A Gyöngy-folyó torkolati rendszerének a túlsó végét, Kína nyugati partját, az 1970-es és az 1980-as évek urbanizációját megelőzően évszázadokon keresztül mindenhol sekély sós mocsarak övezték, amelyek apró tengeri rákok, halak, helyi és költöző madarak ezernyi fajának adtak otthont. Ez a különleges táj emellett a belső száraz tengerparti területeket is megvédte a szennyeződésektől és a tengerártól. A szubtropikus éghajlat és a rövid esős évszak, a tengerparti sekély árapálysíksággal együtt alakította ki a természetes sós mocsarakat. Amint a kissé sós folyóvíz összekeveredett a tengervízzel, miközben az árapály kiáradt és visszavonult, a meleg napsütés elpárologtatta a vizet, és sókristályokat hagyott maga mögött, amelyeket aztán csak össze kellett gyűjteni a könnyen elérhető végtelen mocsárvidéken. A só, vagyis az ősi korok egyik legkeresettebb árucikke keltette fel először az északi uralkodók figyelmét a déli-tengeri prefektúra legdélibb nyúlványa iránt.

Egy viszonylag új jelentés szerint a só volt Sencsen és Hongkong legrégebbi iparága: „Ha megfelelő kontextusba akarjuk helyezni ezt az iparágat, akkor tudnunk kell, hogy léteznek a császári sómonopóliumokra és az aktívan használt sóföldekre utaló bizonyítékok, több mint ezer évvel azt megelőzően, hogy először megemlítenék Hongkong másik két ősi iparágát: az illatozó fák termelését és a gyöngyhalászatot. Ezeket a sótermelési tevékenységeket már 1300 évvel azt megelőzően is folytatták, mielőtt az első mai őshonos törzsek elsõ települései megjelentek volna ezen a területen.” Kína teljes hosszú császári korszakában (Kr. e. 2070–Kr. u. 1912.) a sóból származó bevételek birodalmakat hoztak létre, és hatalmas infrastruktúra-projekteket finanszíroztak, a Nagy Faltól kezdve egészen a Tiltott Városig.

A Han-dinasztia korában (Kr. u. 206–220), a nagyra törő Vu császár uralma alatt a sótermelés és -kereskedelem első alkalommal vált egységes iparággá, amely a császári udvar ellenőrzése és irányítása alatt állt. Ez állami ellenőrzés alá vonta a kor legjövedelmezőbb árucikkeit, nevezetesen a sót, a vasat és az alkoholt. A rendszer létrehozott egy pénzügyi és politikai hatalmi struktúrát, és ötvennégy éven keresztül lehetővé tette Vu császár uralmát, ő volt az egyik leghosszabb ideig uralkodó császár a kínai császárság történelmében. Miután az udvar által kinevezett felelős megérkezett a Gyöngy-folyó deltavidékére, Kr. e. 100-ban létrehozták a Panjü Sóműveket, a terjeszkedő Han birodalom huszonnyolc császári sóüzemének egyikét. Mivel nem léteznek perdöntő erejű feljegyzések a közeli tengerparti területek sóüzemeiről, ezért a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a sencseni Nantou körzetben működő sóüzemek alkották a Panjü Sóművek legfontosabb csomópontját.

Ezek a politikák azonban kiváltották a korabeli befolyásos konfuciánus tudósok heves kritikáit. Kr. e. 81-ben, hat évvel Vu császár halála után Csao, az új császár meghívott több mint hatvan tekintélyes konfuciánus gondolkodót a császári udvarba, hogy vitassák meg Vu császár politikáját és gazdaságpolitikáját az udvari tisztviselőkkel. Az állami kereskedelmi monopóliumról folytatott vita mellett a konfuciánus tudósok heves szócsatákat vívtak az udvari tisztviselőkkel olyan témákról, mint a szokásjog és a rendfenntartás, katonai védelem kontra diplomácia, valamint a kultúra és az oktatás céljai. A Han-dinasztia Viták a sóról és a vasról (Jen Tie Lun) című könyve tartalmaz néhány feljegyzést ezekről a vitákról. Hat szakaszra osztva részletesen ismerteti a retorikai érveket a két oldal színes megjegyzéseivel együtt, amelyekkel ellenfeleik „durva köntösét”, valamint „hangzatos és elavult szavait” minősítették.

A kétnapos vitát követően eltörölték az alkoholgyártás feletti császári ellenőrzést és az alkoholtermékekre kivetett adókat, ám a császári kormányzat fenntartotta a só és a vas feletti ellenőrzést. Ez a feszültség, amely az intellektuális és az ideológiákra épülő gondolkodási irányzat között az állam feladatával kapcsolatban felmerült, roppant nagy hatást gyakorolt Kína későbbi történelmére, például a 20. század végének reformidőszakára. Az ezt követő rövid életű három királyság dinasztia időszakában (220–280) Szun Hao császár sóparancsnoksági hivatalt állított fel a Han-dinasztia tungkuani sóüzemében, és a helyi felelőst előléptette a prefektúra biztosává.22 Fallal körülvett épületegyüttest emeltek a sóparancsnoksági hivatal számára Nantouban, amelyet aztán a Keleti Csin-dinasztia alatt kibővítettek (317–420).23 Kína centralizált sómonopóliuma a Han-dinasztiától kezdődően még további kétezer évig fennmaradt, míg végül 2017. január 1-jén eltörölték.

 

A szövegrészlet Juan Du: A sencseni kísérlet című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!