A mesterséges ember (e-könyv)

1 499 Ft

A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberek már nem sokáig maradnak a Föld legintelligensebb lényei, e folyamat pedig elkerülhetetlenül új irányokat hoz a szellemi képességeink fejlődése terén.

Susan Schneider, a Baruch S. Blumberg NASA/Kongresszusi Könyvtár elnöke (asztrobiológia, felfedezés, tudományos újítás), illetve a Connecticuti Egyetem AI, elme és társadalom csoportjának elnöke. Kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy az önmagunkról, az elméről és az emberi természetről szerzett tudásunk mennyire drámaian meg tudja változtatni a jövőt, mind jó, mind rossz irányba. A mesterséges intelligencia pedig hatalmas, új teret nyitott az emberi elme fejlesztésére, ami az új anyagok és működési formák segítségével sokkal gyorsabb ütemben történik, mint a biológiai evolúció.

A szerző a mesterséges intelligencia és a gépek autonóm rendszerekként való működését és ennek morális kérdéseit feszegeti, úgy kezelve ezeket, mint a filozófia és a tudomány között folytatott, lebilincselő párbeszéd.

Tartalomjegyzék

Bevezető: Látogatás a Tudattervező Központba

Első fejezet: Az MI kora
Második fejezet: Az MI-tudat problematikája
Harmadik fejezet: Tudatmérnökség
Negyedik fejezet: Hogyan leplezzünk le egy MI-zombit?
A gépek tudatának vizsgálata
Ötödik fejezet: Képesek vagyunk egyesülni az MI-vel?
Hatodik fejezet: Agyszkennelés
Hetedik fejezet: A szingularitások világegyeteme
Nyolcadik fejezet: Számítógépes program az elme?

Összegzés: Az agy élete a halál után
Függelék: Transzhumanizmus
Köszönetnyilvánítás
Jegyzetek
Irodalomjegyzék
Név- és tárgymutató

További információk

Szerző

Susan Schneider

Eredeti angol cím

Artificial You: AI and the Future of Your Mind

Fordító

Unger Imola

ISBN

978-963-573-061-2

Megjelenés ideje

2020-11-06

Oldalszám

172

Mások ezeket is vásárolták