Boyé Lafayette De Mente A kínai észjárás című könyvének II. részében – többek között – az érzelmi intelligencia fontosságát hangsúlyozza, mivel a kínaiak, a japánok és más ázsiai népek kultúrájában már hosszú ideje elsőbbséget élvez, a tényekre alapozott gondolkodással és viselkedéssel szemben. A kiadónk gondozásában megjelent könyv vonatkozó részéből osztunk meg veletek egy részletet:

„Egy másik kulturális különbség a Kelet és a Nyugat között, amely alapvetően közrejátszik az egyének és a vállalatok közti kapcsolatokban csakúgy, mint általában a világgazdaság és a világpolitika ügyeiben, az „érzelmi intelligencia” és a „racionális-értelmi intelligencia” eltérő szerepében fogalmazható meg.

Szélesebb értelemben véve a nyugati gondolkodásmód és viselkedés alapját a racionális intelligencia – vagyis a tények figyelembevétele és az objektív, ésszerű megfontolás – képezi, míg a hagyományos kínai észjárás elsősorban érzelmi tényezőkön alapult és alapul mindmáig, s a racionális elemek csak másodsorban játszanak szerepet benne (ha egyáltalán szerephez jutnak).

Úgy tűnik, hogy amíg a XX. század vége felé elő nem állt valaki a nyugati világban a kétféle intelligencia megkülönböztetésével, az érzelmi és a racionális intelligencia fogalma összemosódott.

A kínaiak évezredeken át arra voltak kondicionálva, hogy gondolkodásukat és viselkedésüket nem kemény, személytelen és érzelemmentes megfontolások, hanem személyes, érzelmi jellegű motívumok vezéreljék. Kultúrájukban az érzelmi intelligenciára került nagyobb hangsúly.

Az elgondolás, hogy házastársukhoz, gyermekeikhez és barátaikhoz fűződő személyes kapcsolataikat az érzelmi intelligenciára alapozzák, teljesen elfogadhatónak tűnik a nyugatiak számára is – egy bizonyos mértékig. Ám azt az elképzelést, hogy érzelmi alapokon intézzék üzleti és politikai ügyeiket is, a külföldiek túlnyomó többsége a legnagyobb megütközéssel fogadná.

Az érzelmi intelligencia szerepének radikális átalakulása Mao Ce-tung 1976-ban bekövetkezett halála után vette kezdetét. Ekkor lépett Mao helyébe a pragmatikus gondolkodású Teng Hsziao-ping, aki kicsit később ellátogatott a Hongkong szomszédságában levő Sencsenbe, és ott döbbenten látta, hogy a város a kapitalizmus és a vállalkozói kultúra mintaképévé vált, s úgy virul és prosperál, ami az egész országban semmi máshoz nem fogható. Nem sokkal ezután hirdette meg Teng a „Meggazdagodni dicsőség!” jelszót, és az országot arra az útra irányította, mely Kínát – és az egész világot megváltoztatni hivatott.

Ez a lépése azonban komoly összeütközésbe került az érzelmi intelligencia Kínában betöltött hagyományos szerepével, mivel az teljességgel összeegyeztethetetlen volt a nyugati üzleti világban akkoriban uralkodó felfogással. Minél nyugatiasabbá vált a gazdaságirányítás rendszere, annál kisebb szerep jutott benne az érzelmi intelligenciának.

A racionális intelligencia térnyerése Kínában a gazdasági és az állami szektorban egyaránt tovább folytatódott, a kínai kultúra szerves részét képező érzelmi intelligenciát azonban nem szoríthatta ki. A kínaiak elsöprő többsége ma is először érzelmileg reagál mindenre, és csak azután fordít figyelmet – szükség esetén – a racionális megfontolásokra is.

A kínaiakkal kapcsolatba kerülő nyugatiaknak – különösen az üzleti és diplomáciai kapcsolatok területén – tudatában kell lenniük az érzelmi intelligencia hagyományos és mai szerepének, mivel az változatlanul befolyásolja a kínaiak észjárását és magatartását.

Noha a racionális intelligencia jelentősége Kínában kétségkívül egyre növekszik, gyakorlatilag kizárható, hogy valaha is teljes mértékben átvegye az érzelmi intelligencia szerepét.

A XX. század utolsó évtizedeiben valójában már a nyugati üzleti világ élvonalában is kezdték felismerni az érzelmi intelligencia fontosságát a vállalatok vezetése terén, és ennek megfelelő változásokat kezdeményeztek a személyzeti menedzsment addig követett politikájában. Ehhez a szemléletváltáshoz elsősorban a Japán oldalról érkező komoly versengés vezetett el, melynek hatására elkezdték tanulmányozni az érzelmi intelligencia japán kultúrában játszott szerepét, melynek számos elemét át is vették.”

 

Forrás: Boyé Lafayette De Mente: A kínai észjárás – A hagyományos kínai gondolkodásmód és kortárs kultúrára gyakorolt hatásai. Budapest, 2018. pp. 47-49.