A vívás kapcsán már említettem az 1982-es római világbajnokságot, ahol a bátortalanság miatt nem tudtam sikeres lenni. Ugyanakkor három évvel később Melbourne-ben furcsamód úgy hozta az élet, hogy az utolsó néhány fordulóban megint nagyon erős ellenfeleket kaptunk. A szovjet, olasz, francia és német válogatott tagjai mind jó vívóknak számítottak. Emlékszem, eszembe is jutott Róma és az utolsó tizenöt asszó. De Melbourne-ben egészen más hangulatban és állapotban voltam, mint 1982-ben. Ezúttal tele voltam önbizalommal, vb-t akartam nyerni, jól ment a vívás egész nap. Nem okozott feszültséget a kudarc lehetősége. Igaz, hogy bármikor vereséggel végződhet egy csörte, az egy tusig tartó vívásban bárki legyőzhet, még akkor is, ha papíron én vagyok a jobb vívó. Csak az érdekelt, hogy valósítsam meg azt, ami eszembe jut, amiben hiszek. Ebben a pozitív állapotban egész más lett az utolsó fordulók mérlege, mint három évvel korábban. Különösen emlékezetes maradt számomra az egyik csörte.

Egy Four nevű fickóval vívtam, aki kiváló volt ebben a tusában, számos versenyen ő nyerte ezt a számot. Nálam jobb vívó volt, az biztos, mégsem féltem tőle, ahogy senki mástól sem. Az történt, hogy egy együttes találat után ismét felálltunk a pástra, várva az „Allez!” (Rajt!) vezényszót. Tudtam, hogy azonnal egy lerohanó támadással fogok indítani, azt is eldöntöttem, hogy milyen akcióval. Korábban rendszerint ő győzött kettőnk asszóiban, a mérleg bőven az ő javára billent. De ott azt éreztem, hogy most meglephetem. Elhangzott az „Allez!”, és egy másodperc múlva már győztes voltam. Nemcsak Fourt leptem meg, de az egész magyar csapatot is. Török Feri, az akkori szövetségi kapitány berohant a pástra, extázisba esve kiabált, és azt mondta: „A legszebb napjaimra emlékeztetsz!” Ennél nagyobb elismerést nehéz kapni egy olimpiai bajnok öttusázótól, aki korszakának kimagasló vívója volt, méltó ellenfele még a hatvanas években világverő magyar párbajtőrözőknek is.

A római és a melbourne-i történet nagyon jól rávilágít a vívás talán legfontosabb tanítására, amely a bátorságról, a döntésről és a kudarctól való félelemről szól. A páston folyamatosan figyeled az ellenfeled, próbálod a távolságot „belopni” és a ritmust úgy elkapni, hogy előnyhöz juss, és olyan pillanatban tudj egy támadást végrehajtani, amikor a másikat váratlanul éri. Ha ez sikerül, félig nyert ügyed van, mert már csak rajtad múlik, hogy győzöl-e. Ha jól hajtod végre az akciót a megfelelő pillanatban, akkor az ellenfél tehetetlen, te szúrod meg őt, és nyersz. Van, amikor friss az ember, energikus és pozitív a hangulata. Ebben az esetben viszonylag könnyen lehet előidézni ilyen pillanatokat, létrehozni azokat a helyzeteket, amikor tempóelőnybe kerülsz. (Ezt úgy mondjuk, hogy „tempót fogni”.) De van, amikor fásultan mozogsz, nem vagy dinamikus, levert a hangulatod. Ebben az esetben természetesen csökken az ilyen pillanatok előfordulási valószínűsége. Ritkán adódik a helyzet, és akkor is úgy, hogy nem vagy rá felkészülve, ezért téged is meglep. De azért ott van. Egy ezredmásodperc, vagy még annál is kevesebb. Ott van, meglátod, megérzed, hogy az ellenfél mozgásában, tartásában sebezhetőség mutatkozik. Talán hanyag volt, talán figyelmetlen, talán óvatlan és felelőtlen mozdulatot vagy lépést tett, de ott van a pillanat. Egy ezredmásodperc. És addig nálad van az esély! Két lehetőséged van: vagy kihasználod a helyzetet egy szempillantás alatt, vagy enerváltan elszalasztod. Pontosabban: enerváltan és kishitűen. A lelkiállapotod döntésképtelenné tesz, így elúszik az ideális ezredmásodperc.

Érdemes kielemezni ezt a helyzetet. Ezeknek a döntő pillanatoknak összesen négy kimenetele lehetséges:

  1. élsz a helyzet adta lehetőséggel, és nyersz (bátorság, siker és önbizalom);
  2. élsz a helyzet adta lehetőséggel, és nem nyersz (Megcsináltam, de talán másképp kellett volna – elemzés.);
  3. nem élsz a helyzet adta lehetőséggel, mégis nyersz (Bátortalan voltam, de megúsztam – fellélegzés.);
  4. nem élsz a helyzet adta lehetőséggel, és nem nyersz (bizonytalanság, kudarc és hangulatromlás).

Vizsgáljuk meg ezeket az alternatívákat az önbizalomnövelés szempontjából:

  1. Bátor voltam, és amikor észrevettem a kínálkozó lehetőséget, sikerrel jártam, hurrá! – Magas az önbizalmam.
  2. Bátor voltam, kihasználtam a kínálkozó lehetőséget, de hibáztam. Ugyanakkor tudom, hogy min kell javítanom. – Az önbizalmam nem kiemelkedő, de rendben van, mert tudom, hogy mi, miért és hogyan történt, illetve hogy mit kell kijavítanom.
  3. Félénk voltam, nem mertem kihasználni a kínálkozó lehetőséget, de végül megúsztam a helyzetet, és győztem. – Az önbizalmam nem erősödött, de nem is gyengült.
  4. Félénk voltam, nem mertem kihasználni a kínálkozó lehetőséget, és kikaptam. – Lóg az orrom, romokban az önbizalmam.

Ha a négy esetet egy 100 százalékos skálán kellene értékelnem az önbizalom növelése szempontjából úgy, hogy 50 százalék felett erősödik, míg alatta gyengül az önbizalom, akkor az első 100, a második 70, a harmadik 50, a negyedik pedig 10 vagy 0 százalékot kapna. Hozzátéve, hogy 50 százalék alatt rombolás van, fölötte építés.

Tanulság

Merj kilépni a komfortzónád kényelméből, és hidd el az inspiráció pillanatát! Enervált állapotban hajlamos voltam arra, hogy a páston ugrálva ne indítsam el a támadást az inspiráció pillanatában – ez történt Rómában. Az élet más területein is látom: az emberek bátortalanok. Nem mernek a megszokott dolgoktól elrugaszkodni, és új módszereket, ötleteket kipróbálni. Engem a páston az tartott vissza, hogy hátha adódik még jobb alkalom. Az életben nagyon sok ember számos helyzetben ugyanígy tétovázik. Biztosra akarunk menni, a bujkáló félelem és bizonytalanság visszatart a cselekvéstől, nem bízunk a képességeinkben és intuíciónkban. Ezért elmondhatom: számomra a vívás nagyszerű tanítómester volt, rádöbbentett, hogy igazán akkor veszíthetek, ha a bizonytalanságra hallgatok. Ne félj veszíteni, ne félj a kudarctól! El kell fogadni, hogy a kudarc is része a történetnek, a sikerhez vezető út tele van apróbb, néha nagyobb kudarcokkal! Ha ezt képes vagy elfogadni, és az ezzel járó érzéseidet kezelni, szabad leszel, és szabadon tudsz majd dönteni, akár a pillanatnyi inspirációnak is engedve. Ezzel azt a megnyugtató érzést szerezheted meg, hogy te mindent megtettél. Ráadásul az az ajándék, amelyet akkor kapsz, amikor sikeresen valósítod meg az ötleted, sokkal több, mint a potenciális veszteség. Szárnyakat kapsz!

 

A szövegrészlet Mizsér Attila: A siker tusái című kötetéből származik.

Az illusztrációt Szádeczky-Kardoss Glória készítette.