A városok mindig is a szabadság, az innováció és az emberi kapcsolatok sűrűsödési pontjaiként szolgáltak. A közösségi terek komoly társadalmi szerepkört töltöttek be, ösztönözve lakóik összekapcsolódását és egymás megismerését. Mindenki kötődik a saját városához, identitása részét képezi még akkor is, ha az nem tökéletes, azonban a modern város szinte teljesen elvesztette közösségteremtő funkcióját.

A modern város minden korábbinál pontosabban megtervezett, szigorúan meghatározott területfelhasználási szabályokkal rendelkezik, e rendezettség azonban nem képes lakóit közösségvállalásra és közösségként való együttműködésre ösztönözni. A szigorú határok elidegenedést szülnek: elszeparálva érezzük magunkat másoktól, a város közösségi tereitől és az épített környezet szépségeitől egyaránt. Pablo Sendra mérnök és Richard Sennett, az MIT szociológus professzora e kötetükben azokra a tervezési módokra és épített környezeti elemekre hívják fel a figyelmet, amelyek társadalmi interakciókra ösztönöznek, a városi elmagányosodás ugyanis még soha nem öltött akkora méreteket, mint napjainkban.

Az eleven és nyitott város ma már nem jöhet létre csak úgy magától, állítják a szerzők. A kötet a várostervezés azon formabontó lépéseit tárja fel, amelyek képesek leépíteni a túlzottan merev környezetből, és újrateremtik az informalitás és a közösségi élet lehetőségeit. Olyan várostervezési kísérleteket mutatnak be, ahol megbontják e túlszabályozott környezetet, és elősegítik a közösségi terek rugalmasabb, több területfelhasználási lehetőséget kínáló kialakítását. A kötet tehát nem egy előíró jellegű kézikönyv, sokkal inkább egy olvasmányos, inspiráló, ugyanakkor rendkívül tanulságos javaslatcsomag arra vonatkozóan, hogy a várostervezés és ezzel együtt mi, a benne élő polgárok, hogyan válhatunk nyitottabbá és közösségibbé a gyakorlatban.