Doktori tanulmányaim idején önkénteskedtem a Csipko-mozgalomban, amely erőszakmentesen, békésen reagált az indiai Himalájában végbemenő nagy horderejű erdőirtásokra. A mozgalmat a térségben élő földműves nők indították el, ők álltak ki az erdő védelmében. A csipko szó jelentése: ölelni. A nők kijelentették: át fogják karolni a fákat, hogy megvédjék őket, így a fakitermelőknek előbb őket kell megölniük, hogy a fákhoz hozzáférjenek.

A fakitermelés földcsuszamlásokhoz, áradásokhoz, illetve víz-, takarmány- és tüzelőanyag-hiányhoz vezetett. Mivel ezekről az alapvető szükségletekről a nők gondoskodnak, a kialakuló hiány következtében a nőknek nagyobb távokat kellett gyalogolniuk a vízért és a tűzifáért, és – szó szerint – nagyobb terheket kellett cipelniük. A nők tudták, hogy az erdő valódi értéke nem a halott fából származó faanyag, hanem a források és a patakok, az élelem az állataik számára és a tűzifa a házi tűzhelybe. Az ekkor keletkezett népdalok is erről szólnak:

Ezek a csodás tölgyek és rododendronok

Hűs vizet adnak.

Ne vágjátok ki a fákat,

Hagynunk kell őket élni!

Az 1978-as uttarkashi katasztrófa (amely egészen a bengáli Kalkuttáig áradásokat okozott) kellett az indiai kormánynak ahhoz, hogy felismerje: igazuk volt ezeknek a nőknek, mert az áradások nyomán szükségessé váló segítségnyújtás és helyreállítási munkák költsége jóval meghaladta a fakitermelésből származó bevételeket. 1981-ben, a Csipko-mozgalom hatására, az indiai Himalája 1000 méternél magasabb területein betiltották a fakitermelést. Mára a kormányzati irányelvek is elismerik, hogy a környezetvédelem tudja a törékeny Himalájában maximalizálni az erdő által nyújtott ökológiai szolgáltatásokat.

A Csipko-mozgalom női aktivistái váltak a professzoraimmá a biodiverzitás és az ökológia témájában. Azt szoktam mondani, hogy az egyik doktorátusomat a kvantumelmélet alapjaiból szereztem a kanadai Nyugat-ontariói Egyetemen, a másodikat pedig ökológiából, a Himalája erdeiben és a Csipko-mozgalom női tagjainak köszönhetően. Mindkettőn keresztül az összekapcsolódottságunkról és az elkülöníthetetlenségünkről tanultam. A Csipko-beli nők az erdők, a talaj, a vizek és a nők létfenntartó gazdaságának kapcsolatáról tanítottak; a kvantumelmélet pedig azt a négy alapelvet mutatta meg nekem, amelyek a gondolkodásom és a munkásságom fő útjelzői lettek: minden kapcsolatban áll minden mással, minden tiszta lehetőség, semmi nem előre meghatározott, és nincs kizárt harmadik; összekapcsolódva létezünk.

A kvantumvilág nem fix részecskékből, hanem lehetőségekből áll. A kvantum lehet hullám vagy részecske is. Előre nem meghatározott, tehát bizonytalan. Nem elkülöníthető és nem lokális. Így válik lehetségessé a távolhatás. És az emberek és a természet elkülönültségének mechanisztikus nézetével ellenkezőleg a megfigyelő „hozza létre” a megfigyelés tárgyát. Így válik lehetővé egy összekapcsolódottságon alapuló, interaktív világ. Míg a mechanisztikus világszemlélet a természet leigázásának és kiaknázásának az alapja, és következésképpen az ökológiai válságnak ágyaz meg, addig mind a kvantumalapú, mind az ökológiai paradigma alapja az a tudás, hogy a világegyetem részei összekapcsolódottak, és nem elkülöníthetők.

A fáktól a feltétel nélküli szeretetet és a feltétel nélküli adást tanulhatjuk. A földre hulló száraz őszi levelektől az élet ciklikusságáról tanulunk, a visszaforgatás törvényéről: a levelek humusszá és talajjá válnak, védik a földet, visszaforgatják a tápanyagokat és a vizet, gondoskodnak a források, kutak és patakok feltöltéséről. Az erdők ezenkívül az „elégségről” is tanítanak bennünket, a méltányosság alapelvéről, hogy kizsákmányolás és felhalmozás nélkül élvezzük a természet ajándékait. Az erdők sokszínűsége, harmóniája és önfenntartó mivolta ihlettékaz indiai civilizáció alapvető rendezőelveit; az áranja szanszkriti (ami nagyjából annyit tesz: az erdő kultúrája) nem elmaradottság, hanem tudatos választás volt.

Saját biológiai létem és ökológiai utam is a Himalája erdeiben kezdődött. Apám erdővédelemmel foglalkozott, anyám pedig, aki India 1947-es tragikus felosztása után menekültté vált, úgy döntött, gazdálkodásból fog megélni. Ökológiai tanulmányaim nagy részét a Himalája erdeiben és különböző ökoszisztémáiban folytattam.

Mindaz, amit a Himalája erdeiben a változatosságról tanultam, a gazdaságainkban a biodiverzitás megőrzésében hasznosult. A biodiverzitás megőrzésén és a biogazdálkodás elterjedésén munkálkodó Navdanya-mozgalom (a navadhánja jelentése: kilenc mag), amelyet 1987-ben indítottam el, magfogással (vetőmagok begyűjtésével) is foglalkozik, számos közösségi magbankot hozott létre, és sok gazdálkodónak segített átállni a fosszilis üzemanyagokon és vegyszerezett monokultúrákon alapuló termesztésről a Napból és a talajból táplálkozó, biodiverzitáson alapuló ökológiai rendszerekre. A biodiverzitáson keresztül tanultam a bőségről és a szabadságról, az együttműködésről és a kölcsönös odaadásról.

 

A szövegrészlet Vandana Shiva, Kartikey Shiva: Egység kontra 1% című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban.