A népesség többel szaporodott, mint előtte ötezer év alatt. Joggal tekinthetjük századunkat a népességrobbanás századának. Az emberiség sok százezer éves történetében először jelentkezik a globális túlnépesedés. Az elmúlt évezredek során mindig voltak olyan térségek, ahol a népszaporulat meghaladta az eltartóképességet, és olyan térségek, ahol a halandóság nem tette lehetővé még a népesség szinten tartását sem. Nagyon leegyszerűsítve: a nomád pásztorok túlszaporodtak, az öntözéses társadalmak pedig népességet veszítettek. Ez a népesedési ellentét okozta a történelem nagy népvándorlásait. Az emberiség egésze az évezredek során azonban nagyon lassan, egy-egy század távlatából nem észlelhető mértékben szaporodott. Nem így századunkban, amikor az emberiség olyan gyorsan szaporodik, hogy saját életterét veszélyezteti. Minden divatos zöldmozgalommal ellentétben a természeti környezetet nem a technikai fejlődés, nem az anyagi gazdagság növekedése, hanem a szegények túlnépesedése sodorja tragikus veszélybe.

Szomorúan tehetjük hozzá, hogy e század minden látványos eredménye ellenére a népesség többsége számára nem hozott szinte semmilyen tekintetben megoldást, sőt ez lett a világ nagyobb részében a fejlődés legnagyobb akadálya. Az emberiség ötöde a korábbi viszonyokhoz képest szinte a paradicsomba került, de a négyötöd részének a helyzete
sok tekintetben rosszabbodott, a korábbi társadalmi egyensúlya megbomlott, ugyanakkor láthatják a sikeres világot. A kisebbség jól járt, a többség rosszul. De melyik korábbi változás érintette pozitívan az emberek többségét? Egyik sem. Az ipari forradalom csupán két országban játszódott le, Angliában és Belgiumban. Ott is a lakosság 90 százaléka nem nyert, hanem vesztett vele. E század az emberiség nagyobb hányadának és sokszorta nagyobb számának hozott felemelkedést, mint a történelem évezredei összesen. Tudomásul kellene venni, hogy a jelen század több embernek hozott egészséget, hosszú életet, mint amennyinek az előző évezredek. Ebben a században több egyén érte meg az öregséget, élt hetven évnél tovább, mint előtte évezredek alatt összesen.

Csak azok a társadalmak voltak képesek jobb helyzetet elérni, amelyeknek sikerült populációjukat nagyjából stabilizálniuk. Az emberiség lemaradó többsége jelenleg vészesen túlszaporodik. A népesség csak ott stabilizálódott, vagyis nem nőtt gyorsan, ahol sikerült a világ élvonalában maradni. Ma semmi sem jelent annyira zsákutcát az emberiség nagy többsége számára, mint a túlszaporodása. Az utókor történésze a XX. századot egyetlen tényezővel csak úgy tudja majd jellemezni, hogy akkor az emberiség négyötöde robbanásszerűen túlszaporodott. Az életkor megkétszereződött. Méghozzá úgy, hogy ez elsősorban a forradalmi változások által kevéssé, illetve pozitívan alig érintett népességnél jelentkezett. Hozzá kell tennünk, hogy a tömeges halálozást okozó kórokat könnyebb volt a fejlett technikától kölcsönvett, olcsó módszerekkel legyőzni, mint ennek megfelelően a születést szabályozni. A legnagyobb halált okozó betegségeket gyorsan és olcsón vissza lehetett szorítani, a születési arányt azonban csak a generációk sora után, és csak akkor, ha közben sikerült a gazdasági felzárkózást megvalósítani.Ez azonban éppen azért reménytelen, mert elviselhetetlenül nagy a népszaporulat.

Ma az emberiség többsége számára a túlszaporodás zárja el a fejlődés útját. Nemcsak az élettér bizonyul relatíve egyre szűkebbnek, hanem a népszaporulat irreális felhalmozási rátát is követelne már ahhoz is, hogy a korábbi viszonyok fenntarthatók legyenek. A 3 százalékos népességnövekedés a nemzeti vagyon ugyanilyen arányú növelését kívánja meg a viszonyok fenntartásához. Ennek biztosításához azonban az éves nemzeti jövedelem 15 százalékos felhalmozása szükséges. Ez az egyébként is lemaradó társadalmakban lehetetlen követelmény.

 

A szövegrészlet Kopátsy Sándor: Van kiút! című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!