Volt idő, amikor egy város éttermei számíthattak a törzsvendégeikre. Az étel lehetett középszerű és a hangulat unalmas. De egy új hely kipróbálása kockázatos volt, és könnyedén tönkre tudott tenni egy cimborákkal töltött estét. Most a piac telített információkkal. Amikor éttermet választunk, éttermi minősítések, összehasonlító webhelyek, valamint közegészségügyi és biztonsági ellenőrzések között böngészhetünk. A jó újoncok éppen azért vetik meg könnyebben a lábukat, mert a potenciális ügyfelek jobban meg tudják állapítani, hogy az étterem be fog válni. Néha megtudhatjuk, hogy az étterem honnan veszi az alapanyagait, hogyan kezeli az alkalmazottait, és hogy termel-e profitot. Egyes városokban, éttermek állnak össze, hogy csökkentsék az élelmiszerpazarlást (pl. hajléktalan menedékhelyekre szállítják), vagy találnak a közterületeknél előnyösebb megoldásokat.
Az élelmiszer jó példa arra, hogy a gazdaságok hogyan válnak kollektíven intelligensebbé a visszacsatolás és az intelligensebb döntéshozatal által. A nem túl távoli jövőben elképzelhető, hogy az élelmiszeripar ennél is intelligensebbé válik, a fogyasztók rendelkezésére bocsátja a szén-dioxid-lábnyomokra és a múltbeli ügyfelek elégedettségére vonatkozó adatokat is, lehetővé teszi az éttermek számára, hogy kizárják azokat az ügyfeleket, akik a jelentések szerint szeretnek túl hosszan időzni az asztaluknál, mesterséges intelligenciával terveztetik a menüket, mérik és nyomon követik az élelmiszer-hulladékokat, vagy munkavállalói képzést terveznek.
Ezek a potenciális hirtelen változások példái mind azokban a gazdaságokban, amelyek közelebb kerülnének a kollektív intelligencia eszméjéhez, mind a közgazdaságtanban, amely sokkal empirikusabbá válna, nagy és kis adatokat egyaránt valós időben hasznosítana, és sokkal kevésbé maradna csupán egy tudományág, amely olyan feltevésekből vonja le az elméleteket, amelyek nem mindig megalapozottak. Ha ezeket az elgondolásokat még tovább visszük, talán még olyan gazdaságot is elképzelhetnénk, amely mindenki preferenciájára és kívánságára, nemcsak a pénzzel rendelkező emberek egyszerű fogyasztási kívánalmaira is reagálhat. Ez egy utópisztikus elképzelés, ami a mai szerény, a kollektív intelligencia felé tett lépésekből következhet.

Látható és érvényes kezek, mint metafora és leírás

Az intelligenciával kapcsolatos ötletek fontos szerepet játszanak a modern gazdaságban, főként a láthatatlan kéz fogalmának köszönhetően, amely megmutatja, hogy az árjelzések hogyan teszik lehetővé a fogyasztók, a munkavállalók és a cégek milliói számára, hogy összehangolják tevékenységüket. Hayek írta le egyik legjelentősebb beszámolójában a gazdaságot, mint kognitív rendszert: „Az árrendszer telekommunikációs rendszerként való leírása több, mint metafora… A csoda az, hogy egy olyan ügyben, mint egy nyersanyag szűkössége, anélkül, hogy a rendeletet adnánk ki, anélkül, hogy talán több, mint egy maréknyi ember is tudta volna az okot, több tízezer ember, akiknek személyazonosságát nem tudták megállapítani még hónapokig tartó nyomozás után sem, az anyagot vagy az abból gyártott termékeket takarékosabban használják; vagyis a helyes irányba haladnak.” Az eredmény, hogy az árrendszer szintén elősegíti az „allokációs hatékonyságot”, mivel az erőforrásokat a legértékesebb felhasználási módjukhoz vonzza. Ma már ennek az elemzésnek a korlátairól sokkal többet tudunk – az aszimmetriák és az információk torzulása, amelyek miatt ilyen ritkák a tökéletes piacok. De minden valódi gazdaságban, beleértve az élelmiszergazdaságot is, láthatatlan kezek működnek. Amiről kevésbé hallunk az, hogy miként működnek ezek együtt a látható kezekkel. A nagyvállalatok, a szabályozók, a kereskedelmi szervezetek és a kutatóközpontok látható kezei a változó ízlésekre reagálva befolyásolják és irányítják a piacok láthatatlan kezét. A látható kezek magukban foglalják azokat a vállalatokat, amelyek egy gazdaságban intelligenciát szerveznek, például az olyan platformokat, mint az Amazon vagy a Li & Fung. Továbbá a látható kezek közé tartoznak a szabályozók, akik éttermeket vizsgálnak, határértékeket állapítanak meg a sókra vagy a cukrokra vagy a rendőrségi ellátási láncok, mondjuk annak biztosítása érdekében, hogy ne lóhús kerüljön az asztalra marhahús helyett. Akkor a legnyilvánvalóbbak, amikor kitör egy botrány, mint például a sok kínai botrány az élelmiszer-szennyezés miatt, de gyakran kevésbé láthatóan működnek, mint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete által összeállított hatalmas Codex Alimentarius, amely szabályozza, hogy mi kerül az asztalunkra.

 

A szövegrészlet Geoff Mulgan: Nagy elme című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!