A kínai geopolitikai gondolkodás

Original price was: 4 199 Ft.Current price is: 2 499 Ft.

A 21. századra az „atlanti korszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét, amelyben Kína igen jelentős szerepet kap. Az új világrend formálódása során nagy átrendeződések zajlanak. Ahhoz, hogy világosan láthassuk a geopolitikai változások mozgatórugóit, összefüggéseit, és Magyarországot is megfelelően pozicionáljuk, fontos, hogy megismerjük az új vezető nagyhatalmak gondolkodásmódját.

Horváth Levente egykori sanghaji főkonzul, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöki főtanácsadója, jelenleg a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója tapasztalatait, tudományos kutatásait felhasználva, kínai forrásokra alapozva kötetével új szempontokat és egy teljesen új geostratégiai szemléletet ad. A szerző a konfuciuszi tanításokon alapuló, 5000 éves kultúrával rendelkező Kína szemszögéből mutatja be a 21. század egyik legnagyobb multilaterális együttműködését, a kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezést, amelyről eddig átfogó, magyar nyelvű könyv vagy tanulmány még nem készült.

„A könyv nagy segítséget nyújthat abban, hogy tisztán lássuk a jelenünket és jövőnket meghatározó folyamatokat, világunk egyik főszereplőjének szándékait és lehetőségeit, és ennek eredményeként olyan döntéseket hozzunk, amelyek a konfliktus helyett az együttműködés és a globális problémák közös megoldása felé mutatnak. Kína megkerülhetetlen, Kína megismerése pedig elkerülhetetlen – s Horváth Levente munkája nagyban hozzájárulhat az utóbbihoz.”
Dr. habil. Salát Gergely
Kína-szakértő

Tartalomjegyzék

Előszó 9
Ajánlás 13
Köszönetnyilvánítás 15

1. Bevezetés 17

2. Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés bemutatása 23
2.1. Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés történelmi
előzményei 23
2.2. A Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. századi
Tengeri Selyemút 30
2.3. A kínai kezdeményezés öt alappillére 35

3. Az „Egy övezet, egy út” gyökerei, avagy az ókori selyemút 41
3.1. Az ókori szárazföldi selyemút megszületése 41
3.2. Az ókori tengeri selyemút létrejötte 43
3.3. Az ókori selyemút felfedezése a 19–20. században 46

4. Az „Egy övezet, egy út” gondolkodásbeli háttere,
avagy a kínai geopolitika fejlődése 51
4.1. A Nyugat geopolitikája 52
4.2. Kína geopolitikája 56
4.2.1. A kínai geopolitika gyökerei 58
4.2.1.1. Kínai katonai stratégák a különböző korokban 60
4.2.1.2. Kína nagy bölcsei és filozófusai a geopolitika
tükrében 70
4.2.2. A kínai geopolitika hajtásai 74
4.2.2.1. Kína megalakulásától a modern korig
(Kr. e. 221 – Kr. u. 1949) 74
4.2.2.2. A kínai modern kori geopolitika fejlődése 78
6 A kínai geopolitikai gondolkodás
4.2.2.3. A kínai geopolitika legújabb kora 80
4.2.2.4. A kínai geopolitika mint tudományág 84
4.2.3. A kínai és nyugati geopolitika különbségei 87
4.2.4. Az „Egy övezet, egy út”
és a kínai geopolitikai gondolkodásmód 93
4.2.4.1. Kínai vezetők és az ókori művek 94
4.2.4.2. A kínai geopolitikai gondolkodás
és az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés 96
4.2.4.3. Összegzés az „Egy övezet, egy út” kínai
geopolitikai gondolkodásmód megértéséhez 99

5. Az „Egy övezet, egy út”, avagy az Új Selyemút 105
5.1. Az „Egy övezet, egy út” közvetlen gazdasági előzményei 105
5.2. „Egy övezet, egy út” = egy övezet és egy út? 111
5.3. Selyemútfajták 113
5.4. A Kínából kiinduló gazdasági folyosók 127
5.5. Az „Egy övezet, egy út” pénzügyi háttere 129
5.5.1. Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank 130
5.5.2. Selyemút Alap 131

6. Az „Egy övezet, egy út” és Kína nemzetközi kapcsolatai 133
6.1. A Selyemutat támogató multilaterális kapcsolatok 133
6.1.1. Esettanulmány: a Kína–KKE-együttműködés
jelentősége a kínai multilaterális kapcsolatokban 135
6.1.1.1. A Kína–KKE-együttműködés összehasonlítása
más kínai multilaterális kapcsolatokkal 135
6.1.1.2. Kínai OFDI Európában 138
6.1.1.3. A KKE régió fontossága Kína multilaterális
kapcsolatai között 143
6.2. Nemzetközi reakciók a geopolitika tükrében 146
6.2.1. Kína és az Egyesült Államok kapcsolata 146
6.2.2. Kína és Oroszország kapcsolata 149
6.2.3. A Washington–Peking–Moszkva háromszög 152
6.2.4. Kína és India kapcsolata 153
6.2.5. Kína és Japán kapcsolata 157
Tartalom 7
6.2.6. Kína és az Európai Unió kapcsolata 160
6.2.7. Kína és Magyarország kapcsolata 166
6.3. Az „Egy övezet, egy út” eddigi eredményei és jövője 171

7. Befejezés 177

Illusztrációk jegyzéke 185
I. Függelék – Kína történelmi időszakaszai 187
II. Függelék – Kínai nevek névmutatója 189

Név- és tárgymutató 193
Irodalomjegyzék 199
A szerzőről 207

További információk

Méretek 22,8 × 15,2 cm
Szerző

Horváth Levente

ISBN

978-963-573-124-4

Megjelenés ideje

2022-05-14

Oldalszám

208

Súly

0,664kg

Borító

puhatáblás, ragasztókötött

Mások ezeket is vásárolták