Orlu

 

Abban a pillanatban, ahogy Sunny betette a lábát az iskola udvarára, az emberek máris ujjal mutogattak rá. A lányok kuncogtak, még azok is, akikkel általában együtt töltötte az idejét, az úgynevezett barátai. Idióták, gondolta Sunny. És mégis… valahol nem volt érthető? Gyapjas szőke haja, aminek hosszát oly sokan irigyelték, egyszeriben odalett. Most mindössze egy kócos, félhosszú afro frizurája volt. Szúrós szemmel nézett a barátnőire, és úgy sziszegett, mintha hangosan a fogát szívná. Legszívesebben mindannyiukat arcul ütötte volna.

– Mi történt? – kérdezte Chelu. Még arra sem vette a fáradságot, hogy félretegye azt a bugyuta vigyorát.
– Kellett egy kis változatosság – felelte Sunny, és továbbsétált. Még hallotta, ahogy a háta mögött a többiek kinevetik.
– Most már tényleg ronda – hallotta Chelu hangját.
– Illene hozzá egy pár hatalmas fülbevaló, vagy valami – tette hozzá Buchi. Sunny egykori barátnői most még jóízűbben nevettek. Ó, ha tudnátok, hogy a napjaitok meg vannak számlálva, gondolta. Kirázta a hideg, és megpróbálta elhessegetni a gyertyában látott képeket. Ám a napja csak rosszabb lett, amikor az angol nyelv- és irodalomtanár kiosztotta a legutóbbi dolgozatokat.

Esszét kellett írniuk egy rokonukról. Sunny az egyik nagyképű bátyjáról írt, akinek meggyőződése volt, hogy ő maga a Jóisten ajándéka a nőknek, holott egyértelműen nem az volt. A helyzeten természetesen az sem segített túl sokat, hogy a neve azt jelentette, „Felsőbb Lény”. – Sunny kapta a legjobb jegyet az osztályból – jelentette be Tate kisasszony, ügyet sem vetve az osztályban felhangzó kuncogásokra és gúnyolódásra. – Írása amellett, hogy szépen kidolgozott szöveg, még izgalmas és humoros is. Sunny belülrôl harapdálta a száját és halványan elmosolyodott. Az esszét egyáltalán nem szánta viccesnek. Komolyan gondolta. A bátyja valóban egy öntelt nyash volt. És ha ez még nem lett volna elég, az osztálytársai mind nagyon rossz jegyeket kaptak. A tíz pontból a legtöbben csupán hármat-négyet.

– Feleslegesen pazarlom az időmet arra, hogy megtanítsalak titeket becsületesen angolul – kiabálta Tate kisasszony. Felkapta az egyik fiú esszéjét, és hangosan olvasni kezdte: – „A tesó kunyerál, pedig jó pénzt csinálni. Akarja, hogy legyen, de nem adni. Nem fog megváltoz.” – Tate kisasszony a fiú asztalára csapta a dolgozatot. – Csak azért jártok ide, hogy bambuljatok? Mi? És mindannyian olyan kis szerénykék voltatok. Kit érdekel a sokadik „Az én édesanyám nagyon kedves” vagy „A nagynéném szegény”? Ráadásul csapnivaló angollal! Ezért kértem, hogy egy rokonról írjatok. Egyszerű feladat kellett volna, hogy legyen! Beszéd közben csak úgy trappolt és csörtetett az osztályteremben, az
arca pedig egyre vörösebb és vörösebb lett. Majd megállt Sunny asztala előtt. – Állj fel, kérlek.

Sunny végignézett az osztálytársain. Bágyadt arcok néztek vissza rá, csupa dühös szempár. Lassan felállt és végigsimított tengerészkék egyenruha-szoknyáján. Tate kisasszony nem szólt semmit, csak előresétált a tanári asztalhoz. Kihúzott egy fiókot, és elővette sárga fapálcáját. Sunnynak leesett az álla. Aha, most akkor tenyerest fogok kapni, gondolta. De miért, mit csináltam? Egy pillanatra eszébe jutott, hogy talán azért lehet, mert tizenkét évével ő a legfiatalabb az osztályból.
– Gyere – szólt Tate kisasszony.
– De…
– Most – tette hozzá, immár határozottabban. Miközben Sunny lassan kisétált az osztály elé, végig magán érezte osztálytársai tekintetét. Felsóhajtott, majd a tanárnő elé állt.
– Nyújtsd ki a kezed. – Az immár féktelenül dühös Tate kisasszony kezében ott volt a pálca. Sunny becsukta a szemét, és felkészült a csípős fájdalomra. De az nem jött. Helyette érezte, ahogy a tanárnő az ő tenyerébe helyezi a pálcát. Kinyitotta a szemét.

 

A szövegrészlet Nnedi Okorafor: Akata boszorkány című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!