A közgazdaság-tudomány alig szentel teret annak a jelenségnek, hogy a termelőerők egyre délebbre vándorolnak, nem kutatja ennek az okait. Ezt először az Egyesült Államokban lehetett észlelni, amikor az országon belül a gazdaság súlya, a fejlődés dinamikája a puritán északkeletről egyre inkább nyugatra és délre tevődött át, oda, ahol sokkal individualistábba civilizációs örökség, sokkal gyengébb a protestáns puritanizmus, sokkal nagyobb a latin népek civilizációs befolyása. Kétszáz évvel korábban a puritán Észak győzött az individualista Déllel szemben, az elmúlt évtizedekben viszont a puritánok teret vesztenek Kaliforniával,Texasszal és Floridával szemben, hogy csak a legjelentősebb sikerállamokat soroljam fel.

Kétszáz éve ott volt gazdasági siker, ahol az emberek puritánok voltak, most ott, ahol individualisták. Ehhez járul hozzá az is, hogy az Egyesült Államok nyugati és déli államaiban viszonylag sok a bevándorló, akik mindig rugalmasabbak, kezdeményezőbbek, mint eredeti környezetükben voltak. Az Egyesült Államokban ezt a gazdasági súlypont-áthelyeződést sok mindennel magyarázták, de kevéssé a civilizációs tényezővel. Ezt az álláspontot nem lehetett addig cáfolni, amíg nem vált Európában is nyilvánvalóvá. Az elmúlt évtizedeket ugyanis Európában is az jellemezte, hogy a gazdasági centrum dél felé terjeszkedett, már a klasszikus értelemben vett protestáns területeken kívül felzárkózottnak tekinthető az ettől délre lévő térség is. Max Weber korában a bajorok, a svábok, az osztrákok sokkal szegényebbek voltak, mint protestáns német testvéreik, ma sok tekintetben ennek a fordítottja az igaz. A svábok és bajorok legalább úgy élnek, mint az északi németek, azokénál sokkal fejlettebbek a szolgáltatásaik, kisebb nálunk a munkanélküliség. A változások konkrét termékek esetében is illusztrálhatók.

A második világháborút követően még uralkodott a puritán kapitalizmus, s a kor igényeit leginkább az olyan autó elégítette ki, amely nem volt sem hivalkodó, sem szép, inkább csúnya, de rendkívül meg bízható. A puritán polgár nem akarta, hogy autójáról vagyoni helyzetére lehessen következtetni, hogy őt bárki is költekezőnek tarthassa. Ezzel szemben fontos volt az alacsony ár és a minőségi megbízhatóság. Ezeket a puritán autóigényeket testesítette meg minden más autónál jobban a bogárhátú Volkswagen. Az már természetes, hogy ezt a puritán észak-németek gyártották. Azóta azonban nagyot változott a világ.

Ma a fogyasztói társadalmak számára kell olyan autót gyártani, amelyben tulajdonosa ki akar tűnni, azt kívánja, lássák az autójáról, hogy abban nem akárki ül. Mivel maga is igényes, mind több extra tulajdonságot vár el a gépkocsijától, s ezeket az individualista igényeket elégíti ki a BMW vagy a Mercedes, amelyeket – mondanom sem kell – a délnémetek, történetesen a bajorok és a svábok gyártják. E viszonyokat ismerve ehhez még annyit tehetünk hozzá, hogy ma már a puritán németeknél is puritánabb japánok gyártják a legolcsóbb, az egyszerűbb igényeket legjobban kielégítő gépkocsikat, a legigényesebb kocsik, a Ferrarik és a Maseratik pedig Észak-Olaszországban készülnek, ahol Európa legindividualistább népe él a reneszánsz óta.

A század első felében a világ szerszámgépipari központja a Ruhr-vidék volt, ahol német alapossággal készítették azokat az univerzális szerszámgépeket, amelyek szinte minden művelet elvégzésére alkalmasak voltak. Nagy gyárakban futószalagokon készültek az egyforma gépek ezrei. Amióta viszont nem univerzális szerszámgépekre, hanem célokra specializált szerszámgépekre van szüksége a termelésnek, ennek új centruma alakult ki Európában, Baden-Württembergben, azoknak a sváboknak a földjén, akiknek ősei évszázadokon keresztül kakukkos órákat készítettek otthon a parasztházakban, mellékjövedelemként.

Az univerzális szerszámgépeket ott lehetett a leghatékonyabban gyártani, ahol kollektív, fegyelemhez szokott munkások álltak rendelkezésre. A célgépek előállításához azonban individualizmusra van szükség, s ezeket ott kell gyártani, ahol sok évszázados a gépezetekhez való értés. Van azonban újabban egy másik célgépeket gyártó vidék is:
Észak-Olaszországnak az a vidéke, ahol a kézműiparnak szintén évszázadosak a tradíciói. Ha annak okát keressük, hogy miért gazdagodhattak meg az osztrákok, akik évszázadokon keresztül mindig lényegesen alulmaradtak a csehekkel szemben az iparosításban és az életszínvonalban, szintén az individualizmusukban leljük meg a magyarázatot.

Az osztrák klasszikus iparok jelentős hányada mindmáig állami kézben maradt, ráfizetésesen működik, jók viszont a közép- és kisvállalataik, és még ennél is jobb a másodgazdaságuk. Az osztrák és bajor individualizmus jól tükröződik azon, hogyan szerveződött meg idegenforgalmi adottságaik kihasználása, melyet elsősorban a másodgazdaságra alapoztak azzal, hogy a turistavidékek lakosai szinte kivétel nélkül szállást, kosztot, vendégszeretetet biztosítanak az idegeneknek. Ha a bajorok és osztrákok meggazdagodását azzal próbálja valaki magyarázni, hogy a nyugatnémet gazdaság mozdonya vitte őket magával, magyarázza meg azt, hogy milyen mozdony segítette a szlovénokat abban, hogy életszínvonalban jóval a többi jugoszláv nép, mindenekelőtt a szerbek elé kerülhettek.

Nem a közgazdasági mechanizmusuk volt jobb, mint a többi jugoszláv népé, hanem ők voltak náluk sokkal alkalmasabbak arra, hogy kihasználják a jelenkor adta lehetőségeket. De nemcsak a szlovének kerültek gazdasági előnybe az ország többi lakosához viszonyítva, hanem Olaszországon belül az észak-olaszok, Spanyolországon belül a baszkok és a katalánok is sokkal jobban élnek az ország déli lakosaihoz viszonyítva, mint éltek valaha az évszázadok során. A szlovének a balkáni civilizáció népeihez viszonyítva kerültek nagy komparatív előnybe, az észak-olaszok, a katalánok és a baszkok pedig a mediterrán civilizációval szemben.

 

A szövegrészlet Kopátsy Sándor: Van kiút! című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!