A globalizáció egyszerű gazdasági diskurzusa szerint egyre több termék, szolgáltatás, információ és ember kerül bele a határokon átívelő körforgásba. A nemzetközi kapcsolatok domináns szakirodalma szerint ezek a mozgások négy fajta külső sokkot okoznak a nemzetközi gazdaságpolitikában: a kilépés sokkja, a nyitottság, az együttműködési gondok és a piaci hatalom. Az ezeket a különböző megközelítéseket támogató tudósok megpróbáltak – kevés eredménnyel – általános elméleti narratívákat alkotni a nemzetközi gazdaságpolitikáról. Nagyobb sikereket könyvelhettek el a nemzeti és a nemzetközi politikát összekötő nagyívű ok-okozati kapcsolatok azonosításában, mint egyes gazdaságok nyitottságának vagy bezártságának a magyarázatában. A kilépési megközelítés az üzleti hatalom államokra gyakorolt hatását (business power vis-à-vis states) helyezi előtérbe. A tőkekorlátozások csökkentése és a szállítási költségek zuhanása kilépési lehetőséghez juttat egyes vállalatokat. Ezek a cégek arra használják fel a befektetéseik és az általuk létesített munkahelyek más országba való áthelyezésének lehetőségéből fakadó fenyegetést, hogy liberálisabb gazdaságpolitikára vegyék rá az államokat. Az ebből fakadó tudományos vita középpontjában az áll, hogy mekkora kényszerítő erővel hat (ha egyáltalán hat) a kormányzati döntéshozatalra a kilépés okozta fenyegetés.
Az itt lefektetett ok-okozati kapcsolat a szélesebb nemzetközi gazdasági mobilitási lehetőségektől az ezeket kihasználni képes privát szereplők (elsősorban vállalatok) jobb alkupozícióján át a nemzeti intézményekben bekövetkezett változásokig tart. A kormányok úgy vélik, hogy az intézmények kiépítési költségei (különösen azok, amelyeket a könnyen mozgó vállalatok nem kedvelnek) sokkal magasabbak, mint régen voltak. Ezért vagy magukra hagyják ezeket az intézményeket, és az üzletileg megfelelőbbekkel foglalkoznak, vagy, ahol nincsenek jelen, nem is hoznak ilyeneket létre. Nyersebben fogalmazva, ez „verseny a legalacsonyabb felé” (race to the bottom). Finomabban körülírt és tarthatóbb elméletek azt vizsgálják, hogy néhány szervezet (például a képzéssel foglalkozók) hogyan lehetnének hasznosak a világgazdasági versenyben részt venni szándékozó vállalatok számára, és hogyan változik az üzleti erőfölény szektortól és országtól függően.
A (gazdasági) nyitottságot hangsúlyozó megközelítés szerint a globalizáció átszervezi a szövetségeket, amelyek vagy támogatják, vagy ellenzik a folyamatos nyitottságot. Az egyre intenzívebb nemzetközi kereskedelem előnyei egyenlőtlenül jelennek meg az egyes jogrendszereken belül. A témával foglalkozó kutatók egy sor modellt használtak, amelyekben a szektorális vagy vagyoni különbségekkel magyarázták a nyílt vagy zárt kereskedelemre vonatkozó preferenciákat. Ezek a preferenciák aztán átszűrődnek több belföldi intézményen, például az elnöki vagy parlamentáris rendszereken vagy az ezeken belüli különböző választási szabályokon, hogy meghatározzák a nyitottság vagy éppen a protekcionizmus melletti politikai támogatás végső mértékét. Az ilyen magyarázatok gyakran használják a kétszintű játszmák azon verzióját, amelyben a nemzeti szintű preferenciák és intézmények határozzák meg a mindenki számára előnyös megoldások kombinációját (win-set) a törvényhozás számára. Ez a kombináció aztán a nemzetközi kereskedelmi megállapodások során behatárolja a végrehajtó hatalom tárgyalási mozgásterét. Jelen ok-okozati kapcsolat kiindulópontjai azok a módszerek, amelyek a nemzetközi kereskedelemben a különböző szektoriális csoportok vagy a kollektív aktorok preferenciáit alakítják, és a nemzeti szintű, intézményesített preferenciaaggregációs mechanizmusokon keresztül a nemzeti alkupozíciók eltolódásáig tartanak (amelyek jó eséllyel megfelelnek a nemzetközi megállapodások végső formájának). A nemzetközi sokk a kezdetleges csoportpreferenciákon keresztül hat a nemzeti politikára, miközben a nemzeti szintű intézmények nem változnak. E feltételezések alapján a szakirodalomban az államok közötti hagyományos, formális megállapodásokat emelik ki, ahol a preferenciákat összesítő intézményi mechanizmusok egyértelműek, és könnyedén leírhatók formális vagy informális modellekkel.
A szövegrészlet Henry Farrell, Abraham L. Newman: Magánszféra és hatalom című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!
