„A tudósokból hiányzik a perspektivikus látás. A föld kerekségéről szóló vitában nemlegesen érvelnének, mert tulajdonképpen lapított szferoid alakú. A »tudás átkától« szenvednek, ami miatt el sem tudják elképzelni, milyen lehet nem tudni valamit, amit ők tudnak.” – Steven Pinker

A mítoszokat a városi legendákkal és hamis történetekkel azonosítják, de többek azoknál. Alapvető emberi fogalmakat tárnak fel, és a világ értéséhez nélkülözhetetlenek. Azért vonok be tudományos elméleteket a mítoszok körébe, mert azok nem csupán emberi kreációk. Az emberek általában azt hiszik, a tudományos elméletek igazak, mivel a tudósok tudják, hogyan működnek a dolgok, ezért aztán gyakran úgy gondoljuk, a tudományos elméletek teljeskörűen megválaszolják a különböző problémákat, miközben azok gyakran csak a komplex valóság leegyszerűsített felfogását nyújtják. A Sapiens című munkában Harari a rend fogalmát tárgyalja, azt, hogy hogyan értelmezzük a világot, hogyan keletkezett, mi a rendeltetésünk, és merre tartunk. Talán szükségünk van a mítoszokra, hogy a világ természetének összetettségét valahogy érthetővé tegyük. Ez olyan, mint ahogyan és amiért egy narratívát megalkotunk. Míg a narratíva egyéni szemléletmódot és iránymutatást tükröz a világban elfoglalt helyünkről, addig a mítoszok egyének vagy egész társadalmak által alkotott történetek, amelyek a világunk kollektív értelmezésében segítenek.

A mítoszokat emberek hozzák létre, de hiszünk bennük. Ezért a mítoszok különböznek a tanmeséktől, amelyekben gyermekként hittünk, de amelyekről felnőve megtudjuk és megértjük, hogy nem valóságosak. A soron következő ábra rámutat arra a viszonyra, amely a világértelmezésünk és a különböző típusú történetek között húzódik az állítás (x tengely) és az igazságtartalom (y tengely) mentén történő ábrázolásban. Nem tudjuk például, hogy a legendák igazak vagy sem; egyesek lehetnek igazak, mások viszont túl valószínűtlenek ahhoz, hogy elhiggyük őket. Hasonló módon, a történetek elvben múltbeli események pontos felidézései, de az abszolút hitelesség mindig megkérdőjelezhető a forrásuk miatt. Hatalmuk tekintetében a mítoszok erőteljesebbek, mint a tanmesék, a legendák és a történetek. A mítoszok előnye, hogy hiteles magyarázatot tudnak nyújtani arról, ahogyan a dolgok működnek, és egyszerűsített fogalmakkal szolgálhatnak. Világnézetünktől függően tekinthetünk a vallásra paradigmamítoszként, egy ember alkotta konstrukcióként. Más szempontból viszont a tudósok a vallást parancsok összességeként értelmezhetik, amelyek azért keletkeztek, hogy az emberek számára célt és rendet biztosítsanak, és munkára sarkallják őket.

Amikor Donald Trump azt állítja, hogy a nagy hírlapok részt vesznek a hamis hírek (fake news) terjesztésében, állításában van némi igazság. Mindaz, amiben hiszünk, amiről véleményt formálunk és amit magától értetődőként elfogadunk, a dolgok bizonyos rendjére épül. Erre az esetre kitérve, számos nagynevű újságról azt tartjuk, hogy ők a rögzült nézőpontok és a status quo őrzői. Mint ahogy azt is feltételezzük és elvárjuk az újságíróktól, hogy ne legyen egyéni, mögöttes szándék az elemzéseik és tudósításaik mögött, hanem csak gyűjtsék össze és fordítsák le nekünk az információt. Ez így komoly naivitás. Az újságírók maguk is mítoszok közvetítői, és mindannyian beleviszik saját nézőpontukat és torzításaikat az írásaikba. A hamis híre nem feltétlenül mindig hamisak, de biztosan ferdítenek. Ezen lehet változtatni idővel, ha nagyobb nyilvánosságot teremtünk a beszámolók és a bennük rejlő torzítások számára. Trumpra visszatérve, azzal,hogy teljességgel szembehelyezkedik a nagy múltú kiadókkal és hírforrásokkal, továbbra is ellentmondást szít, megfontolásra és kritikai gondolkodásra serkent, és ez végső soron rávezetheti az újságírókat az elfogulatlan tudósítás útjára.

A pénzügyelmélet teljes dogmatikáját egy sor erőteljes mítosznak tekinthetjük. Vannak szépséghibáik, de a sarokpontjaik nemigen helyettesíthetők egyéb alternatívákkal. A legfőbb rögzült pénzügyi elméletek abból a kihívásból erednek, amit a fizikusok ismertek fel a forgalmazott részvények érthetetlen viselkedése kapcsán. E korai kutatókat nem kifejezetten érdekelték a pénzügyek, a számvitel vagy a részvénypiac, de amikor a befektetők beszámoltak nekik a részvényárak irracionális viselkedéséről, meggyőződésük volt, hogy a természettudományokhoz hasonlóan itt is összefüggésekre bukkannak majd. E korai kutakodások vezettek a piaci egyensúly és a gazdaságosság elméleteihez, amelyek előkészítették a portfólióelmélet megszületését. Idővel felmerültek aztán a részvényesközpontú perspektívák is. Milton Friedman az 1960–1970-esévekben a University of Chicago professzora és azon elgondolás úttörője volt, hogy a menedzsment dolga a részvényesek gazdagodásával törődni. Friedman után a fókusz áttevődött más érdekelti csoportokra is, és ma már számos vezető elméleti szakember tartja úgy, hogy a menedzsmentcsapat a vállalkozás sikerének legfőbb haszonélvezője.

A szövegrészlet Ulf Löwenhav: Az aktív gondolkodás hatalma című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!