A Kínát övező számtalan tévhit és ellentmondás kialakulásának hátterét egy korábbi írásunkban már érintettük. A következőkben néhány, Kína gazdaságával kapcsolatos gyakori tévhitet vizsgálunk és cáfolunk meg alaposabban, a Pallas Athéné Kiadó gondozásában, hamarosan megjelenő, „A Kína-talány megfejtése” c. könyvben leírtakra támaszkodva.
- Kína tehető felelőssé a fejlett, nyugati országokban eltűnő munkahelyekért
Kína külföldi működőtőke által vezérelt iparosodása, valamint a WTO tagság által biztosított hozzáférés a nyugati piacokhoz óriási kereskedelmi többletek felhalmozását tette lehetővé. 2008-ra ez az érték már 250 milliárd dollár volt. E többlet ugyanakkor Kína egyes kereskedelmi partnereinél jelent meg hiányként. Mivel az egyensúlytalanság mértéke jelentős volt, az USA-ban és Európában Kínát tették felelőssé az elveszített munkahelyek, a bérek stagnálása miatt és tisztességtelen versennyel vádolták. Ezek a népszerű narratívák azonban legalább két szempontból tévesek. Alaposabban megvizsgálva látható, hogy az USA külkereskedelmi hiánya és Kína külkereskedelmi többlete között nincs szoros összefüggés: az USA külkereskedelmi hiánya az 1990-es évek végén kezdett el számottevően növekedni, 2005-ben érte el a legmagasabb értéket, ugyanakkor Kína külkereskedelmi többlete 2005-ig nem volt jelentős. A csúcsot 2005 és 2008 között érte el, mellyel párhuzamosan az amerikai külkereskedelmi hiány éppen csökkent. A második pedig, hogy a külkereskedelmi egyenlegek alapvetően multilaterális, nem pedig bilaterális kapcsolatok mentén formálódnak.
A globalizáció negatív hatásaiért (a feldolgozóipari munkahelyek eltűnése, stagnáló bérek a fejlett országokban) legtöbbször Kínát és a hozzá hasonló gazdaságokat teszik felelőssé. Valójában ugyanakkor ez a probléma nem Kína-specifikus: az USA-ban a feldolgozóipari munkahelyek aránya már a második világháború óta, a számuk pedig 1979 óta csökken, miközben érdemi kereskedelmi kapcsolat csak 2000 után alakult ki a két ország között. A probléma az egyes országokon, illetve azok vezetőin bőven túlmutat: a technológiai fejlődés, az alacsony költségű munkaerő az ipari tevékenységek reallokációja előbb-utóbb a fejlett országok feldolgozóipari munkahelyeinek csökkenését idézték volna elő. Ami miatt a közvélemény mégis Kínához kapcsolja a folyamatot az az, hogy a folyamat, illetve a negatív következményeinek érzékelése nagyjából egybeesett azzal, hogy Kína, illetve Délkelet-Ázsia kereskedelmi többletei jelentősen megugrottak.
- Kína növekvő adósságállománya azt jelenti, hogy a pénzügyi válság elkerülhetetlen. Az ingatlanárakban bekövetkezett több mint hatszoros növekedés a válság egyértelmű előjele.
Általánosan elterjedt vélemény, hogy Kína jelenleg egy többrétegű, komplex pénzügyi problémahalmazzal néz szembe. Ennek elemei a növekvő adósságszint, az elszabaduló ingatlanpiac és a tőkekiáramlás. A pesszimista vélemények szerint ezek közül akár egy is jelentős problémákat okozhat és megkötheti a politikaalkotók kezét, ezek együttes kezelése pedig szinte lehetetlen.
Kína adósságproblémája valóban komoly, ugyanakkor a rövid távú negatív, destabilizáló hatásai eltúlzottak. A figyelem legtöbbször a GDP-arányos adósságra irányul, amely ugyan jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, de ezzel Kína még mindig csak a középmezőnyben van: magasabb az érték, mint a fejlődő országok többségében, de alacsonyabb, mint a fejlettekben. Ez helyénvalónak is tűnik, hiszen Kína már nem fejlődő, de még nem is fejlett ország. A probléma és a kockázat a növekedés elmúlt 7-8 évben tapasztalt mértékében van. Ez a növekedés ugyanis globális összehasonlításban is jelentős volt, és még mindig tart. A változás legnagyobb része azonban megmagyarázható a hitelfinanszírozás kiterjedésével, amely szokatlanul nagy növekedést eredményezett az ingatlanárakban, amelyet pedig a magántulajdonban lévő ingatlanpiac felemelkedése alapozott meg. Az adósság növekedése éppen ezért addig nem jelent problémát, ameddig az ingatlanárak jelenlegi szintje fenntartható. Abból a szempontból is más ez az adósságprobléma, hogy az adósság nem a privát, hanem az állami szektorban koncentrálódik, így az állam pénzügyi ereje jelentős rugalmasságot biztosít az esetleges korrekció negatív következményeinek kezelésére.
A cikkünk folytatása következik…
