2010-től a világot demokratikus mozgalmak új hulláma rázta meg. Az arab világ már régóta forrongott, és a tiltakozások hulláma, amely a Nyugat-Szaharában kezdődött, mindössze felületi jelzése volt egy mélyebb változásnak, amely végigsöpör a világon. Nemcsak azokat az országokat érinti, amelyek népe jogait követelve felkel,
hanem mindazokat, ahol az emberek közvetlenül vagy közvetve csendes beleegyezésüket adták tekintélyuralmi rendszerekhez. Tekintsük át röviden, miről is van szó. Egy forradalom sémája körülbelül a következő: kezdetben halmozódnak a társadalmi problémák, amelyek a reménytelenséget és a lázadó mentalitást táplálják.
Mindezek feszültséget teremtenek, amire az emberek egyénileg és kollektíven is reagálnak. Azután valami történik, ami tiltakozáshullámot vált ki. Ez magával ragadja az embereket, az ellenállásban való részvételre készteti őket. Mielőtt bárki is valóban megértené, mi megy végbe, a régi rendszer elkezd szétesni, és egy új születik, amely a helyére lép. Ez történt Tunéziában, ahol az arab tavasz kezdődött, és ez terjedt át most az egész térségre. Az az átalakulás,
amit a fentiekben leírtam, hasonló az egyik társadalmi hullámból a másikba való átmenethez (lásd 3. fejezet). Miről szól ez a változás? Hova vezet minket? Itt most az a szándékom, hogy ezeket a közelmúltbeli eseményeket – egy nemzetközi rendszerszintű változás részeként – tágabb kontextusba helyezzem, és megvizsgáljam azokat
az okokat, amiért a népszuverenitás központi kérdéssé válik a következő évtizedekben. Demokráciáról, hatalomról, szólásszabadságról és emberi jogokról beszélünk. A diktatúrák, nemkülönben a modern, progresszív demokráciák, ellenállásra számíthatnak a következő évtizedekben.

 

Amit „az emberek kiáltásának” nevezek, sokféle formát ölt, különböző kontextusokban. Míg a Közel-Kelet és Észak-Afrika vargásai magát a demokrácia eszméjét állították előtérbe, és menekültáradathoz vezettek, vannak figyelmet érdemlő másfajta helyzetek is. Európa sok részén észlelhető a jobboldali politika megerősödése. Németországban például az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt 2003-as indulása óta sebesen haladt előre, és képviselői vannak az Európai Parlamentben, a német választók
12–14%-a támogatja a pártot, és jelentős a médiajelenléte. Aztán ott van „a tanult emberek kiáltása,” amely a WikiLeaks akcióival kezdődött 2007-ben. Titkos információk tömegesen kerültek ki, teljesen új platformot teremtve ahhoz, hogy megtudhassuk, mi zajlik a színfalak mögött. 2013-ban Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja döntött úgy, hogy a Guardian és a Washington Post útján hatalmas
mennyiségű információt tesz közzé arról, hogy nemzetbiztonsági ügynökök hogyan követték világszerte legfelső szintű politikusok kommunikációját. 2016-ban különböző lapok alkalmi társulása tudósított a Panama-iratokról, miután titkos adatokhoz jutottak olyan fantomcégekről, amelyeket gazdag emberek arra használtak,
hogy világszerte adóparadicsomokban rejtsék el vagyonukat. Ez az információszivárogtatás rámutat arra, hogy szükség van egy nemzetközileg összehangolt adórendszer kialakítására a csalások elleni fellépés érdekében. Egy kutatás szerint még a multinacionális társaságok egyértelmű többsége is támogatná ezt. A kialakulóban lévő hatodik hullám tehát az átláthatóság új normáival érkezik, amit az ötödik hullámban megvalósult információ- technológiai ugrás tett lehetővé. A következő években, évtizedekben minden szinten óriási mennyiségű leleplezésnek leszünk
tanúi. Mindez végül segít, hogy bizalomra és átláthatóságra épülő társadalmat építsünk fel. Minthogy az emberi társadalmak fejlődése az állandóan javuló minőségű és bővülő mennyiségű információn alapul, az, amit az utóbbi tíz évben láttunk, nem más, mint egy rövid fejezet e lehetőség kibontásában.

 

A szövegrészlet Markku Wilenius: A jövő nyomában című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!