Az okosvárosokért folytatott versenynek az az egyik kulcsfontosságú fejleménye, hogy a nagy technológiai vállalatok továbbterjeszkednek a kibertéri platformokon elfoglalt domináns pozíciójukból az okosvárosi platformokat alkotó fizikai térbe. Pontosabban: ez magában foglalja azoknak a városi tereknek az elfoglalását – egyesek szerint gyarmatosítását –, amelyek felhasználhatók fizikai adatplatformokként. Ez lehetővé teszi, hogy a nagy technológiai
cégek információkat gyűjtsenek a lakosokról, a dolgozókról és a látogatókról, és hogy felhasználják ezeket az adatokat saját digitális platformjaik továbbfejlesztésére, és még el is adják az adatokat harmadik feleknek. Ennek példáit bárhol láthatjuk.
A Google megállapodott városi ő a torontói vízpart egy részének fejlesztéséről, és a tervek szerint felszerelnek érzékelőket a járdákban, a közvilágítás lámpáiban, a kerítések mentén, az irodákban, a parkokban, az üzletekben, és ha lehetséges, még a magánlakásokban is, hogy megfigyeljék az emberek tevékenységeit és a tárgyak
működését. Ehhez hasonló tervet jelentett be egy Bill Gateshez kapcsolódó befektetési társaság, ők az arizonai sivatagban elterülő Belmontban szeretnének okosvárost létrehozni.
Más projektek inkább vállalati városokra emlékeztetnek, például a massachusettsi Lowellre, Amerika első megtervezett ipari városára, ahol a munkavállalók vállalati munkásszállásokon éltek, és ahol a mondás szerint az órák nappal lassabban jártak, hogy hosszabb legyen a munkaidő, éjjel pedig megtáltosodtak. Ennek egyik mai példája a Facebook, amely 1500 lakást épít egy 24 hektáros lakóövezeti területen, Willow Village néven, a terjeszkedő
irodák mellett, a kaliforniai Menlo Park nevű településen. A létesítmény még nem készült el teljesen, de máris Facebookville vagy Zucktown néven emlegetik kritikusai, akik attól félnek, hogy újból megjelennek az ipari korszak vállalati városai, vagy akár a WorryFree vállalat disztópikus világa, amelyet a Sorry to Bother You (Bocs a zavarásért!) címû filmben jelenítettek meg, és ahol az emberek lemondanak a saját életükről, cserébe a munka, az élelem és az alvóhely ígéretéért.
A Google anyavállalata, az Alphabet, 5000 akást épít a vállalat székhelyének, a Googleplexnek a szomszédságában,
amely egy új, 54 000 négyzetméteres épületkomplexum, tele üzletekkel, kávézókkal, kertekkel, sőt még egy színházterem is van benne. Elon Musk, a Tesla tulajdonosa, és egy másik technológiai milliárdos, Peter Thiel szintén beszállt a játékba, amint a Y Combinator nevű startup befektető is. A könyv későbbi részében részletesebben is foglalkozom majd mindezzel. Pillanatnyilag azt kell megfigyelnünk, hogy a jelentős online platformok fejlesztői
hogyan alakítják át a városokat saját anyagi megtestesülésükké. A városok vadonatúj platformot kínálnak, és a digitális világ alig várja, hogy profitáljon ebből a lehetőségből. Ezek a mozgalmak azonban ugyanannyi kérdést is felvetnek, mint ahány választ kínálnak, különösen a közösségi és a magánterek közötti viszonyról és arról, hogy valójában ki birtokolja azokat az adatokat, amelyeket a járdákon gyalogló, a parkokban játszó, az irodákban dolgozó és az otthonukban tartózkodó emberek létrehoznak. A Disney úttörő szerepet játszott a városfejlesztésnek ebben a formájában, amikor 1971-ben megnyitotta az orlandói Walt Disney World Resort nevű élményparkott teljes őrzésre törekvő ellenőrzési jogot kértek és kaptak az infrastruktúra, az utak, a biztonság, a rendészet és más, hagyományosan a kormányzat hatáskörébe tartozó funkciók fölött. Ami korábban közösségi tér volt, az a Disney terévé vált. Ma ez a modell újból megjelenik sok okosvárosban, különösen azokban, amelyeket technológiai vállalkozók építenek. Senkit sem érhet meglepetésként, hogy Walt Disney-t ma „az okosváros atyjaként” ünneplik.
Az okosvárosokkal kapcsolatos kutatásban újra meg újra felmerül a technológia és a polgárság, valamint a magáncégek által végzett ellenőrzés és a közösségi terek közötti feszültség. Sőt, a Világbank arra a következtetésre jutott, hogy nem is lehet egyetlen meghatározást megfogalmazni, ezért rögtön kettővel is előállt: az egyik szerint
az okosvárosokat a technológia határozza meg, a másik szerint pedig ezek a városok a polgárok mindenek felett álló érdekeinek kiszolgálói. A technológia és a polgárok közötti feszültség vizsgálata során hajlok arra, hogy az utóbbit tekintsem fontosabbnak az okosváros fogalmának meghatározása során. Kétségkívül figyelembe kell vennünk
azokat a változásokat, amelyeket az új internetes rendszerek alkalmazása a városok világában lehetővé tesz, ide számítva a felhőalapú számítástechnikát, a nagy adathalmazok elemzését, a tárgyak internetét és a fejlett vezeték nélküli hálózatokat. Azt azonban, hogy ténylegesen mit kezdenek ezekkel a technológiákkal és az ezek által létrehozott adatokkal, azt a politikai arénában küzdő erők egyensúlya határozza meg, és különösen az, hogy mennyire lesz erős a demokratikus kormányzás és a polgárok jogainak tiszteletben tartása.
A szövegrészlet Vincent Mosco: Okosvárosok a digitális világban című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!