Bizonyos politikai és vallási csoportok által közvetített nézetek szerint az emberek és más állatok közötti különbségek természetfeletti erőknek tudhatók be. Ezzel magyarázzák erkölcsileg azt, hogy az emberek érdekei minden más élőlény felett állnak. A kortárs tudományos felfogás álláspontja ezzel szemben, hogy az emberek és egyéb állatok közötti bárminemű eltérés – mértéktől és formától függetlenül – kizárólag természeti – főként evolúciós – folyamatok eredménye. Ezáltal ezek az eltérések vitára adhatnak okot az állatokkal szemben tanúsított etikus bánásmód kapcsán, ugyanakkor erkölcsi folyományuk egyáltalán nem magától értetődő. Amikor a tudomány a „Mitől ember az ember?” kérdésre keresi a választ, nem arra utal, hogy az ember az egyetlen különleges állatfaj, sem arra, hogy egyedülállósága erkölcsi értelemben felsőbbrendűvé tenné.

Az ember sajátságos mivoltára irányuló tudományos érdeklődés célja jellemző módon az, hogy magyarázatot adjon életünk és más állatok élete közötti nyilvánvaló eltérésekre – a földrajzi elosztást, az élőhelyet és a szokásokat illetően –, mely eltéréseket egy Földre látogató marslakó is felismerne. A tudósok különféle irányokban indultak el a válaszkeresésben. Egyes kutatások az emberi testre fókuszálnak, vizsgálva a két lábon járás és az emberre jellemző figyelemre méltó kézügyesség következményeit. Mások azon munkálkodnak, hogy kiderítsék, az emberi agy testünkhöz viszonyítva miért olyan szokatlanul nagy, és egyes részei miért nagyobbodtak meg a többihez képest az evolúció során. A harmadik csoport az emberi viselkedés megfigyelésével foglalkozik. Az ember sajátos mivoltának megértése talán társas viselkedésünkben, eszközhasználatunkban vagy a tűz szabályozásában rejlik. Az evolúciós, tudományos érdeklődés emberi sajátosságok felé irányuló egyik végső érdeklődési területe az elme kutatása. Az ilyen jellegű kutatásokkal azokat a mentális folyamatokat igyekeznek beazonosítani, amelyek az embert egyedivé teszik.

Természetesen ez a négy központi téma – a test, az agy, a viselkedés és az elme – a kutatások során nem egymás vetélytársai, hanem kiegészítik egymást. Az elme végrehajtója az agy, az agy a test része, az elme és az agy felelős a viselkedés szabályozásáért, a viselkedés kivitelezője pedig a test. Egyértelmű hát, hogy az emberi lét egyediségének magyarázata mind a négy terület együttes kutatásával valósulhat csak meg.

A „Mitől ember az ember?” kérdésre adott különféle evolucionista válaszok különböznek, attól függően, ki mennyire vallja a történeti szemlélet vagy a folyamatelmélet állításait. A történeti dimenziókat figyelembe vevő „narratív elméletek” az ember evolúciójának legfontosabb meghatározójának a történelmi események kronológiai szekvenciáját tekintik. Követői úgy vélik például, az agyszerkezet és a viselkedés fő változásai azokhoz az éghajlati és demográfiai eseményekhez köthetők, amelyek ezeket a változásokat vélhetően kikényszerítették. Az úgynevezett „folyamatelmélet” képviselői az emberi evolúciót meghatározó erőket vizsgálják: a kulturális öröklődést, az epigenetikus öröklődést, a gén-kultúra koevolúciót, a genetikai asszimilációt, a genetikai sodródást, az úgynevezett szakadékképzést („niche-konstrukciót”), valamint a genetikai variánsokat létrehozó természetes szelekciót. (Ezen folyamatok mindegyikéről szó esik a későbbiekben.) Az ideális elméletben egyaránt fontos szerepet kapnának a történeti és a folyamatelméleti dimenziók – a kronológia lenne a folyamatot előidéző erő bizonyítéka, és a folyamatot előidéző erőkkel magyaráznák a kronológiát. Született már néhány nagyszerű elmélet, mely a szintézisre törekszik (például Sterelny, 2003; 2012), ám annak megteremtése nem egyszerű feladat. A szórványosan talált ősmaradványok és régészeti leletek a narratív elméletek követőit spekulatív feltevések gyártására kényszerítik, amelyeket empirikus bizonyítékot mellőző feltételezésnek, úgynevezett „just so stories”-nak titulálva többnyire elutasítanak. S ha a részletes narratívák a folyamatot előidéző erők elemzésével találkoznak, a végeredményként keletkező történet követhetetlen, összetett és ellenőrizhetetlen lesz.

A szövegrészlet Cecilia Heyes: Kognitív eszközök elmélete című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!