Winston Churchillt és Franklin Delano Rooseveltet jellemzően a sorsfordító hősöknek, határozott és félelmet nem ismerő alakoknak látjuk, a Bond Streeten álló bronzszobruk azonban a csevegős-szivarozós arcukat mutatja; úgy tekintenek le onnan az egész világra, mint ha épp most fejeztek volna be egy drága francia étkezést, és épp Eleanorra, valamint Clementine-re várnának, hogy azok visszatérjenek a shoppingolásból. A két figura, akiknek a barátsága hozzájárult London megmentéséhez annak legsötétebb óráján, mintha kifejezetten örömmel szemlélné a város legújabb kori, szórakozásnak szentelt inkarnációját. Sehol nem olyan nyilvánvaló London extravaganciája, mint a Bond Streeten, amelynek boltjai London elegáns múltját visszhangozzák, és ami tele van drága csecsebecsékkel: túlméretezett Graff gyémántokkal, Patek Philippe órákkal, Chanel öltönyökkel, Louboutin cipőkkel és mindazzal, amit a Sotheby éppen árverésre kínál.
A Bond Street a világ egyik legnagyobb városi szórakozóhelyének közepén fekszik, egy olyan városban, ami tele van látni, vásárolni és tanulnivalóval. Akinek az ár nem okoz gondot, a Bond Streethez közeli Claridge’s-ben megszállva kedvére gyönyörködhet az art deco-díszek luxusában majd megebédelhet Gordon Ramsey éttermében. Ha a látogató ezek után lesétál a Burlington Arcade, e Bond Streettel párhuzamos, elegáns previktoriánus üzletsor mentén, és áthalad a Piccadillyn, hogy egy pillantást vessen a Piccadilly Arcade-ban árult díszes mellényekre, gyors egymásutánban megtalálhatja Churchill ingkereskedőjét, a New & Lingwoodot; a szivarosát, a JJ Foxot; a cipőkészítőjét, a John Lobbot; valamint a borárusát, a Berry Brothers and Ruddot is. Ezek még mindig ugyanott kínálják portékáikat a világ elitjének.
Londonnak természetesen vannak más, emelkedettebb szellemiséget képviselõ élvezetei is. A város néhány szellemi ékköve, a Linnean Társaság, a Királyi Asztronómiai Társaság és a Királyi Mûvészeti Akadémia mind a Burlington Arcade szomszédságában nyertek elszállásolást, egy ragyogó palladiói palotában. Csak néhány percnyi taxis utazásba telik eljutni innen a West End színházaihoz vagy a Nemzeti Galéria kincseihez. Samuel Johnson szavai még a fülünkben csenghetnek: „Aki belefáradt Londonba, belefáradt az életbe; mert Londonban minden megvan, ami az élethez kell.” A szórakozásnak nagy a vonzereje, és London élvezetei nem merülnek ki az utazási magazinok csillogó oldalain kínált csecsebecsékben. A városi kikapcsolódási formák segíthetik a város sikerét. A tehetség mobilis, és olyan helyet keres magának, ahol neki fogyasztani és a termelni is érdemes. London attrakciói a Forbes szerint harminckét milliárdost vonzottak a városba, ami a világ leggazdagabbjainak egy jelentõs hányada. E a szupergazdagoknak mintegy a fele nem angol származású; például Lakshmi Mittal sem, aki a vagyonát Indiában gyarapítja, de Londonban lakik egy Kensington Palace Gardens-beli palotában, amit százmillió dollárért vásárolt 2004-ben.
E milliárdosok némelyike talán Nagy-Britannia adókedvezményei miatt érkezett az országba, de az országon belül azért választják Londont, mert itt jól ki lehet élvezni a gazdagságot. Míg a jellegzetes 19. századi városok ott épültek fel a gyárak körül, ahol az a termelésnek kedvezett, a tipikus 21. századi városok helyzete sokkal inkább a dolgozók fogyasztói igényeinek kedvez. Száz évvel ezelőtt a cégek oda voltak láncolva egyes helyekhez (mint Liverpool vagy Pittsburgh) azok természetes adottságai, például a kikötőik vagy a szénbányáik miatt. A szállítási költségek világszintű csökkenésével a vállalkozások mostanra rugalmassá váltak, szabadon telepednek le az emberek által választott lakóhelyek körül. A lehetőségek ilyen szabadsága néha a szuburbiákba vagy éppen a napfényövezetbe viszi őket, a vonzó városok azonban, mint London, életminőségükkel ugyancsak odacsalogatják magukhoz a vállalatokat és a vállalkozókat.
Amikor gyermek voltam Manhattanben az 1970-es években, az emberek menekültek New Yorkból, mert a város bűnözése és szennye sokak számára kellemetlenné tette az ottani életet. A lakhatás nem volt különösebben drága, mivel New York nem volt vonzó lakóhely. Persze voltak olyan õrültek, akik Manhattanben éltek és kertvárosi munkahelyekre jártak dolgozni. Míg Scorsese klasszikus filmjeiben ábrázolt New York az 1970-es években a gyötrő bűnözés otthona volt, a 21. századi New York már a jómódúak szórakozóhelye. Amíg az autóbuszforgalom el nem indult 2006-ban, az ingatlanárak sokkal gyorsabban emelkedtek, mint a jövedelmek, ami azt mutatja, hogy sokan hajlandóak sokat fizetni csak azért, hogy New Yorkban élhessenek.
London, New York és Párizs többek között azért ennyire kellemes helyek, mert több évszázadnyi ingatlanberuházás halmozódott fel a határaikon belül, például múzeumok és parkok formájában, és mert a városi létnek az emberi kreativitást felnagyító tulajdonságából is sokat profitáltak, minek révén bármely város örömteli és termékeny hellyé válhat. A városi innováció nemcsak új típusú gyárakat vagy pénzügyi eszközöket jelent, hanem új gasztronómiai irányokat és színdarabokat is. Az emberi tehetség gazdagsága a Londonban is mindenekelőtt azt a lehetőséget nyújtja az embernek, hogy interakcióba léphessen azokkal, akik érdeklik őt. A milliárdosok azért kedvelik olyan nagyon Londont, New Yorkot és az ezekhez hasonló helyeket, mert itt együtt lehetnek a többi milliárdossal, akik feltehetőleg megértik az õ megpróbáltatásaikat és gyötrelmeiket. Ahogy az emberiség egyre gazdagabbá válik, az élvezetek elérhetősége lassan ugyanolyan fontos lakóhelyválasztó tényezővé válik, mint a termelékenység. Hogy megtudjuk, miért sikeresek a városok, és hogy a jövőben is azok maradnak-e, azt is meg kell értenünk, hogyan hatnak egymásra a város adottságai, és hogyan válnak sikeressé a fogyasztásra épülő városok.
A szövegrészlet Edward Glaeser: A város diadala című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban!
