Kavai Micurunak pánikba kellett volna esnie. 1966-ot írtunk, és Kavai egy tizennyolc éves kezdő munkás volt a japán Aicsi prefektúrában található Toyota-üzemben. Az elmúlt három évben a Toyota Technikai Készségek Akadémián tanult, ahol a kamiszama, vagyis az „istenek” tanonca volt – így nevezték a cégnél azokat a mesterembereket, akik az autó minden alkatrészét el tudták készíteni kézzel. Kavai is egy nap kamiszama szeretett volna lenni, így munkát keresett a helyi Toyota-üzem kohórészlegén, ahol minden nap gyakorolhatta a főtengely-kovácsolást: forró rudakat vett ki a kohóból, rátette az üllőre, és gondosan megmunkálta őket. Az autógyártás biztos, középosztálybeli munka volt, de egyre inkább úgy tűnt, veszélybe kerül. Néhány évvel korábban a General Motors – amely akkor a legnagyobb autóipari vállalat volt – bevezette a világ első ipari robotját: egy majdnem kétezer kilós, egykarú behemótot, amely a Unimate nevet viselte. A Unimate popkulturális szenzáció lett, még a Johnny Carson vezette The Tonight Show-ban is feltűnt, ahol mindenféle, beprogramozott trükkökkel nyűgözte le a közönséget: elütött egy golflabdát, öntött magának egy pohár sört, és vezényelte a Tonight Show zenekarát.

Az autóipari vállalatvezetők világszerte felfigyeltek rá, a Toyotát is ideértve, ahol látták benne a potenciált, hogy felgyorsíthatják vele a termelést, csökkentve a költségeket. (Vélhetőleg az is vonzó volt, amit a robot nem csinált: egy tévéreklámban azzal büszkélkedtek, hogy a Unimate „sohasem panaszkodik, nem kér előléptetést és fizetésemelést sem”.) Kavainak és a Toyota-műhelyben dolgozó kollégáinak ezekkel az új, nagy teljesítményű robotokkal szembesülve nehéz döntéseket kellett hozniuk. Sok szakértő és szakszervezeti vezető sivár jövőt jósolt az autóiparban és általában a gyárakban dolgozóknak. A Time magazin egyik 1961-es cikke az „automatizálás miatti munkanélküliség” elterjedését jósolta. Egy másik cikk olyan kísértetnek nevezte a gyárak automatizálását, amely „minden üzemben megrémíti a munkásokat.”

Kavai azonban nem rémült meg a kísértetektől, nem esett pánikba, és nem is nézett más munka után egy kevésbé veszélyeztetett szektorban. Helyette úgy döntött, továbbfejleszti a monozukurit, ami nagyjából „készítést” jelent, habár talán a „mestermunka” jobban visszaadja az értelmét – írja a Japan Times róla készült életrajzcikke. A Toyotánál a monozukuri az autógyártás minden olyan speciális fázisát magába foglalta, amelynek elvégzéséhez szakképzettségre volt szükség. Kavai úgy döntött, a lehető legjobb mesteremberré képezi magát, hogy akkor is képes legyen hozzáadott értéket teremteni, ha a robotok megtanulják elvégezni a munkáját.

Az elkövetkező években Kavai kifejlesztette az autógyártás apró, finom részleteihez szükséges hatodik érzékét. Elég volt ránéznie egy rosszul működő gépre, és pusztán a hangja és a szaga alapján meg tudta mondani, mi ment tönkre benne. Az olvadt vas árnyalatából meg tudta tippelni a hőmérsékletét. És különösen jól látta, hogy az emberek miben jobbak a gépeknél. Egy nap például észrevette, hogy egy nagy fémdarabok forrasztására használt robot, technikai korlátai miatt, hibásan gyártotta le az egyik Toyota-típus alvázát. Kavai tudta, hogy egy tapasztalt szakember jobb munkát végezne. Így meggyőzte a főnökeit, hogy ezt a folyamatot deautomatizálják, vagyis adják vissza az embereknek, így az alvázak szilárdabbak lettek, az ügyfelek pedig elégedettebbek. Ekkoriban az autógyárakban dolgozók vagy próbálták legyőzni új versenytársaikat, a robotokat, vagy lázadtak ellenük, Kavai azonban a monozukurira fókuszált, ami némiképp csodabogárrá tette.

Nem mondhatjuk, hogy ellenezte az automatizálást. Ugyanakkor hitt benne, hogy a gyári robotok nem érnek semmit szakképzett emberek nélkül, akik be tudnák tanítani őket, velük együtt dolgoznának, és észrevennék a hibáikat, mielôtt azok költséges kudarcokhoz vezetnének. „Nem függhetünk azoktól a gépektől, amelyek ugyanazt a feladatot ismétlik – mondta egy újságírónak. – Ha a gépek urai akarunk lenni, megfelelő tudással és készségekkel kell rendelkeznünk a betanításukhoz.”

 

A szövegrészlet Kevin Roose: Jövőbiztos című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!