Ön azt írja, hogy néhány pszichológus az USA-ban azt a nézetet vallja, hogy azon fog múlni a nyugati civilizációnk sikere, hogy hogyan töltik a szabadidejüket az emberek. Ezt hogy érti?

Amerikában manapság például az iskolákban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek állandó tesztelésére, hogy aztán következtetéseket tudjanak levonni az iskoláról, és meg tudják válaszolni a kérdést: sikeresen és hatékonyan dolgoznak-e az adott iskolában. Ha tehát a gyerekek kitűnően teljesítik ezeket a teszteket matematikából, olvasásból, írásból stb., az szerintük azt jelzi, hogy az iskolában nincs probléma. Ezzel szemben én mindig azt igyekszem hangsúlyozni és arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy a diákok szabadidős tevékenységét kellene mélyrehatóan tanulmányozni, ha tudni szeretnénk, mennyire jó egy iskola. A gyerekek számára legtöbbször nevetséges és igazából nem is fontos az, amit az iskolában csinálnak. Az iskolával kapcsolatban az vezet el minket a valóban tanulságos felismerésekhez, amit a gyerekek a szabadidejükben tesznek. Hiszen az mutatja meg igazán, hogy az iskola eredményes és hasznos volt-e, hogy a gyerekek mit tudnak hasznosítani az iskolában tanultakból a gyakorlati életben, és hogy hogyan használják fel a pszichés energiájukat arra, hogy kreatívak legyenek, és alkossanak. Nagy jelentőségűek azok az impulzusok, amelyeket az iskolából magukkal visznek, és a mindennapi életükben átültetnek a gyakorlatba – ezen érdemes elgondolkodni.

Ha azt figyeljük meg, hogy a gyerekek szabadidejükben unatkoznak, és nem tudnak magukkal mit kezdeni, akkor az iskola egyértelműen nem volt számukra eredményes: semmilyen ösztönzést nem kaptak arra, hogy szabadidejükben valamit kutathatnának vagy felfedezhetnének, vagy amivel – egy tanár vagy tananyag által felkeltett kíváncsiság alapján – tovább tudnának kísérletezni. Ilyen helyzetekben a gyerekek elektronikus játékokkal segítenek magukon, amitől eltompulnak, és szegényes lesz a kommunikációjuk. De ha arra ösztönzik a gyerekeket, hogy maguk fedezzenek fel és hozzanak létre valami újat, akkor valóban kijelenthetjük, hogy az iskola teljesítette a feladatát. Az az elvárásunk, hogy a gyerekek az iskolában tanulják meg a számukra legfontosabb dolgokat – pedig ez nem így van. Felnőttként szem előtt kell tartanunk, hogy fontosabb, hogy a gyerekek mivel foglalkoznak például a szabadidejükben – mi élteti, mi inspirálja, mi nyűgözi le őket.

Sajnos legtöbbször ez úgy van, hogy a gyerekeknek egyáltalán nincs lehetőségük önállóan felfedezőútra menni és kalandozni. A városi lakások és sorházak esetében, amelyekben a gyerekek felnőnek, nem tudnak csak úgy kimenni, hogy felderítsék a környéket, és új dolgokat fedezzenek fel. Bezárkóznak kis szobáikba, és anélkül, hogy észrevennék, saját maguk foglyai lesznek. Így válnak tétlenné, és így fognak saját kezdeményezések nélkül élni, nem találnak barátokat, egyszerűen elfogadják azt, amit a családjuk felkínál számukra. Elborzadva figyelem gyermekeink elszigetelt felnövekedését. Az ilyen gyerekekből aztán teljesen megközelíthetetlen felnőttek lesznek – akik nem képesek boldogan élni, és kívülről várják a menekülés lehetőségét: alkoholhoz nyúlnak, egzotikus utazásokon vesznek részt, veszélyes játékokat játszanak, csak hogy ne unatkozzanak. Keserűséggel tölt el az a tapasztalat, hogy inkább azt tanítjuk az embereknek, hogy feledkezzenek meg a saját életükről, és jó fogyasztóvá neveljük őket, ahelyett, hogy arra tanítanánk őket, hogy maguk alakítsák az életüket. Mindezt azért, mert ez tűnik kívánatosnak, ez tetszik a gazdaságnak és a politikának, akik aztán bízhatnak abban, hogy a jövőben is lesznek olyan emberek, akik nem magukra gondolnak, és semmilyen kezdeményezéssel nem állnak elő, de akik cserébe jól manipulálhatók.

Ezért hangsúlyozza Ön is folyton, hogy nagyon sok problémával szembesülnénk, ha nem lennének vidámparkok. De mit kínálhatunk fel helyette? Mert idealista dolog lenne azt mondani: motiváld magad, és fedezd fel az értékeidet önmagadban!

A legfontosabb annak tudatosítása, hogy valóban képesek vagyunk változtatni, csak akarnunk kell. Ha azt szeretnéd, hogy a gyermekeid boldog és kreatív életet éljenek, akkor ennek megfelelően kell őket felnevelned, méghozzá úgy, hogy saját életük uraivá váljanak. Ennek a célnak az eléréséhez először is meg kell nézned magadnak a házat, amelyben velük élsz: mit tud csinálni a gyerek ebben a házban? Milyen lehetőségek kínálkoznak itt? Amikor a gyerekeink nagyon kicsik voltak, mi is feltettük ezeket a kérdéseket – és valóban nagyon sok mindent átépítettünk és átrendeztünk a lakásban. Beszereztünk például néhány fából készült tornaeszközt, hogy a gyerekek mászhassanak, vagy további fa építőelemeket, amelyeket különböző szerkezetek felépítéséhez lehetett használni – ezeket egymásra lehetett fektetni, de sátrat is építhettünk belőlük. Szóval a gyerekeknek nem volt szép szobájuk. Egy olyan szobájuk volt, ahol gyakran volt rendetlenség, de ahol megvolt a lehetőségük, hogy felfedezhessék fizikai képességeiket és készségeiket, továbbá fejleszthessék a fantáziájukat, mert lassan rájöttek, hogy ezt a rengeteg fa építőelemet egészen változatos módokon lehet felhasználni. Azt is megtanulták így, hogy a dolgok változhatnak – egy tárgyból hirtelen valami egészen más lesz.

 

A szövegrészlet Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Út a boldogsághoz című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!