Egy amszterdami csatornahajózás során az emberek általában felvonják a szemöldöküket. Nemcsak a híres, ferde épületek láttán, hanem akkor is, amikor megtudják, hogy régen az ingatlanadót az épületek szélessége és az ablakok mérete alapján kellett fizetni. Ezért az adózás szempontjából azok az épületek a leghatékonyabbak a csatorna mentén, amelyeknek csak 1-2 méter széles a homlokzata. Az elképzelés (vélhetően) az volt, hogy megadóztassák a lakókat a közutak használatáért és a napfény személyes használatáért. Az ötlet megmosolyogtató ugyan napjainkban, de vajon jogos és igazságos is?
A mi javaslatunknak is van némi holland eleme, ha nem is pont ilyen. Mi azt javasoljuk, hogy a földek után kelljen fizetni az adót, mivel az a tulajdonosát „álmában” teszi gazdaggá, de az adott földön való építkezés után ne kelljen adózni. A föld és a rajta való építkezés az infrastruktúrából, más földekből és a közelben lévő építkezésekből profitál, más szóval magába szívja azok pozitív járulékait, és ezáltal ezen pozitív járulékok megadóztatásának van értelme. A városi és vidéki földeket eltérő módon kell kezelni. Egy ilyen adórendszer társadalmi hasznot hoz létre, és meg lehetne úgy tervezni, hogy elkerülhető legyen az ingatlanok értékének hirtelen, kisebb mértékű megugrása.
A földadóról való vélekedés
Amikor a társadalmak elkezdtek földműveléssel foglalkozni, a földbirtok vált a hatalom és a vagyon fő forrásává. Ez nagyjából így is maradt egészen az ipari forradalomig. Annak ellenére, hogy a hatalom és a vagyon ma már jobban eloszlik a humán, a pénzügyi és a technológiai tőke irányába, a földtulajdon továbbra is fontos mutatója az egyén társadalmi hovatartozásának. Az ingatlan szintén a gazdaság messze legnagyobb eszköze maradt – olyannyira nagy, hogy sok országban elnyeli a banki hitelek körülbelül 80%-át, ezáltal emelve a lakások és egyéb ingatlanok árát, ami hozzájárul a gazdaság túlzott adósságállományához.
A vagyon más formáival ellentétben a föld fix, nem mozdítható. Azok az ellenösztönzők, amelyek az erőfeszítések csökkentésének, a külföldre való áthelyezésnek stb. a megadóztatásából származnak, alkalmazhatók a vagyonadó legtöbb más formája esetében, de a földadó esetében nem. Néhány kivételtől eltekintve (például a polderek Hollandiában) a földet – a vagyon más formájával ellentétben – nem az emberi munka hozta létre. A földadónak van egy etikai szempontja is, amely nem vonatkozik a vagyon legtöbb más formájára (legalábbis nem ugyanolyan mértékben). A földek értékének legnagyobb részét az előnyös externáliák határozzák meg. Ezek közül a legtöbb a közkiadásokból származik, például a közlekedésre, a parkokra, az iskolákra és más szolgáltatásokra szánt kiadásokból, valamint a magánberuházók környéken történő befektetéseiből.
Elsődlegesen az állam biztosítja a békét és a biztonságot a törvényeken, a védelmi intézkedéseken és a rendőrségen keresztül. Ezek nélkül a szolgáltatások nélkül, ahogyan azt Hobbes megjegyezte, nemcsak az élet lenne kegyetlen és rövid, hanem a földek értéke is alacsony és bizonytalan lenne. Ismételten, az állam a szolgáltatások széles körét biztosítja, például egy ingatlan és a környékének értéke függ a fent említett iskolák, kórházak, utak és a vasútközlekedés minőségétől. Valamint az is meghatározza az értékét, hogy az emberek mennyire szeretnének azon a környéken élni és dolgozni.
Ahogyan Adam Smith, John Stuart Mill és más kiváló közgazdász magyarázta több mint két évszázadon keresztül, a városi és a műveletlen, beépítetlen földterületek tulajdonosai semmit vagy csak nagyon keveset tettek azért, hogy a csupasz földnek, amelyre épületet lehet építeni, értéket teremtsenek. Ahogyan Mill (Principles of Political Economy [A politikai gazdaság alapelvei], V. könyv, 2. fejezet, 5. bekezdés) kifejtette, a tulajdonos „álmában” tesz szert az ingatlanok egyre növekvő bérleti díjaiból és ezáltal a növekvő piaci árakból származó jövedelmére. És ott van természetesen Henry George műve is (Our Land and Land Policy [Földünk és földpolitikánk], 1871, jelenleg elérhető a 2016-os kiadás).
Ezzel ellentétben a tőkebefektetéseknek az építkezések és az azokhoz kapcsolódó fejlesztések esetében valós kiadásaik vannak, és így a földnél kevésbé alkalmasak a megadóztatásra. A teljes ingatlanadó (a föld a rajta lévő épülettel együtt) helyett csak a föld értékének megadóztatása ösztönözné az új ingatlanok gyorsabb fejlesztését és kínálatát azáltal, hogy hatékonyan csökkenti a föld négyzetlábankénti átlagos adóját.
Ugyanezt az eljárást azonban nem lehet alkalmazni a vidéki földterületek esetében. A vidék formáját és megjelenését, Európában például, nagyrészt az ember alakította ki. Ostobaság lenne megadóztatni a nemzeti közparkokat. Ehelyett az lehetne a járható út, hogy a vidéki földterület különféle használatának társadalmi értékét felmérik a földadó meghatározása érdekében. Ez bonyolultnak és rendkívül bürokratikusnak tűnhet, de pusztán csak a kiterjesztése lenne azoknak a mezőgazdasági támogatási eljárásoknak, amelyek már sok országban érvényben vannak (például az Agrárkifizetések Hivatala által az Egyesült Királyságban). Ha a mezőgazdasági területek árai már csökkentek, akkor ez lehetővé tenné azt, hogy a gazdálkodók fiatalabb és változatosabb csoportja csatlakozzon a szakmához. A beépítetlen föld értékének meghatározása nehéz, de nem nehezebb, mint más, értékkel bíró dolgok esetében, például műtárgyaknál. Valamint azok a kiadások, amelyeknek a célja, hogy fenntartsák/növeljék a föld értékét – például a sövények karbantartása/ároktisztítás, trágyázás, gyomlálás, kertészkedés – ellentételezhetik a földadót.
A szövegrészlet Charles Goodhart, Manoj Pradhan: A nagy demográfiai fordulat című könyvéből származik.
A kötet megvásárolható a webshopunkban.
