP10 ÜZENET
- Az embernek értenie kell a saját értékeit, ahogyan azokat az értékeket is, amelyeket a számára fontos emberek vallanak magukénak.
- Az értékeink felismerése a kezdet, igazán fontos lépés, mégis amelyet sokan nem tesznek meg.
- Az öröm átsegít minket a legnehezebb körülményeken is, és azon az elven alapszik, hogy mindenkinek megvan a saját szerepe.
- Ha mindannyian megpróbálnánk csak egy kicsit több élettel, energiával és odaadással élni, akkor mennyivel többek lehetnénk.
- Szerényebbnek lenni annyit tesz, mint kisebb hangsúlyt fektetni az anyagi javakra és a tulajdonra, cserébe viszont nagyobbat az emberi kapcsolatok lényegére.
- A hittel vagy egy konkrét céllal szemben tanúsított odaadás által az ember bármilyen ellenállást legyőzhet
- Szolidaritás nélkül egyszerűen csak önérdekből cselekvő egyének vagyunk, sérülékenyek és kiszolgáltatottak. A szolidaritás tart minket biztonságban, gazdagabbá teszi az életünket, és összeköt minket egymással.
- Csakis nyitottság által táplálhatjuk az elfogadást, gyógyíthatjuk a tudatlanságot, és hozhatunk létre egészséges intézményeket és társadalmakat. Az emberben nagyon erős az elzárkózásra való hajlam minden olyasmivel szemben, amit nem ért vagy ismer.
- A közvetlenség azt jelenti, hogy sokkal kevesebb a kétértelműség és az abból fakadó frusztráció, hogy az ember nem képes konkrétan elővezetni a nézőpontját, összességében pedig jelentősen őszintébb párbeszédet eredményez.
- Hogyha nem tiszteljük a szavunkat, a felelősségeinket, a családunkat, akkor az önazonosságunk egyik tartópillérét veszítjük el. A becsület nem a lovagiasságközépkori elgondolása, hanem sokkal inkább az emberek közti bizalmat és tiszteletet biztosító elv. A lényege az, hogy az ember hű maradjon a szavához, ami a bizalmat újra meg újra megerősítő elv.
Page load link