Az ember eredetének, felépítésének és egészségének a kérdésével kapcsolatban formált vallási vélemények hosszú múltra tekintenek vissza, ideértve a tudományos kutatásokra, az orvostudományra és a technológiára vonatkozó hivatalos álláspontokat is. A vallási hagyományok általában a tantételeken és a meggyőződéseken alapuló erkölcsi elfogadhatóság szempontjából közelítik meg a bioetikai technológiákat. A vallás nemcsak azokat az orvosi beavatkozásokat ítéli meg, amelyek veszélyeztetik az ember életét, illetve az olyan specifikus egészségügyi kérdéseket, mint az emberi reprodukció: néha még az emberi test kozmetikai vagy művészi módosítása is vallási irányelvek tárgya. Az ilyen irányelvek segítségével kategorizálhatjuk, vagy akár előre is vetíthetjük, hogyan fog a vallás reagálni a kibernetikai és a nanotechnológiai testmódosító eljárásokra.

Az orvosi és technológiai bioetikai kérdésekre adott vallási válasz releváns, mivel maga a szakterület filozófiai és vallási források keverékéből származik, és a Kennedy Institute of Ethics megalapítója, valamint az Encyclopedia of Bioethics [A bioetika enciklopédiája] megalkotója, Warren Reich  szerint ez az embertudományok két tartóoszlopa. Reichhez hasonlóan más tudósok is fontosnak tartják a vallási inputot a bioetikai kérdések vizsgálatakor. Azok az elvek, amelyek az etikai megfontolás alapjául szolgálnak az élettudományokban, és amelyeket az 1978-as Belmont Report vázol fel (az autonómia tisztelete, a „ne árts” elve, a jótékonyság és az igazságosság) valószínűleg vallási alapúak. Ám a vallási perspektíva fontossága a bioetika területét érintő diskurzussal szemben túlmutat a történelmi példákon és a filozófiai elveken. E perspektíva bevonását egész egyszerűen a szabadság igazolja: ha figyelmen kívül hagyjuk, több milliárd egyént utasítunk el, akik a hivatalos vallási álláspontok alapján hozzák meg döntéseiket.

Lisa Sowell Cahill  katolikus etikaszakértő helyteleníti, hogy a vallási input marginalizálódik a közéletben: szerinte azok a döntéshozók, akik kizárják a vallási válaszokat, saját álláspontjukat korlátozzák, azt feltételezve, hogy a vallási nézetek torzítást vihetnek a bioetikába.Habár a specifikus bioetikai dilemmákra eltérő válaszok születtek, a bioetika kutatóinak nagy része egyetért abban, hogy szakterületük alapja a vallás, és a tisztán nem teista megközelítés veszélyt jelent. Ahogy Jean Elshtain politikafilozófus és Gifford-előadó rámutatott, a vallás továbbra is hozzájárul a bioetikai problémákhoz, és a csupán tudományos alapú etikai keret nem vált a társadalmi gondolkodás domináns formájává. Az a helyzet, hogy a technológia korlátai miatti aggodalom – amelyben mindenféle hitvallású és vallástalan ember osztozik – a hübriszről szól, de fogalmazhatunk úgy is, hogy „Istent játszunk”. Így, ha egy adott bioetikai probléma elemzésekor igazságosak akarunk lenni, meg kell próbálni figyelembe venni az érintett populáció számos különböző meggyőződését.

Amikor a technológia és a tökéletesítés az emberi test területén találkozik, elkerülhetetlen a „kiborg” szó használata. Manfred E. Clynes és Nathan S. Kline (1960) kutatók használták először a „kiborg” szót az Astronautics 1960. szeptemberi számában egy teoretikus lény jellemzésére, aki félig ember, félig gép, és aki Földön kívüli környezetben dolgozhat – így az eredetileg iránymutatáshoz és irányításhoz kapcsolódó filozófiai fogalom a biológiai és a mesterséges (a mechanikus és a számítógépesített) integrációját leíró szóvá vált. Donna Haraway Kiborg-kiáltványa (Kiborg-kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években) nyomán a fogalom bekerült a tudományos diskurzusba. Haraway elemzésében azt állítja, hogy a „természetes” (biológiai, amelyet nem emberek hoztak létre) és a „mesterséges” (szintetikus, ember gyártotta) közötti különbség összemosódott, sőt eltűnőben van.

A természetes és a mesterséges integrációja a kiborg alapvető aspektusa, hiszen alapot szolgáltat az emberi képességek kiterjesztéséhez vagy tökéletesítéséhez. Az orvosi közösségen belül a „tökéletesítés” kevésbé fontos vagy megbecsült fogalom, mint a „kezelés”. A tökéletesítés gyakran egyenlő az extrával, a bónusszal, a normalitáson vagy az ember eredeti egészségén és formáján túlmutatóval. Az orvostudomány elsődleges célja az életmentés és az élethosszabbítás, a betegségek megszüntetése és megelőzése, a fájdalom és a szenvedés csökkentése. A tökéletesítés hagyományosan túlmutat ezeken a célokon, ezért nem priorizálják (különösen az erőforrásszegény, túlterhelt orvosi rendszerekben). Ez mindazonáltal nem azt jelenti, hogy egyes tökéletesítéseket ne alkalmaztak volna széles körben a történelem folyamán, különös tekintettel a hangulat-, memória- és figyelemjavító szerekre, illetve az agy működését befolyásoló egyéb módszerekre. Ugyanakkor a kibernetikai és nanotechnológiai opciókkal ellentétben ezek a neurológiai/farmakológiai tökéletesítők nem hoznak tartós fizikai vagy mentális javulást az emberi teljesítményben vagy működésben, csupán módosítják az agyi aktivitást, és szokatlan érzést eredményeznek.

A Hastings Centerhez tartozó Center for Genetic Research Ethics and Law [Központ a genetikai kutatás etikai és jogi vonatkozásainak tanulmányozásához] igazgatója, Eric T. Juengst (1998) alaposan körüljárja a tökéletesítés alkalmazási területeit. Rámutat, hogy e fogalom két szinten fontos a bioetikai diskurzusban: a biomedicina megfelelő korlátai, illetve az önfejlesztés etikája szempontjából. Juengst (1998) szerint a különböző etikaszakértők a saját elemzési területüknek megfelelően használják a kifejezést, és a biomedicinában meg lehet különböztetni a tökéletesítést a kezeléstől, mivel a tökéletesítés olyan „beavatkozásokat foglal magába, amelyek célja az ember fizikumának vagy működésének az egészség fenntartásán, illetve helyreállításán túlmutató javítása”. Norman Daniels (2000) etikaszakértő, a Hastings Center munkatársa kibővíti ezt a definíciót azzal, hogy hozzáteszi a fajra jellemző normális működés vagy szervezet korlátainak a fogalmát. A tökéletesítést ez a megközelítés megkülönbözteti a (puszta) kezeléstől, amely helyreállítja, de nem haladja meg az emberi funkció, lehetőség és működési tartomány fajalapú normáit.

 

A szövegrészlet Christopher Hrynkow (ed.): Gondolatok a transzhumanizmusról című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!