A harmadik nap

Go: Jó napot!
Már ébredezett. Nem lepte meg, hogy Go köszöntötte.
Go: Érdekes álmod volt.
Tudós: Igen. Jeruzsálemben jártam. Egymással acsarkodó csoportokat láttam a templomokban. A városon, képzelt isteneken és szabályokon vitáztak, és gyűlölködtek.
Go: A magukat zsidónak, palesztinnak, keresztény felekezeteknek, muszlimoknak mondó népek sokat viszálykodtak.
Tudós: A vallások gyakran inkább elválasztották, és nem összekötötték a közösségeket.
Go: A vallások az emberi közösségen belül a legerősebb kötőerőt adták. A vallási közösség saját képzeteit erővel, néha gyűlölettel is védte más csoportoktól.
Tudós: Ez igaz volt minden közösségre, amelynek saját szabályai és jelképei voltak. Etnikumok, törzsek, nemzetek, különböző nyelvű és bőrszínű közösségek sokszor építkeztek és védekeztek egymás ellenében. Ez rossz volt.
Go: Sem rossz, sem jó. Az Emberben a túlélési ösztön és a félelem kifejlesztette saját közösségének építési és védelmi reflexét. Ha egy másik közösséggel kellett osztozni, akkor az a másik idegenné és veszélyessé vált. A saját közösség szabályainak kellett nyernie, a másiknak mennie vagy pusztulnia kellett. Sok vallás üldözte évezredeken át a többi vallást, sok etnikum és nemzet nyomta el vagy pusztította a többi nemzetet.
Tudós: A saját közösséget védő túlélési ösztön hajszolta bele az idegennek tekintett közösségek pusztításába. Évezredeken át gyilkolta egymást sok népség csak azért, mert más istenben hittek, más szabályok szerint éltek, más nyelvet beszéltek, más volt a bőrszínük. Fiatalkoromban futballmeccsekre jártunk. A stadionban huszonkét Ember egy labdával játszott, két csapat, amelynek más neve és ruhája volt. Ez elég volt ahhoz, hogy több ezer Ember, a két csapat szurkolói üvöltve gyűlöljék és agyonverjék egymást.
Go: Ez sokat megmagyaráz abból is, hogy miért nem élnek már Emberek a Földön rajtad és a társaidon kívül. Eltöprengett azon, hogy az Ember kihalásában minek milyen szerepe volt. „Vajon tényleg az Emberek pusztították ki egymást?” – töprengett.
Go: Az emberi élet feltételeit pusztítottátok el, így közvetve egymást is.
Tudós: De mindezek ellentéte is igaz. Az együttműködési képességünk is kivételes volt.
Go: Igen, képesek voltatok békét kötni, közös szabályokat elfogadni és együtt élni. A közösségeitek között ilyen béketeremtő szabály volt a kereskedelem, a közös gazdaság és a közös pénz. Ezek azonban törékeny feltételek voltak, és össze is omlottak.
Tudós: Igen, a kereskedelem kibékítette az egymással gyűlölködő közösségeket is. Mindenki kereskedett mindenkivel, ezért egyre ritkábban pusztították egymást az emberi közösségek. Nagyobb érdekük fűződött ahhoz, hogy kereskedjenek, mint ahhoz, hogy legyőzzék és pusztítsák egymást.
Go: Nem tudtatok tartósan békében élni egymással, az egyéni, a nemzeti és a vallási önzés végül mindig konfliktusba, háborúba hajszolt benneteket.
Tudós: Az a néhány ezer év, amelyet történelemnek neveztünk, leginkább háborúk története volt. Már élvezte a beszélgetést. Nagyon régen érzett kíváncsiság és szellemi bizsergés járta át a gondolatait. Az utóbbi hónapokban már mindenről lemondott, várta a napot, amikor vége lesz a földi szenvedésnek. Most azonban kezdett felébredni benne az élni és tudni vágyás. „Még öt napom van. Még történni fog valami” – gondolta.
Tudós: Te milyennek láttad az Embereket? Honnan volt a jóság, és honnan a rossz?
Go: A jó és a rossz? Ez csak számotokra létezik. Társas emberfélévé válva alkottátok meg a jó és a rossz képzetét. A jóság a csoport túléléséhez kellett, a rosszaság pedig az egyéni önzés megfelelője volt.
Tudós: Az Emberek többsége hitt abban, hogy az Isten az, aki a valláson keresztül megüzente, hogy mi a jó és mi a rossz.
Go: Más és más közösségek másként látták, hogy mi a jó és mi a rossz. Évezredeken át közösségek százai jónak látták a gyermekek feláldozását az isteneiknek, vagy éppen az öregek halálba segítését. A modern Ember ezt főbűnnek tekintette. A Ti képzeletetek alkotta a jót és a rosszat, mert szükségetek volt rá a túlélést jelentő közösségek építéséhez.
Tudós: Erkölcsnek és törvénynek is hívtuk.