Hogyan fest a jövőnk hosszú távon, ha folytatódik a várható élettartam kitolódása? Vajon egy örökké öregedő világban fogunk élni? Az időskori gyengeség nem fog eltűnni. Az emberi életciklus – a születéstől az érettségen át az időskorig – mindig velünk lesz. De a populációk nem úgy viselkednek, mint az emberek. A populációk az idő során fiatalabbá válhatnak annak ellenére, hogy minden tagjuk öregebbé válik, és a populációk öregedése megállhat, még akkor is, ha minden tagjuk öregedik. Jelen fejezetet azzal kezdjük, hogy a hosszú távú öregedés kérdését a régi szemüvegünkben vesszük szemügyre. Az ENSZ előrejelzéseket készített a világ 65 éves korban várható élettartamára (a két nemre átlagosan).

A 65 éves korban várható élettartam 2015–2020 között az előrejelzések alapján 16,98 év lesz, majd folyamatos emelkedést követően 2045–2050-re 18,99 évre, 2095–2100-ra pedig 21,82 évre nő.  A világ népességének öregedése az évszázad során az időskori függőségi ráta és a medián életkor mutatók alapján fennmarad. Tehát a válasz: igen, a régi szemüvegben úgy látjuk, hogy a világnépesség öregedése ebben az évszázadban és talán azon túl is folytatódik. Amikor a régi szemüvegen keresztül tekintünk a jövőbe, a népesség öregedése csakugyan jelen van, ameddig a szem ellát.

Hogy betekintést nyerjünk a végtelen öregedésbe, felkerestük a Japántól dél-keletre fekvő szigetvilágot, azt remélve, hogy rátalálunk Luggnagg szigetére. Állítólag Lemuel Gulliver ideutazott, és egy kis csoport emberről tanulhatott, akiket struldbrugoknak neveznek. Gullivernek elmesélték, hogy a luggnaggiak élettartama szokásos, de néha születik közéjük egy struldbrug. A struldbrugok örökké élnek, de nem örök ifjúságban. A beszélgetés során Gulliver megtudja, mennyire nehéz lehet a struldbrugok élete. Egy ismerőse állítólag a következőket mondta neki:

„Amikor elérik a nyolcvan évet – amelyet ebben az országban az élet szélsőséges határának tekintünk – nemcsak a többi öreghez hasonló ostobasággal és gyengeséggel rendelkeznek, hanem sok más olyannal is, amely a soha meg nem halás borzasztó kilátásaiból ered. Nemcsak a túlzott véleménynyilvánítás, a szeszélyesség, a kapzsiság, a mogorvaság, a hiúság és a bőbeszédűség jellemző rájuk, hanem a barátságra való alkalmatlanság és a természetes szeretet hiánya, amely sosem terjedt tovább unokáiknál. Számukra már csak az irigység és a tehetetlen vágyak maradnak. De irigységük tárgya főként a fiatalabbak bűne és az idősebbek halála. Az előbbieket tükrözi, hogy minden örömforrástól elvágva érzik magukat, és bármikor, amikor részt vesznek egy temetésen, azon bosszankodnak, és arról panaszkodnak, hogy mások olyan nyugalomra leltek, amelyben ők sosem reménykedhetnek. Semmi másra nem emlékeznek, mint amit fiatal- és középkorukban tanultak és figyeltek meg, de ez is nagyon hiányos, és a tények igazságának vagy részleteinek feltárásánál jobb, ha a közös hagyományokra hagyatkozunk, mint a legjobb emlékeikre. A legkevésbé nyomorúságosak közülük azok, akik szenilitásba fordulnak és minden emléküket elvesztik; ők több sajnálatban és segítségben részesülnek, mivel hiányoznak belőlük azok a rossz tulajdonságok, amelyekben mások bővelkednek.”

Ha Gulliver némi demográfiai képzésben részesült volna, lapszéli számításokat végezhetett volna arra vonatkozóan, hogy mennyi időbe telne, mire Luggnagg teljes lakossága struldbrugból állna. Bármilyen csábító is legyen, most mi sem fogunk hasonló számításokat végezni. Szempontunkból nem a strulbrugok szenvedése az érdekes, hanem az, hogy a luggnaggiak hogyan kezelik ezt. Gullivernek a következőket mondták:

„Miután betöltötték nyolcvanadik életévüket, a törvény halottnak tekinti őket; örököseik azonnal megkapják vagyonukat, csak egy kis alamizsna lesz fenntartva támogatásukra, a szegényebbeket pedig az állam tartja fenn. Ezen időszak után képtelennek tartják őket bármiféle foglalkozásra, és nyereségre sem tehetnek szert, nem vásárolhatnak földeket, nem adósodhatnak el, és nem tanúskodhatnak semmilyen ügyben, legyen ez polgári vagy bűnügy.”

Úgy tűnik, a struldbrugok bizonyára eleget szenvedtek. Miért súlyosbítja szenvedésüket még a luggnaggi társadalom is? Miért nem tudnak az idősebb struldbrugok normálisan együttélni a többi luggnaggival? A Gullivernek adott válasz szerint: „Ahogy a kapzsiság az idôskor szükséges velejárója, a halhatatlanok idôvel az egész nemzetet uralnák, bekebeleznék a polgári hatalmat, ami az irányítási képességek hiányában szükségszerûen a társadalom pusztulásához vezetne”. Kiderült tehát, hogy a luggnaggiak félnek a struldbrugoktól. Félelmük tárgya az, hogy a struldbrugok elôbb-utóbb túl nagy vagyonra és hatalomra tehetnek szert, és ezt szellemi kapacitásuk hiányában nem lesznek képesek bölcsen használni. Vajon az embereknek félniük kellene-e előbb-utóbb a végtelen öregedés hosszú távú következményeitől? Vajon az idősek aránya egyes országokban akkorára nőne, hogy a populáció maradék része úgy érezné, hogy intézkedéseket kell hoznia az idősek befolyásának csökkentésére?

 

A szövegrészlet Warren C. Sanderson, Sergei Scherbov: Előretekintő élettartam című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!