Néhány évvel ezelőtt e-mailben kaptam egy reklámanyagot egy cégtől. A hirdetésben azok számára kínáltak szolgáltatást, akiket aggaszt, hogy ők is tönkretehetik a bolygót. A Climeworks vállalat célul tűzte ki, hogy egy bizonyos összeg ellenében kivonja az előfizetői által kibocsátott szén-dioxidot a levegőből, majd ezt körülbelül fél kilométer mélyen a földbe juttatja, ahol a gáz majd kőzetté válik.
„Miért érdemes a szén-dioxidot kővé változtatni?” – kérdezték az e-mailben. Azért, mert az emberiség már annyi szenet termelt, „hogy fizikailag kell eltávolítani a légkörből ahhoz, hogy biztonságos szinten lehessen tartani a globális felmelegedést”. Azonnal előfizettem, és én is beléptem az úgynevezett „úttörők” táborába. A vállalat minden hónapban küldött egy újabb e-mailt – „előfizetése hamarosan megújul, és ön folytathatja a szén-dioxid kőzetté változtatását” –, majd le is vonták a megfelelő összeget a kártyámról.
Egy év elteltével úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy megnézzem a levegőterhelésem, ezáltal kétségkívül tovább növelve annak mennyiségét. Noha a Climeworks egy svájci vállalat, a levegőt kővé változtató tevékenységét Izland déli részén végzi. Mihelyt eljutottam Reykjavíkba, béreltem egy autót, és végigkocsikáztam a 1-es úton, amely körbevisz az országon. Tíz perc múlva már ki is jutottam a városból. Nagyjából húsz perccel később már a külvárosokat is elhagytam, és egy ősi lávamezőn át haladtam.
Izland egésze tulajdonképpen egy nagy lávamező. A Közép-Atlanti- hátság gerincvonulatán fekszik, és ahogy az Atlanti-óceán szétterül, „kinyílik”, ellentétes irányba húzó erők működnek rajta. Az országot átlósan átszelő hasadékvölgy mentén működő vulkánok magasodnak. Utam egy olyan hely felé vezetett, amely a hasadékvölgy közelében található – a Hellisheiđi Erőmű néven ismert háromszáz megawattos geotermikus erőműhöz mentem. Az előttem elterülő táj olyan látványt nyújtott, mintha óriások jártak volna arrafelé, akik, mielőtt továbbálltak, kikövezték a vidéket. Sehol egy fa vagy bokor, csak fű és mohacsomók. Mindenfelé kocka formájú fekete szikladarabok hevertek kupacokban.
Már az erőmű kapujából látszott, hogy az egész környék gőzölög. A levegőben kénszag terjengett. Hamarosan egy élénk narancssárgára festett aranyos kis autó tűnt fel. Edda Aradóttir, az erőműért felelős Orkuveita Reykjavíkur [Reykjavíki Energiaszolgáltató] igazgatója pattant ki belőle. Aradóttir szőke hajú, szemüveges, kerek arcú nő, hosszú haját hátrafogva viseli. A kezembe nyomott egy védősisakot, és ő is felvette a sajátját.
Ami az erőműveket illeti, a geotermikus erőművek „tiszták”. Fosszilis tüzelőanyagok helyett gőzt vagy a föld alól érkező forró vizet használnak fel. Ezért is épültek aktív vulkanikus területekre. Ám, ahogy azt Aradóttirtól megtudtam, még így is bocsátanak ki égéstermékeket, mivel a forró vízzel együtt elkerülhetetlenül jönnek fel nemkívánatos gázok is, többek között hidrogén-szulfid – ez okozza a szagot – és szén-dioxid. A preantropocén korban valójában a vulkánok voltak a légköri szén-dioxid-kibocsátás fő forrásai.
Körülbelül egy évtizede az Orkuveita Reykjavíkur előállt egy tervvel, amellyel még tisztábbá tenné a tiszta energiáját. Ahelyett, hogy a szén-dioxidot a levegőbe engednék, a Hellisheiði Erőmű felfogja a gázt, és vízben feloldja. Ezután a keveréket – amely gyakorlatilag magas nyomású szódakeverék – befecskendezik a föld alá. Az Aradóttir és mások által végzett számítások szerint mélyen a felszín alatt a szén-dioxid reakcióba lép a vulkanikus kőzetekkel, és mineralizálódik. „Tudjuk, hogy a sziklák szén-dioxidot tárolnak – mondta. – Ők valójában a Föld egyik legnagyobb szén-dioxid-tárolói. Az ötlet az, hogy leutánozzuk és felgyorsítjuk ezt a folyamatot a globális klímaváltozás elleni küzdelem érdekében.”
A szövegrészlet Elizabeth Kolbert: Fehér ég alatt című könyvéből származik.
A kötet megvásárolható a webshopunkban.
