1. A nyugati birodalmak nem a kivételes katonai fejlettségüknek köszönhették a modern kori térhódításaikat, sokkal inkább a helyi erőkkel kötött szövetségeknek és a behurcolt betegségeknek
  2. A katonai forradalom által felállított tézisek hibásak.
  3. A valódi expanziók nem Amerika felfedezésével és a katonai forradalommal kezdődött, hanem az 1750-es években, a britek térhódításával.
  4. A nyugat dominanciájának ideája az 1900-as évektől datálódik, amikor retrospektíven tekintettek az értekezők az elmúlt időszakok gyarmatosításaira. Valójában a nyugat soha nem volt fejlettebb a keletnél.
  5. A nyugat expanzióját csak a nyugati birodalmak csökkenésével együtt lehet vizsgálni, amely sokkal gyorsabban ment végbe, mint amíg a gyarmatok megszerzése tartott.
  6. A dekolonizációs háborúk megtanították, hogy nem mindig az erősebb katonai erővel rendelkező fél nyer.
  7. A terjeszkedés történelme (1492-től) nem az európai fejlettség diadala a gyenge közösségek felett. Az egyetlen eszköz, ami hirdethetné ezt a diadalt (lőfegyver) éppen hogy haszontalan volt, másrészt pedig századokkal korábban használták Ázsiában a technológiát.
  8. Erős értelmezői nyomás van a társadalmon, hogy a történelmet retrospektíven, szelektálva értelmezve, kifejezetten az európai birodalmak felemelkedésére fókuszálva, és a nem európai birodalmak bukására. Így kevés figyelem jut az európai birodalmak 20. századi bukására és a nem-európai birodalmak felemelkedésére.
  9. Az európai expanziók Ázsia és Afrika tekintetében korántsem voltak sikeresek vagy szükségesek. Itt is elmondható, hogy nem az európai hatalmak szupremáciája döntött a csatában, hanem az ellenfél kifárasztása.
  10. Az eurocentrizmus nem érveken alapszik, hanem kulturális beágyazottságon, nem mutat be új nézőpontokat, nem vesz figyelembe más nem-európai értékeket. A szerző bemutatja, hogy lehet az eurocentrikus képnek új értelmet adni a történelemben és a nemzetközi viszonyokban.