A színek, az illatok, a hangok, a látvány, az ünneplés! Éppen csak megérkeztem Mexikóba, és máris becsöppentem életem első fiestájába: az évente megrendezésre kerülő Guelaguetza az azték kukorica istenre, Centeotlre való megemlékezésben gyökerezik, és tulajdonképpen egy ima a következő évszak gazdag terméséért. Mára már a Guelaguetza bennszülött és keresztény hagyományok elegyévé vált, és Oaxaca központi államának egészéről egybegyűjti az embereket és vallásokat, egy felvonulásokban, táncban, dalban és ételben gazdag fesztivál erejéig.
A július utolsó két hétfőjén tartott fesztivál teljes mértékben uralja a több mint 300 000 lakosú várost. Úgy tűnik, ilyenkor a város összes házát feldíszítik, minden utca részt vesz, és minden családnak megvan a saját stílusa az ünnepi ruházatot illetően. Nagyon kevés korábbi mexikói tapasztalattal a hátam mögött, gratuláltam magamnak a szerencsés választásért, hogy tudtomon kívül sikerült úgy időzíteni a látogatásomat, hogy megtapasztalhassam ezt a hihetetlen eseményt.
Csakhogy amint arra hamarosan rájöhettem, a Guelaguezta, legyen bármennyire is különleges, egyáltalán nem számít kivételes alkalomnak, hanem sokkal inkább alapvetőnek. Ez az az ország, ahol nagyjából borítékolható, hogy szinte bármikor akad olyan hely, ahol valaki éppen mulatságot tart. Nincs olyan, hogy az emberek mondvacsinált okokra hivatkozva lemondják a közösségi alkalmakat, vagy azt mondják, hogy hosszú volt a hét, és túl fáradtak ahhoz, hogy szórakozzanak. A mexikóiaknak nincsenek kifogásaik. A fiesta az első, mindig. Ez nem csak azért van így, mert a mexikóiak szeretnek mulatni, noha nagyonis szeretnek, és szinte mindenkinél jobbak is benne. Ám mindez az elismerés és emlékezés mélyen gyökerező kultúrájából is fakad. Az emberek ünnepléséről szól, úgy az élőkéről, mint a halottakéról, valamint a hagyományokról való megemlékezésről, úgy a bennszülöttekéiről, mint a máshonnan behozottakról, ezáltal elismerve Mexikó gazdag kulturális és etnikai sokszínűségét.
Az egyik leghíresebb mexikói fesztivál, a Día de Muertos (halottak napja), kifejezetten a felmenőkről való megemlékezésről szól. Ilyenkor a családok összegyűlnek, hogy megemlékezzenek a halottaikról, és ofrendákat építenek (felajánlásokkal kirakott oltárok) otthonaikban, így fogadva az élők világába visszatérő holt lelkeket, megpakolva az oltárokat élelmiszerekkel és ajándékokkal, mit például a halott kedvenc ételével vagy játékával, hogyha gyermekről van szó. Kisebb városokban és falvakban, ahol van lehetőség a halottak közelben való eltemetésére, néha körömvirággal rakják ki a sírig vezető utat, ezzel is segítve a lelkek hazatalálását.
Míg a Día de Muertos az egyik leglátványosabb nemzeti ünnep, számos más, helyi fiesta is létezik, főleg az egyes falvak, városok vagy városrészek védőszentjeit ünneplők. Ezek a fiestas patronales nevű események évente kerülnek megrendezésre, és lehetnek egynaposak vagy kilenc teljes napon át tartó novenariók. A szentek skálája meglehetősen széles, a jól ismert szentek mellett pedig nem feledkezhetünk meg a kevésbé magasztosakról sem, mint például San Malverdéről, aki a drogdílerek nem hivatalos védőszentje.
Legyen nemzeti vagy helyi, eredetét tekintve azték vagy keresztény vagy akár kölcsönvett modern szokás, mint például babaváró vagy a születendő baba nemének elárulása köré szervezett buli, az ünneplés központi szerepet tölt be a mexikóiak életében. És korántsem csupán vallási hátterű eseményekről van szó: a sportesemények, a futballtól a kosárlabdáig, boxig és az olimpiai játékokig, szintén indokot szolgáltatnak hatalmas mulatságok szervezésére. És természetesen minden évben széles körű ünnepségek jelölik a Grito de Dolorest, a spanyolokkal szemben elnyert függetlenséget.
Egy mexikói fiesta sosem pusztán magáról az eseményről szól, hanem az azt megelőző hetek és napok előkészületeiről is. Ezek során gyakran nagyon fontos az adott esemény kontextusában hagyományosnak számító ételek elkészítése: chiles en nogada, vagdalt hússal töltött, diómártással leöntött, gránátalmamagokkal és petrezselyemmel felszolgált poblano chilipaprika (a díszítés a mexikói zászló színeit jelképezi); pan de muerto, a Día de Muertos során fogyasztott édes, ánizsízű zsömle; vagy rosca de reyes (a királyok gyűrűje), a vízkeresztkor felszolgált kör alakú, sajttal és dióval díszített kenyér. Szintén nagyon fontosak a virágok, a dekoráció és a ruhák, amelyeket mind külön az egyes fiestákra, rendelésre készítenek. Ezekbe az előkészületekbe az egész család beszáll: emlékszem, a szállásadó családom konyhájában ültem, empanadát készítve, miközben azt figyeltem, ahogy a legfiatalabb gyermek épp egy gránátalma magjait kaparta ki a készülő chiles en nogadához. Amikor pedig már zajlik az esemény, szintén mindenki kiveszi belőle a részét: ételt hoznak, gondoskodnak a szórakoztatásról, és megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy könnyítsék a házigazda dolgát.
A mexikói ünneplés kultúrája nem merül ki annyiban, hogy bódító hellyé varázsolja az országot. Mindemellett olyan érték is, amelyből mindannyian igen sokat tanulhatunk. Nagyon könnyű alábecsülni az ünneplés fontosságát, nem rászánni az időt arra, hogy megálljunk, és elgondolkodjunk rajta, hogy miért fontos megjelölni a dolgokat, legyen szó egy új teljesítményről vagy olyan emberekről való megemlékezésről, akik már nincsenek velünk. A hangsúly, amelyet Mexikó kultúrája mindezekre fektet, részben az életörömről, részben pedig az igazán fontos dolgokra való emlékezésről szól. A legtöbbünk számára csupa olyasmi számít prioritásnak, ami visszatekintve már nem fog fontosnak tűnni, mint például a következő határidőnk a munkában. A mexikóiak sosem engednék, hogy ilyesmi álljon a fiesta útjába, és mindenki elismeri, hogy ez az, ami igazán fontos. Mexikó azt tanítja számunkra, hogy az ünneplés nem holmi frivol, kevésbé fontos jelenség, amit csak különleges alkalmakra kell tartogatni, hanem egy szépen élt élet alapvető alkotóeleme. Lévén, hogy az ország második a boldog bolygó index rangsorában, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy érdemes kiszakítanunk magunknak egy lapot Mexikó könyvéből, és ideje megtanulnunk ünnepelni.
A szövegrészlet Dr. Mandeep Rai: Az értékiránytű – 101 ország tanításai célokról, életről és vezetésről című könyvéből származik. A könyv megvásárolható a webshopunkban!
