A Pallas Athéné Books (PABooks) Európa egyik legnagyobb könyves eseményén, a Londoni Könyvvásáron vett részt 2018. április 10. és 12. között. A nemzetközi vásáron több mint 25 000 érdeklődő tett látogatást, akik 118 országot képviseltek. A vendégeket pedig 2000-nél is több stand fogadta, ahol a kiadók és szerzői közösségek izgalmas tartalmakkal várták az érdeklődőket. Az amerikai elnök autentikusan berendezett szobájának szelfi-pontján keresztül a nemzetközi fordítási trendeket felvonultató eseményközponton át a három nap alatt egyetemi kiadók és akadémiai igényeséggel publikáló szervezetek változatos közvetítési stílusaival és a kihelyezett tartalmak sokaságával ismerkedhettünk meg. Az élmények feldolgozásával a PABooks nem csupán a legújabb nemzetközi trendek felfedezését végezhette el Londonban, a kapott benyomások az elkövetkező hónapok működéséhez is gazdag muníciót és jelentőségteljes inspirációkat adtak, melyek a hazai olvasóközönség számára is rövidesen érzékelhető formában kerülnek kifejezésre a kiadó által.
Az egyetemi könyvkiadók kínálatában 2018 második félévében a következő tématerületek felívelése várható:
- Globalizáció és szuverenitás;
- Pakisztán, mint szunnyadó óriás;
- Együttműködések, közös munka és személyes kapcsolatok a mesterséges intelligencia korában (kulcsszavak: digitális jövő, társadalmi egyenlőtlenségek, változásmenedzsment, közösségi média);
- A piaci kudarcok kiküszöbölésének útjai és eszközei a vállalati szférában, valamint az állami szektorban (kulcsszavak, kifejezések: új indikátorok a teljesítmény és hatékonyság megítélésében, párbeszéd és befogadás, az egyenlőtlenségek csökkentése, márkaépítés, csapatszellem).
Ha tennél egy sétát a leglátogatottabb standok körül, klikkelj ide: https://www.facebook.com/bookstudio16/videos/994655570699636/ , ha PABooks tartalmakkal szeretnél gazdagodni kövess minket figyelemmel a facebookon: https://www.facebook.com/PallasAtheneKiado/ .
„Hidakat építünk”