Thomas Piketty a „Tőke a 21. században” c. könyvének megjelenése óta a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek a médiában és a közbeszédben is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Álláspontja szerint az egyenlőtlenségek alakulását alapvetően a konvergencia vagy a divergencia irányába ható, politikai jellegű folyamatok határozzák meg. Kevesen vitatják, hogy a fejlett országok többségében az elmúlt évtizedekben mind a vagyoni mind a jövedelmi egyenlőtlenségek terén a divergencia irányába ható folyamatok kerültek túlsúlyba. Ezek közül most a vezérigazgatók (CEO-k), vagy ahogyan Piketty hivatkozik rá „szupermenedzserek” javadalmazásának átalakulását tekintjük át röviden az Egyesült Államok példáján keresztül.

2017-ben egy átlagos vezérigazgatói javadalmazás az Egyesült Államok 350 legnagyobb vállalatánál évi 18,9 millió dollár volt, amely 17,6%-kal magasabb összeg, mint a megelőző évben, és 312-szeresen haladta meg egy átlagos dolgozó – egyébként stagnáló – bérét. Ezzel szemben az 1960-as években 900 ezer dollár körül alakult egy átlagos vezérigazgatói fizetés, ami „csak” húszszorosan haladta meg az átlagos dolgozó bérét. A legerőteljesebben talán az 1978 és 2000 közötti időszak növekedési üteme érzékelteti a vezérigazgató javadalmazások elszabadulását: ebben az időszakban 1205,5%-os növekedést könyveltek el, amely felveti e kérdést, hogy mi történt ebben az időszakban. Ilyen mértékben megugrott volna a vezetők termelékenysége vagy az egyéni hozzáadott értékük a vállalat kibocsátásához? Az egyéni képességeik iránti kereslet és kínálat játszott szerepet? Piketty szerint egyik sem; a jövedelemadók csökkentése, a gazdaság átalakulása, valamint az ezt kísérő (társadalom)pszichológiai okok állnak a folyamat hátterében.

Az 1970-es években az angolszász országokban, elsősorban az USA-ban és Nagy-Britanniában kezdett el kibontakozni a neokonzervatív fordulat. A Milton Friedman által megfogalmazott elveken nyugvó gazdaságpolitika lényegi elemét jelentette az adók jelentős csökkentése, az állami szerepvállalás visszaszorítása, a dereguláció és a privatizáció. Piketty véleménye szerint e gazdaságpolitika, pontosabban a legnagyobb jövedelmeket érintő adók drasztikus csökkentése kiszélesítette az egyenlőtlenségeket azáltal, hogy jelentősen növelte a legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmek közötti szakadékot.

Talán meglepő, de a XX. század közepén az USA élen járt a progresszív adóztatásban. A neokonzervatív fordulat hatására ugyanakkor három évtized alatt a felső 80-90%-os jövedelemadókulcsot 30-40%-ra csökkentették. A magas adók korában egy vezérigazgató nem volt motivált abban, hogy minél magasabbra tornássza jövedelmét, mivel a 80-90 százalékát az államkasszába kellett befizetnie. 1980 után azonban a kép teljesen megváltozott: az adókulcsok csökkenésével arányosan a motivációjuk is nőtt a minél magasabb bérek kiharcolására. Piketty elméletét annak bemutatásával támasztja alá, hogy a legnagyobb jövedelmeket terhelő adók 1980 és napjaink közötti csökkenése teljes mértékben korrelál a felső decilis és centilis nemzeti jövedelemből való részesedésének ugyanezen időszak alatti növekedésével.

 

Felhasznált források: