Még gyorsan rajzolt egy keresztet a közepébe, majd hátradőlt, hogy megcsodálja a munkáját. Ezután felállt, és efik nyelven kezdett kántálni valamit, miközben késével a levegőt szabdalta.

– Ezt nézd – mondta Sunny Orlunak. Az emberek összesúgtak egymás közt. Sokan meghátráltak vagy kiszaladtak a sátorból, főleg amikor a rajz közepén lévő homok kisebb halommá kezdett összeállni.

Eltelt egy perc. A halom egyre magasabbra nőtt. Úgy nézett ki, mint egy kezdetleges termeszhalom, amilyenen keresztül a maskarák állítólag beléptek a fizikai világba. Majdnem két méter magasra nőtt. Ezután a dombocskán keletkezett lyukakból termeszek bukkantak elő. A szárnnyal rendelkezők azonnal elrepültek. Sunny lecsapott egyet, ami a karjára szállt.

– Ez a juju-bűbáj – mondta Chichi színpadiasan – egyenesen Udide Árnyak könyvéből származik. A még bent lévő emberek közül többen is felkiáltottak. Még többen sarkon fordultak, és kiszaladtak a sátorból.

– Udide, Árnyak könyve? – Yao szinte üvöltött. Most már nagyon rémültnek tűnt. Ibou elmenekülhetett, mert Sunny sehol nem látta. – Őrült vagy! Van fogalmad róla, hogy mit idéztél meg?

– Udide tiszteli az intelligenseket, a kreatívokat és a bátrakat – felelte Chichi, és visszafordult a termeszhalomhoz.

Sunnyban csak a barátság tartotta a lelket, hogy ő is meg ne futamodjon – főleg miután kezdetét vette a jajveszékelés. Magas, hullámzó, kísérteties hang volt, a Közel-Kelet asszonyainak jajveszékelésére emlékeztetett. Ezt követően a jellegzetes tok-tok-tok is felhangzott, megannyi aprócska dob hangja. A jajgatásba és dobszóba pedig játékos fuvolaszó keveredett. Ezután pedig a mélységes beszélő dob fogremegtető DUMMMM DUMMMM-ja is felcsendült.

– Sunny, ha drága az életed, ne szaladj el – figyelmeztette Orlu.

A halom kezdett beomlani a közepénél. Mindannyian meghátráltak, amikor egy fa fogantyú emelkedett ki belőle. Egy vastag rafiaköteg tetejére volt ráerősítve. Ezután a termeszhalom még tovább tágult. Az emberek folyamatosan hátráltak. A megjelent lény teste hatalmas volt és kövér, és szépségesen csillogó kék szövet borította. Kék fonalakról kagylók és kék-fehér gyöngyök lógtak. Csak úgy csilingeltek, ahogy a maskara egyre nagyobbra nőtt.

Amikor már négy méternél is magasabb volt, abbamaradt a növekedés. A dob- és fuvolaszó elérte a tetőpontot. A legfelül lévő nagy rafiaköteg leesett, egy négyarcú fejet tárva eléjük. A diákok Allahhoz, Legbához, Chukwuhoz, Jézushoz, Mawuhoz, Istenhez, Chinekéhez, Oyához, Anihoz, Asaase Yaahoz, Allathoz és számos egyéb istenséghez imádkoztak, hogy megóvja őket. Sunny felnyögött, és szorosan Orluhoz bújt, aki alig hallhatóan szitkozódott. Chichi úgy tűnt, hogy transzba esett, Sasha pedig szótlanul figyelt mögötte.

A maskaraarcok körülnéztek, és mimikájuk megtelt élettel. A mosolygó arc vigyorgott. A dühös arc morcosan nézett. A meglepett egyre döbbentebbnek nézett ki. A kíváncsi pedig nagyon-nagyon érdeklődőnek tűnt. A legfelül lévő fogantyú a sátor tetejét súrolta.

Ezt követően a fa álarc leesett. Orlu és Sunny éppen csak elkerülték a leeső darabokat. A másik oldalon egy Yao mellett álló diák felkiáltott fájdalmában, amikor egy darab a vállára zuhant.

– Istenem! – sikoltott fel Sunny. Orlu megragadta a karját.

Az álarc alatt vörös termeszek, darazsak, méhek, szúnyogok, legyek és hangyák hatalmas hullámzó tömege jelent meg! Nem a rafia és a pálmalevelek tették ki a maskara kék szövettel borított testét – hanem fullánkos rovarok. Az emberek visítozni kezdtek, a maskara pedig táncba kezdett, rovarfelhőt vonva maga után.

– Mindenki! Hasra! – üvöltötte Orlu. – Most azonnal! Most azonnal!

De teljesen eluralkodott rajtuk a pánik. Össze-vissza futkorásztak. Orlu a földre teperte Sunnyt. Ekkor valami megcsípte a karját. – Maradj lent! – mondta a fiú. Majd felkiáltott: – Chichi, Sasha, a földre! Bármelyik pillanatban megtörténhet! A maskara táncolt, egyre gyorsabban és gyorsabban forogva. Rovarok ezreit suhintotta maga körül a dob és fuvola ritmusára, miközben éles asszonyi kacaj és rovarzümmögés elegyét hallatta.

Orlu lehuppant Sunny mellé, és így szólt: – Tartsd vissza a lélegzeted. A következő pillanatban a zümmögés az ezerszeresére erősödött. Minden irányból rovarok özönlöttek. A kék szövet üresen omlott össze.

Sunnyt hangyák ezrei borították el, feje körül pedig méhek és darazsak köröztek, olykor nekicsapódva. Mindenki mással együtt ő is visított és zokogott. Csípés általi halál. Megtörténhet. A szülővárosában egy dühös méhraj okozta egy fiú halálát, amikor az megpróbált leverni egy méhkaptárat a házuk mögött. Mindannyian itt fogunk meghalni, gondolta, és megpróbált még kisebbre összekucorodni. Még két csípést érzett a lábán, és eszébe jutott, hogy vajon mit fognak szólni a szülei és a testvérei, amikor teljesen feldagadva, vörösen és holtan hazaszállítják majd. Otthon kellett volna maradnom, gondolta. Ez a büntetésem a hazugságért.

Érezte, ahogy Orlu mellette feláll. – Mit művelsz? – visította, és visszahúzta maga mellé. Ekkor valami újra megcsípte a karját. Orlu félrehúzódott, és ismét felállt. Sunny árnyékot tartott a szeme elé, és felnézett rá. Orlut mintha kicserélték volna, nyugodt volt, és a félelemnek nyoma sem látszott rajta. Kinyújtotta és visszahúzta a kezét, majd újra kinyújtotta és ismét visszahúzta. Minden egyes alkalommal, amikor ezt csinálta, még több rovar gyűlt be a maskara ruhája alá.

– Térj haza! – győzködte igbo nyelven. Sunny a zokogáson és zümmögésen keresztül is hallotta a hangját. – Jöttél, csíptél, rémisztettél – most már hazatérhetsz.

Orlu hamarosan elérte, hogy a maskara teljesen összeszedje magát, és most ott állt eredeti helyén. Chichire mutatott, aki továbbra is guggolva nézett fel rá. A maskara mondott neki valamit, Sunny feltételezte, hogy efik nyelven. Aztán lassan leereszkedett a termeszhalomba, az pedig visszahúzódott a föld alá.

– Mindenki jól van? – kérdezte Orlu.

 

A szövegrészlet Nnedi Okorafor: Akata boszorkány című könyvéből származik.

A kötet megvásárolható a webshopunkban.