A második világháború és az amerikai megszállás óta Japán a világ meghatározó globális gazdasági hatalmai és a fejlett világ vezetői közé emelkedett. Különböző felmérések megállapították, hogy a lakosság – a legtöbb gazdag és fejlett technológiát alkalmazó országhoz hasonlóan – Japánban is egyre inkább elszakad a vallási szervezetekhez fűződő kötelezettségeitől. Ez itt jórészt annak az eljárásmódnak is tulajdonítható, ahogyan a háború idején az állam a vallást használta fel Japán agressziójának legitimálására. Erre adott reakcióként a sintóval kapcsolatban álló különféle csoportok és személyek javaslatokat tettek a vallás hagyományos szerepének módosítására annak érdekében, hogy a japánok, a nemzet és a világ életében korábban betöltött helyét legalább részben visszanyerhesse.

E javaslatok sorában a vallási vezetők úgy foglaltak állást, hogy a sintó utasítsa el magától azt a rendületlen nacionalista pozíciót, amit a múltban gyakran társítottak hozzá, és új imázst építsen fel önmagáról mint pozitív szereplőről egy bajokkal küzdő világban, oly módon, hogy nagyobb szerepet vállal olyan humanitárius tevékenységekben, amelyeket tipikusan a nem-világi szervezetek feladatai közé szokás sorolni. A sintó vezetői felismerték, hogy Japán többé nem vidéki társadalom, hanem nagymértékben urbánussá vált. Ennek eredményeként erőfeszítéseket tesznek a szentélyek funkciójának áthelyezésére a klánokat védelmező kamikra koncentráló szerepről egy kellemes és mindenkit szívesen látó környezet biztosítására azoknak, akik a városokba költöztek. Ez megkívánja a sintó intézményrendszerben a régi eszmények elveszítése miatt uralkodó pesszimista szemlélet felcserélését egy pozitív jövőkép hirdetésére.

Akihito, az előző császár, és Micsiko császárné, aki angol irodalomból szerzett bölcsészdiplomát és tanulmányokat végzett Oxfordban és a Harvardon is, úttörő szerepet játszott ennek az új képnek a kialakításában Japánról az egész világon. Akihito bocsánatot kért a korábbi japán gyarmatoktól, és gyakran hangoztatta a béke és a megbékélés üzenetét. Akihito fia, Naruhito jelenlegi császár a 2019. május elsejei trónra lépését követő első kormányülésen kifejezésre juttatta legmélyebb tiszteletét az iránt, ahogyan apja fenntartotta ezt az álláspontját Japán és a nép egységének szimbólumaként. Miután letette esküjét az alkotmány előírásainak betartására, hozzátette: „Őszintén imádkozom az emberek boldogságáért, a nemzet további fejlődéséért és a világbéke fennmaradásáért.” Naruhito az Oxfordi Egyetemen tanult több éven át, felesége, Maszako császárné pedig állami óvodába járt New York Cityben, mielőtt Tokióba költözött és beiratkozott egy, a római katolikus egyház által fenntartott leányiskolába. Később magna cum laude minősítéssel zárult gazdaságtudományi tanulmányokat végzett a Harvard Egyetem Radcliffe Kollégiumában. Amióta Naruhito lépett a „krizantém trónusra”, ahogyan azt nevezni szokták, országlásának jelszava már nem a korábbi Heiszei („legyen béke”) kifejezés, amely Akihito uralmát jellemezte, hanem a jelenleg is érvényben levő Reiva („gyönyörű harmónia”).  Miközben Naruhito császár és Maszako császárné háttere mindkettőjüket nemzetközi orientálódású és más vallások iránt érzékeny személyiséggé teszi, a trónra lépés hagyományos szertartása mélyen vallásos sintó esemény volt, amit az állam finanszírozott. Keresztény és buddhista csoportok pert indítottak ennek a finanszírozásnak a leállítására, mivel az egyház és az állam szétválasztását előíró alkotmány megsértésének tekintették, a tokiói Legfelsőbb Bíróság azonban elutasította a keresetüket.

1995-ben az Aum Sinrikjó kultusz mozgalma egy tömegeket érintő terrorakció során szarin nevű mérgező ideggáz szabadon bocsátásával támadt rá a tokiói metrón utazókra, a második világháború óta a legtöbb halálesettel járó tragédiát idézve elő ily módon Japánban. Ennek következtében a japánok tömegesen elfordultak a vallástól, és mindmáig bizalmatlanok maradtak vele szemben. Az abban az évben végzett felmérések azt mutatták, hogy a buddhákban és bódiszattvákban, illetve a kamikban hívők összesített részaránya a lakosságban 43,8 százalékról hirtelen lecsökkent 19,4 százalékra. Tény, hogy az összes fejlett ország közül Japánban a legalacsonyabb az egyházakhoz hű maradt emberek aránya, ami egy 2010. évi felmérés szerint akkor mindössze 43,2 százalékos volt, míg a második legalacsonyabb egyházi kötődésű Franciaországban ez a részarány még 57,5 százalékot tett ki. Emellett sokan azok közül, akik saját bevallásuk szerint valamely szentélyhez kötődnek, azt is jelzik, hogy ők maguk már nem hívei egyetlen vallásnak sem. Ez igen sokatmondó lehet abban az értelemben, hogy a japánok számos, tipikusan a sintó körébe sorolt kulturális eseményt nem tekintenek szorosan hozzá tartozónak a sintó intézményéhez, vagy akár egyáltalán „vallási jellegűnek” sem.

Noha sok japán nem tekinti vallásgyakorlásnak, ha részt vesz bizonyos eseményeken, a sintóhoz kapcsolódó számos tevékenység továbbra is rendkívül népszerű marad, sőt, úgy tűnik, hogy ezeknek a vonzereje még növekszik is. 2017-ben Helen Hardacre professzor, aki a japán vallások és társadalmi jelenségek kutatója a Harvard egyetemen, arról számolt be, hogy Tokióban minden negyedik lakos megteszi az újévi „első látogatást” valamelyik szentélyhez a városban. Oszakában azoknak a száma, akik újévkor ellátogattak a Szumijosi nagyszentélyhez, egyenlő volt a város teljes lakosságával, azaz 2,87 millió főt tett ki. Kiotóban a Fusimi Inari nagyszentélyhez újév napján ellátogatók száma meg is haladta az ott élő lakosság lélekszámát, és 2,54 millió főre rúgott. Egy 2010-ben végzett felmérés összesen negyvenkét sintó temetőt vett számba. Azóta ezeknek a száma növekedett, és valószínűleg továbbra is növekedni fog. Míg a sintó szertartás szerint tartott esküvők száma szintén növekedett, a papok úgy határoztak, hogy emellett a sintó temetések népszerűségének visszanyerése érdekében bővítik az általuk nyújtott temetési szolgáltatásokat, talán két okból is. Az esküvők száma ugyanis országos szinten csökkent, és a vidéki területeken, ahol mindmáig sok szentély működik és küzd a túlélésért, több temetést tartanak, mint ahány esküvőt.

Egy másik érdekes fejlemény a sintó tekintetében az, hogy a papnők száma emelkedik, és jelenleg a sintó papi szolgálatot ellátók körülbelül 13 százaléka már nő. Ilyen növekedési ütem mellett úgy becsülik, hogy tíz év leforgása alatt nők fogják alkotni a sintó papság 20 százalékát, és arányuk 2035-re elérheti a 30 százalékot is. Noha Japánban a vallásos elkötelezettségű hívek száma csökkent, 2014-ben a hírügynökségek a valaha feljegyzett legmagasabb számú látogatót jelentették az Isze-szentélyből: a legutóbbi huszadik évi újjáépítés folyamán több mint 14 millió főről számoltak be, ami Japán népességének 10 százaléka. A sintó vallás bizonyos aspektusai iránti érdeklődés újjáéledésének egy másik fontos indikátora a sintó hagyományokat idéző imázsok túlnyomó erejű megjelenítése a japán popkultúra szinte valamennyi műfajában. A legnépszerűbb képregények (manga) és animációs filmek (anime) Japánban, és az országon kívül is a sintó eszmékre és imázsokra épülnek, köztük például a halál kamija, Sinigami alakjával a Halállista (Death Note) című manga- és anime-sorozatban.

 

A szövegrészlet Ronald S. Green: A sintó szerepe Japán történelmében és kultúrájában című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!