Annak belátásához, hogy a harag fogságában vergődők nincsenek eszüknél, meg kell néznünk viselkedésüket. Mert ahogy az őrület jelei nyilvánvalóak – pimasz és fenyegető tekintet, borús arckifejezés, összeráncolt homlok, izgága járás, ideges kezek, elsápadás, kapkodó és nehézkes lélegzés –, akként a haragos emberen ugyanezeket a jeleket figyelhetjük meg: lángol és szikrázik a tekintete, az arca elvörösödik a test láza okozta vértolulástól, ajkai remegnek, fogait csikorgatja, haja felborzolódik és égnek áll, lélegzetvétele nehézkessé és kapkodóvá válik, ujjperceit ropogtatja, végtagjai vonaglanak, sóhajtozik és nyögdécsel, beszéde érthetetlen hangoktól szaggatottá válik, kezeivel csapkod, lábával toporzékol a földön, egész teste izgatott, és „a harag roppant fenyegetése uralja”, olyannyira, hogy rossz ránézni; visszataszító, ahogyan a megszállott magát kínozza, és majd szétveti az indulat. Nehéz eldönteni, hogy a „gyűlöletes” vagy az „irtóztató” kifejezés jellemzi-e inkább ezt a jellemhibát.

A többi dolog elrejthető, akár titkon táplálható, de a harag megmutatja magát, és kiül az arcra; minél lázasabb, annál látványosabb. Láthatjuk az állatoknál, hogy amikor támadásra készülnek, ennek jele előbb kiül rájuk; testük feladja szokásos, nyugodt külsejét, és átadja magát a vadságnak. A vaddisznók szája habzani kezd, agyaraikat köszörülve élesítik; a bikák a levegőt döfködik szarvaikkal, és a port rugdossák patáikkal; az oroszlánok bömbölnek, a megbökdösött kígyók felduzzasztják nyakukat, a veszett kutyák pofája pedig ijesztő látvánnyá válik. Egyetlen állat sem annyira félelmetes, nem annyira veszedelmes, hogy feltámadt vadsága ne mutatkozna meg azonnal haragjával együtt. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a többi érzelmet is nehéz leplezni, és hogy a kéj, a félelem vagy a bátorság ugyancsak megjelenik a külsőnkön, és érzékelhetővé válik. Valóban, valamennyi bennünk megszülető, heves gerjedelem valamilyen módon megváltoztatja az arckifejezésünket. Akkor hát mi a különbség? A különbség az, hogy míg más érzelmek csak megmutatkoznak, ez eluralkodik.

De ha igazán meg akarjuk vizsgálni a harag következményeit és az általa okozott károkat, azt mondom, egyetlen csapás sem ártott többet az emberiségnek, mint a harag. Láthatod a mészárlást, a méregkeverést, a pereskedő felek kölcsönös sárdobálását, városok összeomlását, egész fajok kipusztulását, vezetők rabszolgasorba döntését, az ellenséges hadak fáklyái által felgyújtott épületek fékezhetetlen lángjait, amint hatalmas területeket emésztenek fel. Nézd a legnemesebb városok alapköveit, amelyek ma már alig látszanak: a harag zúzta össze őket. Nézd a parlagon heverő földeket, amelyek üresen terülnek el mérföldeken át, és senki sem lakja őket: itt is a harag pusztított. Nézd az emberemlékezetben élő vezérek balsorsának példáit: a harag egyiket saját ágyában döfte halálra, a másikat a szent asztali rítus közepette sújtotta le, a harmadikat az udvar és a fórumon összesereglő népek szeme láttára csonkította meg, egy másiknak megparancsolta, adja vérét fia apagyilkosságához, megint egy másiknak, hogy királyi nyakát adja rabszolgája kezére, míg egy harmadiknak azt, hogy tárja szét karjait a keresztrefeszítéshez. És ezek még csupán egyéni sorsok kínjai voltak, de mi lenne, ha a harag által egyenként megperzselteken túl meglátnád a kardélre hányt gyülekezeteket, az ellenük küldött katonák által legyilkolt tömegeket, a válogatás nélküli lemészárlásra ítélt egész népeket?

 

A szövegrészlet Seneca: Hogyan őrizzük meg hidegvérünket? című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!