Bali gazdasági növekedése hagyományosan magasabb, mint más tartományoké, beleértve Jávát és Szumátrát, mivel a sziget az elmúlt évtizedekben turistaparadicsommá vált. A turizmus ma több mint 80 százalékban járul hozzá a sziget gazdaságához – a Szaúd-Arábiával való párhuzam nem áll tehát távol a valóságtól. Ennek a bőségnek azonban van egy árnyoldala is, mivel a tömegturizmusból származó könnyű jövedelem kevéssé ösztönözte a balinézeket arra, hogy fejlesszék képességeiket.

A túlzsúfolt kutai Dzsalan Legian vagy az ubudi Dzsalan Raja Ubud utcáin szó szerint több ezer balinéz dolgozik alacsony bérű masszőrként, bolti eladóként, pincérként és más, a turizmushoz kötődő szakmákban. Ők a balinéz városi cowboyok és cowgirlök, és őket sújtotta leginkább a járvány. Stratégiai elhelyezkedése miatt az Ausztráliát és Ázsiát összekötő Bali a magasabb értékű IT-szolgáltatások központjává válhatna.

Van ugyan néhány informatikai cég, amely próbál a sziget elhelyezkedésére építeni, de számuk még nem érte el a kritikus tömeget. Ezeket a cégeket mindenesetre külföldiek vezetik, és kevés lehetőséget kínálnak a balinézeknek. Ahhoz azonban, hogy a helyiek kulcspozíciókban dolgozzanak, komoly hangsúlyeltolódásra lenne szükség az oktatás és a készségfejlesztés terén. Egyszerűen fogalmazva: Balinak több mérnökre és kevesebb masszőrre van szüksége. Előbb vagy utóbb Bali vízválsága több ezer balinéz életét fogja felforgatni. A turisták preferenciái közismerten szeszélyesek, és vitatható, hogy Bali továbbra is mágnesként vonzza-e a globális utazókat, akik újabb és kevésbé zsúfolt úti célokat keresnek majd.

Bali idegenforgalma még megmenthető, ha a helyi hatóságok és a kapzsi üdülőhely-fejlesztők egyet hátrébb lépnek, és a sziget jövőbeli fenntarthatóságára összpontosítanak. Talán a COVID–19 lesz a kiváltó ok. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (United Antions World Tourism Organization, UNWTO) egy 2019. júniusi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy bár az országok beépítik a fenntarthatóságot a turisztikai politikájukba, továbbra sincs „bizonyíték” a végrehajtás eredményeiről.

„A fenntarthatóság és a versenyképesség kéz a kézben jár. Az úti célok és a vállalkozások úgy virágozhatnak, hogy közben többféle módon is érdemben hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, többek között az erőforrások hatékony felhasználásával, a biológiai sokféleség megőrzésének előmozdításával és az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel” – jegyzi meg a jelentésben az UNWTO főtitkára. Balinak a „regeneratív turizmusra” kell összpontosítania, amely az utazási ágazat legújabb divatszava, és lényege, hogy a turisták nem okoznak kárt, sőt jobb állapotban hagyják el az úti célt, mint ahogy találták, megőrzendő a jövő generációi számára.

Bali párás éghajlatáról hatezer-háromszáz kilométeres út vezet a mongol fővárosba, Ulánbátorba, ahol a rövid nyarat szélsőséges tél követi. A kontinens trópusi övezetében élők számára nehéz felfogni, milyen szörnyű és hideg a tél Ulánbátorban, amely a világ leghidegebb fővárosaként híresült el. A téli átlaghőmérséklet -20 és -45 Celsius-fok közötti: az, hogy ott „szörnyű hideg” van, nem kifejezés. A szívós mongolok évszázadok alatt zseniális módszereket találtak ki, hogy megbirkózzanak a zord időjárással. Ám az ország geopolitikailag is rosszul járt. Földrajzi helyzetét tekintve Mongóliának északon Oroszországgal, délen pedig Kínával, vagyis két rendkívül nagy, mértéktelen és szeszélyes nemzettel kellett megküzdenie, ami hatással volt Mongólia sorsára a 20. és a 21. században.

A hidegháború idején Mongólia a Szovjetunió szövetségese lett, ami felbosszantotta Kínát. Mivel Oroszország gazdasága a végzetes hanyatlás felé tart, Mongólia az utóbbi időben Peking felé közeledik. Ez egy kényes tánc, de meg kell jegyezni, hogy az ezt megelőző évezredekben fordított volt a helyzet, amikor Dzsingisz kán és utódai uralták Európa, Közép-Ázsia, Kína és Szibéria nagy területeit.

2000-ben, Davosban hallottam először Mongólia rendkívüli, éghajlatváltozás okozta téli aszályairól (a helyi szóhasználatban zud). Ekkoriban az IMF-nél dolgoztam, és találkoztunk az akkori miniszterelnökkel, Nambarín Enhbajarral (aki később elnök és parlamenti elnök lett). Hogy szerénytelen legyek, IMF-es és banki pályafutásom során számos államfői találkozón vettem részt. Ezek általában szigorúan formálisak, és a két vezető között zajló beszélgetést tolmácsok közvetítik. Az Enhbajar miniszterelnökkel folytatott megbeszélés a helyszín (egy zajos kávézó tolmácsok nélkül), a hangnem és a tartalom tekintetében is igen kirívó volt, valószínűleg ezért emlékszem rá élénken.

A miniszterelnök tökéletes angolsággal beszélt a változó éghajlatról és a megváltozott pásztorkodási gyakorlatról, amelyek hozzájárultak az ország legsúlyosabb, 1999–2000- es zudjához (amely 2010-ben és 2018-ban megismétlődött). Elmagyarázta, hogyan szabályozták a szovjet érában az állatállományt és a pásztorkodást Mongólia hatalmas sztyeppéin, ami lehetővé tette a hagyományos nomád családok számára, hogy nagyobb fennakadások nélkül gyakorolják évszázados mesterségüket. Mongólia posztszovjet demokratikus korszaka azonban új szabadságjogokat hozott az ország 2,8 milliós lakossága számára, és a pásztorkodás liberalizálása az állatállomány elszaporodásához vezetett. A miniszterelnök szerint a pásztorok új generációja az Ulánbátorból származó városiak, ők azonban nem rendelkeznek a hagyományos nomádok kollektív bölcsességével, akik generációról generációra örökítették át a tudásukat, és fenntartható gazdálkodási gyakorlatokat alkalmaztak már jóval a kifejezés megjelenése előtt.

 

A szövegrészlet Vasuki Shastry: Ázsia tündöklése…és bukása? című könyvéből származik.

A kötet megvásárolható a webshopunkban.